A szerelmes bronzérmes

Az elmúlt napok, mint este kiderült a kádban(!!!) hasaló, állát könyökén támasztó, alvó gyermek láttán, minden szempontból sűrűek voltak. Kis világában hétmérföldes csizmájával nagyot lépett előre és ez elfárasztotta. Nem hülyéskedett mikor azt mondta, hogy dolgozni megy, mint apa.  Sorsdöntő események zajlanak, én meg mosolyogva nézem, ahogy elvégzi őket. Egyrészt másfél hete izgulunk egy tegnap realizálódott judo bronzérem miatt, amit egy kis "házi" motivációs verseny keretében nyert el, másrészt szerelmes lett. Igen. Az én majdnem hat éves, a lányokat szállongó porszemnek, madárházi hanganyagnak tekintő, szemmelverő, gúnyoskodó, hajathúzó és létezésüket olykor megkérdőjelező nagyfiam szerelmes lett. S ezt töredelmesen, szemlesütve, szégyenkezve-somolyogva be is vallotta, majd pipacspiros fejjel elszaladt. Hajlamosak vagyunk felnőttként ezt lekicsinyleni. Legyinteni egyet, megmosolyogni, és azt gondolni, hogy ez majd elmúlik. De sokkal jobb, ha tudjuk, hogy a tényszerű elmúlást egy hihetetlen érzelmi felfordulás előzi meg, mégha nem is akkora amplitúdóval, ahogy azt felnőttként átéltük már párszor és jó esetben egyszer nagyon magasra lendülve. Tisztelnünk kell bennük ennek a nagy dolognak a kis bimbóit, amelyek most kezdenek nyiladozni.

Ilyenforma testi-lelki színeváltozásait megspékelte még egy kerti tűzrakásban való hathatós segédkezéssel és sünkuckóépítéssel. (sünkuckó képe mellékelve és jelentem mára lakója is van és hogy ez a lakó sün-e azt nem tudom, de nagyon rendezkedik, pakol, szöszmötöl, lomol. hangosan :)) Szóval tényleg elfáradt. Még soha nem láttam ennyire elpilledni a sosemalvó pattogógépünket. A tegnap esti vacsora nagy nehezen még lecsúszott, majd azon kaptuk magunkat, hogyha nem cselekszünk időben, akkor egy húszkilós kis sáskát kell az emeletre felcipelnünk. Ezért aztán a ma esti kajaszeánsz előkészületei már javában zajlanak. A korai sötét, a csípős levegő arra ösztönöz, hogy valami jó meleg, kalóriában és ízben bővelkedő, tápláló de mégis könnyen feldolgozható dolgot tegyek eléjük (tehát nagy kedvencem, a csülökpörkölt kilőve:))). Mivel gyönyörű póréhagymát vettem, csuklónyi vastagságú, friss ropogós és hihetetlen hosszú, haragoszöld végű, ezért egy nagyon egyszerű, sok-sok hagymából, gorgonzolából és darálthúsból készült levest főztem a hazatérőknek mandulás csokoládékockával megspékelve. Megkóstoltam, estére még finomabb lesz, mert addigra összeérnek, harmonizálódnak az ízek. Úgy a legjobb, hogyha a tálaláskor forró levesre egy kevés apróra vágott friss póréhagymazöldet szórtok!!

Hozzávalók a leveshez:

2 nagy fej vöröshagyma

2 szál póréhagyma

fél kiló vegyes darálthús

kevés friss szerecsendió, só, bors

3 dl fehérbor

5 dl zöldséglé vagy húsleves, vagy alaplé

2 dl tejszín

1 ek. étkezési keményítő

kevés gorgonzola

Diónyi vajon megpárolom az apróra vágott hagymákat, rádobom a darálthúst, 10 percig fedő alatt tovább párolom. Rádobom a fűszereket, felöntöm a borral és a zöldséglével és fél órát göngyözve főzöm. A végén a tejszínt elkeverem a keményítővel és a sajttal együtt hozzáadom a leveshez, majd a következő rottyanás után elzárom.

