Banánhajó

Gyerekkorom legnagyobb kedvence volt ez az édesség. Az abszolút gyerekzsúrbefutó és sütőkímélő, és egész egyszerűen isteni. Én most csak annyi változtattam rajta, hogy a tetejét megszórtam a hétvégi macarontortúrából maradt legfelvállalhatatlanabb darabokkal :) Merthogy megküzdöttem a macaron-jelenséggel és mondhatom nem vettem jól az akadályokat. Pedig Piszke a blogján mindent megtett, hogy a legszerencsétlenebb fakanálforgatók is megérthessék és megpróbálhassák elkészíteni. Még csak most elemzem a sikeretelenség faktorokat, három dolgot tudok elképzelni: nem állt elég ideig a tojásfehérje szobahőmérsékleten, a sütőm hőfoka nem biztos, hogy megbízhatóan 160 fok és nem állt elég ideig a tepsiben kiporciózva a kész sütialapanyag. Pedig a fehércsokis-rumos-narancsos ganache ott árválkodik hozzá a hűtőszekrényben, úgyhogy ahhoz is sürgősen ki kell találnom valamit. Nameg a sárgákból, amik megmaradtak. Előzőhöz valami csokis kekszet fogok kreálni, utóbbiból pedig kalács lesz. Belőlünk meg gömbőc. De nem adom fel. Irtózatosan becsibészeltem magam erre a macaron témára. Pasiból is mindig azok kellettek akik nem adták magukat könnyen. Reszkess macaron, az enyém leszel!!!!!!! Hogy kiheverjem a fáradalmakat egy kicsit nosztalgiáztam. Gyerekkoromban rettenetesen sokat ettem ebből a banános-málnás-habos édességből. Gyakorlatilag fél perc alatt készen van. Egy banán félbevágva, ez adja az édességét, a tetejére egy-egy evőkanál házi málnalekvár, ami a savanykásságért felelős, arra szigorúan cukor nélkül felvert tejszínhab, feladata a könnyedség biztosítása és a tetejére a roppanós mandulás tésztakosárkák összetörve. Nem részletezem tovább...de nálam hozzájön a gyerekkor íze...ezzel együtt pedig verhetetlen:))

A körtés sárgarépalekvár

Nálunk a reggeli szent dolog. Mivel a hétköznapok nem a kényelmes reggelizésről, a beszélgetésről, a jókedvről és a jóleső semmirekellőségről szólnak, ezért hétvégén pótolunk :) Nagy szendvicsezők lévén állandóan újabb és újabb finomságokon jár az agyam és most a fiúk kedvencét, a sima lekváros vajaskenyeret gondoltam egy kicsit újra. Igazából a szezonális zöldség kifejezés ebben az értelemben indiferens, mert répa bárhol, bármilyen mennyiségben beszerezhető, de ha kiskertben termesztett dologról beszélünk, akkor ez már nem annyira igaz. Most azonban nálam nagyon is aktuális a dolog. Mivel az unásig ismételt idei időjárás ezt az értékes zöldségemet is megtépázta, a meglévőkhöz mindenképpen szükség volt egy kevés utánpótlásra. Az én dílerem a CBA előtt szokott ücsörögni, csodálatos zöldségekkel illetve almákkal és körtékkel felpakolva, és utóbbiakból is egy nagyon különleges fajtát kóstoltam a múltkor, jobban mondva lehet, hogy csak nekem volt különleges, mert én még nem ettem Nashi körtét. Annak ellenére, hogy utánaolvastam, és sokkal jobb tulajdonságokkal bírnak termés és ellenállóság tekintetében, mint a hagyományos fajták. Zárójelben jegyzem meg, hogy egy gyors mozdulattal fel is mentem a Sieberz online katalógusába és kosárba ejtettem magamnak egy ilyen körtefát :) Szóval ez a Nashi körte egy eszméletlen illatos, kicsit kevésbé lédús, de roppanós, hibátlan, vastagabb héjú és alma formájú gyümölcs úgyhogy az utolsó szemig megvásároltam és egy 3-4 darabot a lekváromba "pazaroltam" belőle.
A lekvár elkészítésének nehézségi foka igazából egy bénább pasi rántottakészítési képességeit súrolja alulról, tehát nemre, korra és ügyességre való tekintet nélkül fogjon neki bárki, aki vérszemet kap, amit nem csodálnék. Kizárólag frissen megpirított toast kenyérre tegyétek, teavajjal megkenve, még langyosan, hogy szépen olvadjon bele a kenyérbélbe, erre jöhet a lekvár, hozzá egy pohár frissen facsart narancslé. Huhh, szerintem drogelvonókon lehetne vele nagy sikereket elérni, hogy aztán lekvárelvonón vigyorogjanak a páciensek.

