A gyerek nemzeti identitása...

... ma reggel egy Magyarország formájúra evett tejbegrízben öltött testet. A március 15.-ei ünnepség óta nem telik el nap anélkül - mit nap, úszásóra, oviöltöztetés, vagy egy egyszerű trónolás -, hogy ne hangozzék el a kossuthlajosaztüzentelefogyottaregimentje című klasszikus. Azt már csak utólag vettem észre, hogy szó szerint öntudatlanul (ez a reggeli természetes állapotom), egy pirosfehérzöld színkombinációval büszkélkedő csilis-kakukkfüves-zellercsipszes tükörtojást készítettem magamnak, nem másért, hanem, hogy kirántson az öntudatlanság állapotából. A parmezán és a petrezselyem már csak a nem túl magyaros ráadás voltak ( igaz színileg belefér a kis olaszos csavar), de ezekkel együtt már megérett arra, hogy feltegyem ide. Gyors, friss, csípős, ízletes.

hozzávalók 1 személyre:

1 friss csilipaprika
negyed zeller hajszálvékony hasábokra vágva
friss kakukkfű
fél csokor petrezselyem
parmezánszeletek zöldséghámozóval szeletelve
1 tojás
só, bors

Kevés olívaolaj és teavaj keverékét serpenyőben felmelegítem és beledobom a felkarikázott csilit, szigorúan a magjával együtt, de ez persze elhagyható :)) amikor egy kicsit megpirult akkor mehet a zeller. Folyamatosan keverem, mert ennek nem szabad odaégnie, csak olyan csipszállagúra pirulnia. Amikor már ropogós, akkor mehet a kakukkfű, a petrezselyem és rá a tojás. A tetejére pedig a parmezán. Aki nehezen ébred és a kávé sem elég, feltétlen próbálja ki :)) izmos na :)

Ha azt mondom húsleves...

...mindenki másra gondol. Mert ez nem csak egy ételnek a neve. Legalábbis számomra nem. Sokkal inkább egy hangulaté, egy érzésé, melegségé, illaté, érintésé. Az otthon, az anya, a nagymama szavak szorosan kapcsolódnak a szóhoz: húsleves. És mivel 4 napot töltöttem távol az otthonomtól, ezért az egyik első dolgom az volt (közvetlen a 6 adag mosás, porszívózás, ölelésbenfürdés, Lacivalkávézgatás és iskolai kreditszámolgatás után), hogy elkészítsem a legízletesebb húslevest, amit ismerek. Minden egyes részletét az anyukámtól lestem el, azokat is, amik abszolút megbolondítják a klasszikus változatot. Mármint a nálunk ismeretes klasszikus változatot. Mert ahány ház, annyi szokás alapon már legalább ezerféleképpen elkészítve kóstoltam. Lehet aranysárga, könnyedén áttetsző, nyárias, lehet súlyos, mélybarnássárga, zsírgyöngyökkel tűzdelt, télies, lehet zöldfűszeres, gyógyító, nekem mind közül a chilis-kurkumás-gyömbéres változat ízlik a legjobban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a használt fűszerek ne vegyék el a húsleves jellegét, tehát csínján kell bánni velük. Ugyanúgy kezdem el, ahogyan az alap változtat (leszámítva, hogy a kertből ástam ki hozzá a sárga és fehérrépákat, onnan hoztam be hozzá a zsenge zellerszárat egy szép csemegepaprikát és szintén onnan a már fásabb karalábéfejeket, amiket csak forró vízbe dobok egy pillanatra hámozás után és negyedelve elteszem a mélyhűtőbe, hogy télen se kelljen kétségbeesnem a leveskészítésbe fogok). Amikor már úgy másfél órája gyöngyözve forr és minden életadó alkatrész bennevan, akkor frissen belereszelek egy ujjpercnyi gyömbért, 1 nagyobb fej friss fokhagymát, hozzáadok egy tk. kurkumát, amitől a színe valami elképesztő lesz, ráteszem a fedőt, lekapcsolom a lángot és még úgy fél órát hagyom, hagy darvadozzon. A mostanra gyönyörű pirosra érett chilipaprikát csak mi felnőttek karikázzuk bele nagy buzgalommal, és hagy ne mondjam, hogy milyen jól is tud ez esni egy olyan hűvöskés estén, mint amilyen például a tegnapi is volt :)
A sárgarépa kérdéskörrel kapcsolatban még igyekszem feltenni gyerekkorom egyik kedvenc édességét is, bár ezt időigényes lesz kivitelezni azokkal a kacifántos példányokkal, amiket idén növesztettem...így jár a hobbikertész, aki nem lazítja totál porhanyósra a talajt, mielőtt elveti a sárgarépa magját...