Gyümölcskenyér cupcake álcában

Holnap vendégségbe megyek egy olyan helyre, ahol három gyerkőc van. Nem egy klasszikus láblógatós vendégségről van szó, a vizsgaidőszakommal szorosan összefügg a látogatásom oka. De ahol ennyi potenciális sütiügyfél van, oda az ember nem megy üres kézzel. Gondolkodtam, hogy mit süssek, és hát a karácsony szelleme nem nagyon hagy másfelé orientálódni, így egy egyszerű de nagyszerű gyümölcskenyér mellett döntöttem. Valahogy az őzgerinc formát és a szeletelgetést annyira unalmasnak találtam, micsoda szerencse, mert az őzgerinc formámat megtámadta a rozsda úgyhogy rövid úton megszabadultam tőle és ezt a eszközhiányt egyenlőre nem pótoltam. Maradt tehát a muffinforma. Gyerekként a választásom egyértelműen a mini tortára esett volna szemben a klasszikus szeletelt változattal. Volt még itthon a múltkori eresztésből fehércsoki is, és ez az édes kis cukorgyöngyös virágocska. Nem volt hát kérdés tovább, hogy milyet készítsek és remélem, hogy telitalálat lesz. Nagyon finom lett, tele van datolyával, kandírozott narancshéjjal, mazsolával és vörösáfonyával. Ezeket nem nagyon méricskéltem hanem csak úgy marékszám összedobáltam őket, kicsit beliszteztem, hogy ne süllyedjenek le olyan szomorkásan a tészta aljára, hanem minden harapásba jusson belőlük. Szerintem cirka egy óra volt az egészet elkészíteni, én tehát ezt a nagyon gyorsak közé sorolom, ráadásul megfelelő körítéssel szintén dísze lehet a karácsonyi asztalnak.

A hozzávalók:

mindenféle szárított gyümölcsből úgy összesen 4 maréknyi 2 ek. liszttel összekeverve
160 g finomliszt
150 g porcukor
125 g vaj vagy margarin
4 tojás
2 tk. sütőpor
4 ek. rum (nem aroma!!!!!)
1 rúd vanília kikaparva
1 citrom héja és leve
1 zacsi vaníliás cukor vagy pár csepp esszencia

a tetejére 2 tábla olvasztott fehércsoki és bármilyen dísz

Kimértem a hozzávalókat, a vajat a cukrokkal habosra kevertem, hozzáadtam a vanília belsejét, a citrom levét és héját is, majd egyenként a tojásokat, végül a rumot, jól kikevertem. Hozzáadtam kanalanként a sütőporos lisztet, végül fakanállal a szárított gyümölcsöt. 180 fokra előmelegítettem a sütőt, mivel nem nő nagyra, majdnem teljesen megtöltöttem a kivajazott formákat és 20 percig sütöttem őket. Tökéletes állagúak lettek. Kicsit hagytam hűlni és utána feldíszítettem.