Hozzávalók a sütihez:

200 g 81%-os étcsoki

4 tojás

150 g porcukor

100 g liszt

150 g teavaj

2-3 ek. darált mandula

1 kupaknyi mandula aroma

Kisebb, szögletes formát kivajaztam és félretettem. Vízgőz felett a csokit és a vajat külön-külön egymás után felolvasztottam. A 4 tojást a porcukorral 2 perc alatt habos-sűrűre kevertem, hozzászitáltam a lisztet. Elkevertem majd hozzáadtam a darált mandulát és fakanállal azt is beledolgoztam. A csokit és a vajat összeöntöttem és a mandulaaromával együtt az egészet az tojásos keverékhez adtam. A kivajazott formába öntöttem és 160 fokon 30 percig sütöttem. Kivétel után 10 percig állni hagytam, majd nedves tiszta konyharuhára borítva még egy órát állni hagytam, utána lehet szeletelni.

Ha azt mondom húsleves...

...mindenki másra gondol. Mert ez nem csak egy ételnek a neve. Legalábbis számomra nem. Sokkal inkább egy hangulaté, egy érzésé, melegségé, illaté, érintésé. Az otthon, az anya, a nagymama szavak szorosan kapcsolódnak a szóhoz: húsleves. És mivel 4 napot töltöttem távol az otthonomtól, ezért az egyik első dolgom az volt (közvetlen a 6 adag mosás, porszívózás, ölelésbenfürdés, Lacivalkávézgatás és iskolai kreditszámolgatás után), hogy elkészítsem a legízletesebb húslevest, amit ismerek. Minden egyes részletét az anyukámtól lestem el, azokat is, amik abszolút megbolondítják a klasszikus változatot. Mármint a nálunk ismeretes klasszikus változatot. Mert ahány ház, annyi szokás alapon már legalább ezerféleképpen elkészítve kóstoltam. Lehet aranysárga, könnyedén áttetsző, nyárias, lehet súlyos, mélybarnássárga, zsírgyöngyökkel tűzdelt, télies, lehet zöldfűszeres, gyógyító, nekem mind közül a chilis-kurkumás-gyömbéres változat ízlik a legjobban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a használt fűszerek ne vegyék el a húsleves jellegét, tehát csínján kell bánni velük. Ugyanúgy kezdem el, ahogyan az alap változtat (leszámítva, hogy a kertből ástam ki hozzá a sárga és fehérrépákat, onnan hoztam be hozzá a zsenge zellerszárat egy szép csemegepaprikát és szintén onnan a már fásabb karalábéfejeket, amiket csak forró vízbe dobok egy pillanatra hámozás után és negyedelve elteszem a mélyhűtőbe, hogy télen se kelljen kétségbeesnem a leveskészítésbe fogok). Amikor már úgy másfél órája gyöngyözve forr és minden életadó alkatrész bennevan, akkor frissen belereszelek egy ujjpercnyi gyömbért, 1 nagyobb fej friss fokhagymát, hozzáadok egy tk. kurkumát, amitől a színe valami elképesztő lesz, ráteszem a fedőt, lekapcsolom a lángot és még úgy fél órát hagyom, hagy darvadozzon. A mostanra gyönyörű pirosra érett chilipaprikát csak mi felnőttek karikázzuk bele nagy buzgalommal, és hagy ne mondjam, hogy milyen jól is tud ez esni egy olyan hűvöskés estén, mint amilyen például a tegnapi is volt :)
A sárgarépa kérdéskörrel kapcsolatban még igyekszem feltenni gyerekkorom egyik kedvenc édességét is, bár ezt időigényes lesz kivitelezni azokkal a kacifántos példányokkal, amiket idén növesztettem...így jár a hobbikertész, aki nem lazítja totál porhanyósra a talajt, mielőtt elveti a sárgarépa magját...

