Diós lekvárgolyó - édesség lusta anyukák sótlan gyerekének :))

A legnagyobb gyerekem a sótlan. Betegségtudata szárnyal. Csak fekszik. Olykor sírdogál is, azzal a nemtudommibajom-devalakinagyonsajnáljon sírással. Enni sem eszik. Én viszont baromi lusta vagyok. Végeztem a vizsgákkal, ezért azokat a szó szerint pillanatokat, amikor nem a három gyermek körüli teendőkkel vagyok elfoglalva, masszív lustálkodással töltöm. Rögtön feltett lábbal szexésnyújorkot nosztalgiázom. Délutánra megsajnáltam az éhenhalni készülő gyerkőcömet és kreáltam neki egy kis édességet, mert megfigyeltem - nem mondok újat szerintem - hogy az még a legmasszívabb rota idején is simán lecsúszik. Engedtem tehát, de nem mindenben. A cél az volt, hogy édes legyen, megegye, és ne legyen lelkiismeretfurdalásom, hogy egész nap édességet evett a gyerek. Jah és nagyon hamar elkészüljön és ne kelljen hozzá bekapcsolni a sütőt. Az elvi alapok gyakorlatba való áthelyezése felér egy óvodás kézművesteljesítményével. Ennélfogva még a gyermek önmaga jóleső elszórakoztatására is alkalmas. Remekül lehet vele trutymózni, golyókázni, gyúrni, gurigatni. Tehát ha őszinte akarok lenni nem is én csináltam. Sőt kijelenthetem, hogy a gyerek magának csinált édességet :) Kell ennél ideálisabb árukapcsolás?

A hozzávalók:

20 deka házilekvár (én gyömbéres körtelekvárból csináltam)

15 deka kölespehely, vagy darált zabpehely vagy búzacsíra stb. (én kölespehelyből csináltam)

1 evőkanál méz

kevés porcukorral kevert darált dió

A lekvárt, a mézet és a pelyhet kézzel összegyúrtam és egy pár percet állni hagytam, hogy elkezdjen megdagadni a köles benne. Aztán átadtam a stafétabotot :)) golyókat formált belőle és diós-cukrot darálékba hempergette. Azt hazudtam, hogy állnia kell egy keveset a hűtőben, így le is tudtam fényképezni. A leggyorsabb, legegészségesebb és legyszerűbb édességek egyike szerintem. És nem utolsósorban eszméletlen finom is :)

ps: a gyanúm kicsit később az orvosnál beigazolódott, a világon semmi baja, sótlanságra nincs gyógyír...vagy mégis? :)))

Jól néz ki, de...

...szemfényvesztés lenne nem bevallanom, hogy csak látványra ilyen gusztusos. A tésztája ugyanis ehetetlen lett. Kipróbáltam egy furcsán kevés összetevőből álló receptet. Utólag már tudom, hogy ami a lelkes, haladó gondolkodású és tapasztalt háziasszony számára elsőre furcsa, az a végén jóindulattal is csak épphogy ehető, tehát mostantól a furcsa recepteket fenntartásokkal kezelem majd :) Úgyhogy az egész tortát újra kellett gondolnom, és sikerült. Csak az újragondolt tésztára már nem maradt pekándió, mert felfalták a gyerekek.

Egész hétvégén diótémában edződtünk édesnégyesben. A fiúk persze egy idő után kivonták magukat a forgalomból és az időközben megérkezett terméskő halmaz tetejére építettek ideiglenes autópályát hidakkal meg maradék pvc-csőalagúttal :) Én azonban lelkesen nyírtam le idén utoljára a füvet, szedtem a diót, és növesztettem félember nagyságú diólevél halmokat. (ez utóbbiak nem kerülhetnek bele a komposztálóba, vagy csak nagyon kis mennyiségben, úgyhogy a zöldjárat gondjaira bízom majd). Nameg kitaláltam, hogy szecskázógép híján hogyan is szeletelhetném fel gyorsan és hatékonyan a komposztba kerülő dolgokat. Nem kell hozzá nagy tudomány és tök véletlen jöttem rá, ami rendesen ciki :) , de mindent amit a komposztálóba szántam szépen leterítettem a hátsó kertben a fűre és átmentem rajta fűnyíróval úgy, hogy rajta volt a tárolódoboz, tehét logikusan oda gyűlt a nyesedék. A paradicsomok, padlizsánok, paprikák, cukkinik elszáradt, letermett szárai, a gazok, a háztartási hulladékok, krumplihéjak de még a tojáshéjak is így kerültek most be a komposztálóba, így sokkal emészhetőbb formába hoztam őket, mintha egyben tenném bele.

De visszatérve a sütire végül is, megihletett a dió, nameg egy nagyon egyszerű recept, ami az egyik újságban a kezembe akadt. Isteni lett. Még úgy is, hogy nem maradt a tetejére sem csoki, sem pedig pekándió díszítésnek.

A diótorta tehát a következő összetevőkből áll:  (26 centi átmérőjű formában sütöttem ki)

A tésztához:

30 dkg liszt
15 dkg teavaj
1 tojás
12 deka porcukor
1 biocitrom reszelt héja

A töltelékhez:

40 dkg darált dió
20 dkg barnacukor
2,5 dl tejszín
2 ek. citromlé
csipet szerecsendió

A lisztet a felkockázott vajjal és a többi hozzávalóval gyors mozdulatokkal összegyúrtam és fél órára betettem a hűtőbe. A diót ledaráltam, a cukrot fehéredésig olvasztottam, és először a fűszert dobtam bele, aztán a tejszínt, kicsit felfőztem és utána adtam hozzá a citromot és a diót. 180 fokra előmelegítettem a sütőt. Kivajaztam a formát a tésztát 2/3-ad 1/3-ad arányban szétválasztottam, kinyújtottam és a vajazott lisztezett formába tettem úgy, hogy a szélét egyenletesen körbevágtam, úgy, hogy legalább 2-3 centi magas pereme legyen. A maradékot hozzátettem a tetejére szánt tésztához, azt is kinyújtottam. Megtöltöttem a formát a diómasszával, ráhelyeztem a tetejére szánt tésztát, villával megszúrkáltam és  45 perce betettem a sütőbe. Sütés után hűlni hagytam és képzeletben bevontam 70%-os étcsokival, a tetejére szépen ráültettem a pekándiókat és megporcukroztam őket :)

Sárgarépamisszióm tovább folytatódik, vélhetően délután elkészülök egy előételnek adható répás, sós süteménnyel és akkor a füstöltsajtos krémmel együtt felkerül az is :) Addig is jó sütögetést, ha valakinek lenne otthon mindene (alkatrésze és kedve) elkészíteni a fenti tortát :)