A recept nagyon egyszerű:

1,2 kg lédús friss sárgarépa,
4 ek. citromlé
250 g barnacukor
250 g kristálycukor
1 ek. fahéj
1 rúd vanília
4 körte

A sárgarépát ledaráltam a robotgéppel nagyon apróra, hozzáadtam a citromot, a cukrot, a fahéjat és a vaníliarúd belsejét és hagytam egy órát levet ereszteni. Meghámoztam és felszeleteltem a körtéket. Utána közepes hőfokon főzni kezdtem a répát, 10 perc után hozzáadtam a körtét és addig főztem, amíg az egész össze nem állt lekvár állagúvá (úgy cca. 20 perc), egy kicsit botmixerrel megdolgoztam, még 5 percig rotyogott, aztán steril üvegekbe töltöttem, csavaros tetejűekbe, egyből tető rá és fejreállítottam. Ebből 4 kisebb üvegnyi lekvár lett.
Ne habozzatok tapasztalatokat megosztani vagy kérdéseket feltenni :)

Sütikenyér rumos-gyömbéres szilvalekvárral

Ahol egynél több pasas van, ott mindenképpen tökélyre kell fejleszteni a lekváros kenyeret. Lusták várni, tehát gyorsnak kell lenni. Szeretik a változatosságot, tehát az ízpalettát ki kell szélesíteni. Bosszúból pedig nem híznak tőle egy árva dekagrammot sem. Hogy nekünk ebben mi a jó? Az a pár morzsa ami megmarad belőle. Mert bizony mi még attól is hízunk, akár több kilót is másnapra :) Nálunk ez a lekvároskenyerek szupernovája. Olyan gyorsan tűnik el, mintha nem is lett volna. A kenyeret körülbelül öt perc összedobni, fél órát kel, fél órát sül. Az eredeti recept többször keleszti, de nálam erre nincs idő :) Frissen a legeslegfinomabb, lágy teavajjal, és hideg lekvárral. Ki ma ide betérsz, tégy ígéretet, hogy mindenképpen kipróbálod. Rettentő egyszerű, akár maguk az érintettek is el tudnák készíteni, de ezen a ponton hirtelen megnő a lustaság-faktor. 

Simontól a Sütikenyér fantázianevet kapta és a hozzávalók  mármár nevetségesen triviálisak:

45 dkg finomliszt

2 dkg kakaópor

1 zacskó szárított élesztő

2 dkg barnacukor

1 ek. olaj

3 dl langyos víz

1 tk. só

Az őzgerincet kivajazom, a lisztet és a kakaóport tálba szitálom, belekeverem a többi anyagot és a langyos vízzel az egészet rugalmas tésztává dagasztom. A tetejét beolajozom, fél órát kelesztem, majd bedoboz az őzgerinc formába és 200 fokon fél óráig sütöm. 

A tegnapi begyűjtött paradicsomcsapat a fenti lekvár miatt maradt pártában. Márpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a lottyadt szilvák fénysebességgel rántották magukkal a rothadás áldatlan állapotába egészségesebb társaikat, úgyhogy mielőbb el kellett készítenem őket. Van egy nagyon finom rumos-gyömbéres szilvalekvár receptem, azt kotortam elő minden receptet megmozgatva. Namármost ez sem túl bonyolult, tehát belefér a szigorú elvárásokba, főként ha már előző nap előkészítjük, mert az ízének nagyon jót tesz, ha egy napig állni hagyjuk. 

1,5 kg érett szilva

1 kg cukor

1 kk. fahéj

2 ek. rum

1 kk. szegfűszeg

1 rúd vanília

2 kk. frissen reszelt gyömbér kell hozzá.

A szilvákat megmosom, a hibás részeket kivágom, negyedelem, hozzákeverem a cukrot és a fűszereket és egy napig állni hagyom. A vaníliarudat félbevágva kikaparom, tehát nem teszem bele az egész rudat (hanem egy kis barnacukorba beleállítom, hogy a finom illatát átvegye). Másnap egy nagy lábasban az egészet közepes hőfokon felforralom, fakanállal folyamatosan keverem, körülbelül 10 percig hagyom forrni,  aztán lehúzom a tűzről és a kifertőtlenített üvegekbe töltöm, forrón lezárom és fejreállítom. A hosszútávra szóló tartósításról nem kell gondoskodnom, mert attól sokkal hamarabb fogynak itt azok a dolgok amik ehetőek. 

Tegnap elkészítettem tehát a lekvárt, ma pedig egy óra alatt megsütöttem a kenyeret, ez volt a vacsora, és tényleg csak volt, szó szerint semmi, egyetlen árva morzsa nem maradt belőle csak az illat jelzi, hogy valaha létezett :)