Minden rosszban....

....van valami jó. A tavaszi nagyon csapadékos idő miatt totál beázott a szuterén, a borospince, a garázs egyszóval minden ami a föld alatt van. Ezért állandóan megy a szivattyú, ami locsolja az 1075 négyzetméternek minden centiméterét. Ha ezt normál csatornán beérkező vízből kellene megoldani...khm....hát becsapnánk egy két felest, hogy kibírjuk a számla látványát. Így azonban könnyedén belecsúszom a gumicsizmámba, igen, igen pontosan úgy, ahogy Hamupipőke az üvegcipellőbe és kétóránként áthelyezem a szórófejet. És miközben ezen tevékenységet végzem megcsodálom az újonnan érkezetteket. Ezek az újonnan érkezettek a paradicsomok és a zöld, hegyes, csípőspaprika, vagy nagyon divatos szóval a zöldchili. Előbbiek azok, akik miatt a zöldségeket hivatalosan is átneveztetném pirosságokra, hogy kellőképpen kifejezhessem hódolatom. Igaz a nyirkos időjárás őket is megnyírbálta, az első termések komoly aggodalomra adtak okot atekintetben, hogy miről maradunk le idén, ha nem tudunk belőle paradicsomszószt, szárított és olajban eltett paradicsomot, ivólevet, bolognai alapot és még vagy ezerféle dolgot eltenni télire. Nem beszélve a frissen szedett paradicsom felhasználásánek ezerféleszínűségéről. Számomra a paradicsom minden magasztos dolgot megtestesít. Egyszerűen tökéletes. Minden ízt magába fogadó és a sajátját bőkezűn osztogató, tökéletes formájú, már-már világmindenségre és békés anyaméhre emlékeztető, ha kell édes, ha kell savanykás, egy maréknyi egészség látványra és ízre egyaránt. Nem beszélve arról a megkapó véletlenszerűségről, hogy az oregánó, nagyjából ezzel egyidőben válik éretté arra, hogy levágjuk egész hajtásait és akár frissen, akár szárított formában megtartsuk kézfogójukat. Ha valamely egység örökké tart, hát ez biztosan azok közé fog tartozni:)
Több fajtát is ültettem, de egyenlőre még csak a rajnai törpék érnek. A koktélparadicsomokon is látom már a szőlőre emlékeztető, füzérszerű gyümölcskezdeményeket és a futóparadicsomok is befordultak már a célegyenesbe, utóbbiakat kicsit csúcsos végükkel, csepp formájú alakjukkal, kemény húsukkal és héjukkal kiválóan alkalmasak lesznek majd a tipikus nyári töltött zöldséges kaják elkészítésére.
Mivel a cukkini azóta is töretlenül hajt a legtöbbet termő címre, ezért a mai menübe ezt is mindenképpen bele kellett építenem. Nem tudom nektek milyen emlékeitek vannak a paradicsomlevesről, én a menzán fancsali fejjel üldögélő osztálytársaimra tisztán emlékszem, de be kell vallanom töredelmesen, hogy a betűlevest én már akkor is nagy élvezettel fogyasztottam, holott sem íze, se bűze nem volt :)Az én paradicsomlevesem (fent középen) elkészítésre és a hozzávalókat figyelembe véve mármár póriasnak mondható, ámde a végeredmény annál finomabb. Most leteszem a nagyesküt, hogy nem lesz olyan gyerek széles e világon, aki be ne falná az egészet egy ültő helyében. Már persze ha eljut a megkóstolásig :)És a legnagyszerűbb az egészben, hogy ehhez a leveshez fel lehet használni a már szottyadt, foltos, puha, friss fogyasztásra nem alkalmas példányokat, tehát a világon semmi nem vész kárba, ha paradicsomról van szó. Ergo minden rosszban van valami jó :)

Én - öttagú családunkat figyelembe véve - a következő mennyiségeket használom az elkészítéséhez:

- 6-7 nagyobb paradicsom
- 6 dl tyúkhúsleves
- 1,5 dl tejszín vagy zsíros tej
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 ek. vaj
- 1 csokor friss bazsalikom
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 2 db mozzarella sajt
- kevés olívaolaj

A paradicsomokat megmosom, a hajtásvégeket és a hibás, foltos részeket kivágom, majd felkockázom. A hagymát apróra vágom és a vajra dobom, de inkább csak párolom, nem szabad megpirulnia, mert akkor az egész levesen elhatalmasodik a pirított hagyma íze ahelyett, hogy a paradicsom dominálna. Amikor üvegesre párolódott, akkor rádobom a felkockázott paradicsomokat, egyet forralok rajta és hozzáadok egy kevés bazsalikomlevelet, sót, borsot és a fele húslevest. Ezzel hagyom gyöngyözve forrni úgy 20 percig. Közben a többi bazsalikomot, a fokhagymákkal, olívaolajjal és kevés tengeri sóval leturmixolom. A leveshez, a 20 perc letelte után hozzáadom a maradék alaplevet és a tejet vagy tejszínt és összeturmixolom. Ízlés és a paradicsom cukorfokának mértéke szerint egy picit lehet édesíteni. Frissen is nagyon finom, de a legfinomabb másnaposan. Amikor tálalom, akkor a mozzarella sajtból kis hajókat formázok, egyszerűen a tökvájóval egy mélyedést gyártok a sajtdarab közepébe és meglocsolom a bazsalikomos-fokhagymás olajjal. Egyszerűen leírhatatlanul selymes, ízes, pikáns.

A cukkini a főételbe került, amit köretként adtam egy zöldséges fasírt mellé az anyukám díjnyertes köményes krumplijával karöltve. Sütnivaló krumplit érdemes venni/termeszteni hozzá. Az elkészítése gyors és könnyű, és az eredmény egyáltalán nem a megszokott.

A szükséges hozzávalók:

- fél kiló darált sertéshús
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 húsos, friss sárgarépa
- só, bors
- 1 db tejbe áztatott zsemle

- 8-10 szem nagyobb újkrumpli
- római kömény, só, bors

- 1 kg cukkini
- 2,5 dl tej
- csokor petrezselyem
- 3 gerezd fokhagyma
- kevés vaj
- 100 g reszelt sajt
- só, bors

A krumplit meghámozom és vastag karikákra felszelem. Sima lábasban kevés olajra rádobom a mozsárral megtört római köményt, kicsit hagyom kipattogni, aztán mehet rá a krumpli, só, bors. Éppen csak addig sütöm, amíg lepirul az alja és addig folyamatosan forgatom. Mikor már vannak lepirult pörzsanyagok, akkor felöntöm éppencsak annyi vízzel, hogy ellepje és hagyom, hogy fedő alatt párolódjon tovább. Ha elfőtte a vizet, megnézem, hogy puha-e és ha igen, akkor újra lepirítom teljesen. A végén ráteszem a fedőt, hogy a párától a pörzsanyagok felpuhuljanak.

A cukkinit meghámozom, kockázom, sós vizet forralok neki és 10 percig blansírozom benne. Aztán kimerem, lecsepegtetem. Amíg csepeg, addig a vajat felhevítem, és felaprítom a fokhagymát és a petrezselymet. Amikor forró az olaj, rádobom a cukkinikockákat, pár percig sütöm és kevergetem, majd egyszerre hozzáadom a tejet, a fokhagymát és a petrezselymet. Megszórom borssal, beleteszem a reszelt sajt felét, majd cseréptálba öntöm és a maradék sajtot a tetejére szórom. 200 fokos sütőben 30 percig sütöm.

A húst a felaprított hagymával (szigorúan nyers állaptú, nem előpirított), a reszelt sárgarépával, a zsömlével, sóval, borssal összegyúrom. Egy jénai alját megolajozom, szórok rá zsemlemorzsát, ráültetem a gombóckákat, a tetejét is megszórom zsemlemorzsával és 40 percig sütöm 200 fokos sütőben.