A tökéletes minicipó

Ízre mindenképpen és úgy képzeltem, hogy nem lesz rajta repedés, olyan finom, puha lágy állagú tésztává állt össze az egész, de tévedtem. Az elmúlt hetek legfinomabb kenyér jellegű sütése, már ami az én sütőmet illeti. Eszméletlen egyszerű a receptje. Van ennek a kenyér dolognak egy számomra nagyon vonzó szimbólumrendszere (függetlenül attól jut ez most eszembe, hogy a posztban tulajdonképpen zsömléről van szó). Mivel ma már evidencia az, hogy a boltban van kenyér,sőt mitöbb ez az egyik legnagyobb ábécés alapvetés, ezért az emberek többségében fel sem merül, hogy ugyanezt igazából semmivel sem nagyobb energiabefektetéssel anélkül is előállíthatnák, hogy a lábukat ki kellene tenni otthonról. Övezi valamiféle misztikum az egész kenyérdolgot. Ha én valahol kimondom, hogy reggelire zsömlét sütöttem, akkor legtöbbször úgy néznek rám, mint egy ufóra, de a legjobb esetben is valami olyasmit feltételeznek magukban, hogy pék leszármazott vagyok, aki a klasszik dagasztóteknőben félig elmerülve kétségbeesett szemekkel órák óta tésztát punnyaszt. A kenyér számomra egyenértékű a családdal, a békességgel, a termékenységgel, a bőséggel. Az ember szinte tiszteletet érez, amikor megvág egy maga által sütött veknit. Ezek itt most mini kenyerek. A méretét úgy állítottam be, hogy a családom férfi tagja ne úgy nézzenek rá mint egy megtermett morzsára. A formáját pedig úgy, hogy könnyedén lehessen megtölteni mindenféle finomsággal, egyszóval legyen tárolófelülete :) Az összes hozzávaló 6 darab tenyérnyi méretű kis minicipóhoz 450 g BL80-as liszt, 1 ek. lágy teavaj, 1 tk. só, 1 zacsi szárított élesztő, 1 tojás és másfél bögre melegvíz. Ennyi. Jól jól kidagasztottam géppel és fél órát hagytam kelni. A tészta állaga olyan lett (ami nekem nagy kedvencem), hogy már csak lisztezett kézzel lehet hozzáérni, mert még ragad, de már összeállt olyan szép, fényes, hólyagos felületű. Bőségesen lisztezett deszkán lelapogattam, de már nem gyúrtam rajta, hanem 6 egyforma részre, olyan szabálytalan, inkább háromszög formára vágtam és 220 fokon 18 perc alatt tökéletesre sült. Gyönyörű, szivacsos állagú, nem fojtós és finom.

Rozmaringos-diós kocka

Ez az egyik kísérletem a karácsony estére, még akkor is ha kinézetre egyenlőre nagyon furán néz ki. Egyszerűen nem bírtam kivárni a végét, hogy jól megdermedjen rajta minden. Azon melegében cincáltam viszonylagos kockákra, ahogy elkészültem vele. Emaitt úgy néz ki, mint egy falra hányt rozmaringos-diós kocka, de az íze - tudom mindenre ezt mondom, de hát ez valahol logikus is, érdekes lenne ha lehúznám a saját kreálmányaimat :) - elképesztően finom. A recept alapja egy "lajosmaris"diós kocka, de én túlságosan barnának találtam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy az étcsokikalapját fehércsokira cserélem, amibe apróra vágott friss rozmaringot teszek. Egyszer már használtam ezt a kreációt egy másik sütinél, nálam abszolút befutó, körülbelül akkora premissza, mint a paradicsom-bazsalikom páros. Ezen túl pedig - hangulatom permanens negatív tartományban való tartózkodása miatt - tudatosan megaédesre szándékoztam készíteni, nameg így tisztelegtünk a maradék hó előtt. A süti nem vesztette el elkészítésének egyszerűségét, de ezzel a rozmaringos csavarral különlegessé vált és apró kis papírtálcákon szervírozva rendkívül látványos tud lenni a karácsonyi asztalon. És ez nálunk egyáltalán nem mindegy. A nővérem egy olimpikon megszállottságával készül az ünnepi menü-teríték-látvány kombóra. Ott minden úgy fog állni mint a cövek, megkomponálva, kitalálva, pásszintva színre-szagra egyaránt. Mi csak lesünk és vesszük az utasításokat, ki-ki elvállalja a megálmodott látványból és ízből a maga részét mígnem egyszercsak összeáll a kép. Célom befotózni a karácsonyi asztalt, hogy ízelítőt adjak a látványból (egy ideillő képzavarral élve). Még vacillálok, hogy a Calvados-os almatortát készítsem vagy a karácsonyi gesztenyetortát, utóbbi alkalomhoz illőbb, előbbi kicsit frissebb, gyümölcsösebb, amit egy kicsit közelebb áll hozzám. Annyi biztos csak, hogy ebből a sütiből mindenképpen lesz az asztalon:)

A recept:

200 g jó minőségú, minimum 70%-os étcsoki
200 g dió (fele ledarálva, fele késsel összedarabolva)
100 g finomliszt
őrölt fahéj és szegfűszeg
250 g vaj/margarin
6 tojás (szétválasztva)
200g cukor
csipet só

300 g fehércsoki
friss rozmaring apróra vágva
átpasszírozott szilvalekvár

A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Az étcsokit vízfürdőben felolvasztottam. Közben a diókat kétféleképpen előkészítettem és a liszttel meg a fűszerekkel összekevertem. A tojásokat kettéválasztottam, a sárgákat a héjban hagytam, a fehérjéket csipet sóval felvertem. A lágy vajat a cukorral és az egyenként hozzáadott sárgákkal habosra kevertem, végül a langyosra hűlt étcsokit is hozzáadtam. A diós lisztet és a felvert habot felváltva evőkanállal adtam hozzá az alap keverékhez és nem géppel, hanem fakanállal dolgoztam össze. Sütőpapírral bélelt, magas falú tepsibe öntöttem és középső bordamagasságon 30 percig sütöttem, megkentem a tetejét a lekvárral és pihenni hagytam. Addig a fehércsokit felolvasztottam, hozzákevertem a rozmaringot, egy csepp olajat, majd amikor langyosra hűlt, akkor bevontam vele a tetejét, felkockáztam és mindegyiknek a tetejére egy fél diót ültettem.

Epres-pezsgőkrémes habcsók

A tegnap gnocchi dolgon úgy becsibészeltem magam, hogy elhatároztam, hogy sütök egy olyat is, ami semmiféle csalódást nem okoz. Sütöttem hát olyat, mindjárt kettőt. Az egyikből - nem árulom el, mert megér egy másik posztot - kimaradt 4 tojásfehérje. Véletlenül volt hozzá aszalt eprem és édes pezsgőm is...Már vagy ezerszer határoztam el, hogy remek kinézete ellenére sem fogom elkészíteni a macaron nevű csodát, hanem inkább behelyettesítem valami hasonlóval. Nekem az túl túl túl. Én nem kedvelem a túl túl túlokat. Szeretem viszont a szabálytalan, esetlen és esetleges dolgokat, főként az édességek terén. Jobban is járok sokkal, mintha a szabályosat szeretném, mert az én konyhámban elég magas a sütés ideje alatt egy négyzetméterre eső gyerekek száma, ami majdhogynem lehetetlenné teszi a tökéletességet. A finomságra azonban nincs hatással, (ha jól odafigyelek). Ráadásul remek ihletet is kaptam. Nem vagyok egy klasszikus zene rajongó, de azért előfordul, hogy a Klasszikra vagy a Bartókra téved a rádióm. Általában akkor szokott ez előfordulni, ha már nagyon zilált vagyok és valami harmónikus társasmagányra vágyom. Így volt ez ma délelőtt, és a hulló hó, a csendesen eljátszadozó gyermek, a sütiillat és a Mozart G-moll hegedűverseny valami olyan hangulatba hozott amit nagyon nehezen tudok csak megfogalmazni. Végtelen boldogságszerűséget éreztem.Egy pillanatnyi tökéletességet az én tökéletlen sütijeim mellett (persze simán lehe, hogy a rendszeresen kóstolgatott epres pezsgőkrém is hatással volt a hangulatomra :) A végeredmény az én remekbe szabott hangulatom mellett egy édes, mandulás, roppanós habcsók amit jól ellensúlyoz a gyümölcsös pezsgőíz. Látványnak is nagyon mutatós, szerintem lesz belőle a karácsonyi asztalon!

A recept:

4 tojásfehérje
1 ek. citromlé és a citrom reszelt héja
140 g porcukor
30 g étkezési keményítő
100 g darált mandula

a krémhez:

100 g aszalt földieper (amit egy éjszakára a pezsgőbe tettem, hogy megszívja magát)
2 dl édes pezsgő
2 tojás sárgája
3 ek. porcukor

A fehérjéket vízgőz felett keményre verem az összes hozzávalóval, kiskanállal sütőpapírra cseppentek belőlük és 140 fokos, fakanállal kitámasztott légkeveréses sütőben fél órát, majd a hőről lekapcsolt, de tovább légkevert sütőben még 3 órát szárítom.

A beáztatott, felpuhult földiepret a 2 deci pezsgővel turmixolom, aztán vízgőz felett a sárgákkal és a porcukorral krémesre keverem.

Összepárosítom a habcsóklapocskákat és megtöltöm a krémmel. Simán kiskanállal csináltam, mert a kisülés után a belsejükben lesz egy szép kis mélyedés, pont egy kanálnyi krémnek való :)