Érdemes úgy ügyeskedni, hogy a húsgombóc és a cukkini egyszerre tudjon sülni. Így könnyedén tálalható melegen az étel. A húsgombócokat teljesen átitatja a hagymának a leve, sokkal ízesebb így, mint az előpirított változat. Igazi friss, nyári menü és a legjobb benne az, hogy mindenki megtalálja a kedvérevalót.

A következő részben a zöldchiliről és a fűszernövényekről lamentálunk majd :)

A kertszerető ember egyik legjobb barátja és kétharmad gyermeke látható a képen :) a jó öreg talicska, akit ma inkább úgy ismerünk, mint a kőművesmester egyik kubikusát. Ne degradáljuk le őt (nálunk már családtag, enni nem kér, de rendszeresen fürdetjük és saját ágya van a kisház egyik sarkában), hanem inkább ismerjük fel sokrétű felhasználásában rejlő végeláthatatlan lehetőségeket. Most azt kérded magadban, hogy mikor szelhette ketté ilyen súlyosan a tudatomat valami gömbvillám, hogy ne legyek morbidabb egy ásós példával. Elárulom, hogy eredeti budaihegyekbe született, városi csaj voltam, aki sosem gondolt a paprikára másképp csak bolti készlecsó formában és azt hitte, hogy a tojásgyümölcs és a tojás egyenesági leszármazásban vannak egymással. Azt, hogy a növény él, hogy illata van, hogy megszületik, hogy tapintható, hogy gondoskodásra vágyó, hogy jó szótól gyorsabban növő tulajdonságai vannak, azt anyányi koromra láttam be. De térjünk vissza talicska barátunkhoz. Őszintén hálás vagyok neki a sok segítségért, amit a kert kialakításában, a föld és a szerves hulladék hordásában, a gyerekek sebesség iránti vágyának kielégítésében, olykor árnyékolásban, palántabölcsőként és útépítőként letett nálunk az asztalra.
Az önellátással kapcsolatos gondolkodásmódot anyám plántálta belém, de egy ideig veszett fejsze nyele voltam. Tudniillik volt nekünk egy dunavarsányi mesebeli kiskertünk, omladozó, de helyre és felpofozott kis vályogházzal, szalmaillattal, a padláson felejtett kincseket rejtő porillatú ládákkal, (amiben igazi abrocsos esernyőt és régi családfotókat is el lehetett csípni), régi könyvekkel és újságokkal, kézifúróval és mindenféle, ma már természetesen szinte csak gépesített formában létező háztáji munkát segítő eszközökkel, és apám számára legtöbbet jelentő kinccsel, néhány cirádás kézírással teleírt levéllel. Anyám oda, a kisház mögé, varázsolt egy biokertészek álmát jelentő mikrokozmoszt. Engem azonban csak egy dolog érdekelt. A bányatavak lúdbőrös vizeiben való búvárkodás apámmal, a felfedezőkirállyal. Egyszóval úgy kaptam vénásan végülis a dolgokat, hogy nem vettem észre a branült. Mert akkor engem istenemre egyáltalán nem érdekelt, hogy miből lesz a cserebogár.
Ma hajnalban, amikor a 4:50-es ébresztő után kint a lábalógó esőben felkötöttem a paradicsompalántákat és leszedtem az érett cukkinicsodákat az óriási levélkezek hónaljaiból, és az illat kedvéért végighúztam a kezem a cirmos zsályaleveken, ezen járt az eszem.

Mielőtt a múlt rejtelmeiben elmerülök, mindenféle pontos hozzávalók megadása nélkül befotózom a zsályás cukkinikrémlevest pirított hagymával. A tej etyeki termelőtől van, hófehér, zsíros, gyönyörűség, a többi hozzávaló pedig barátomtól, a FÖLDTŐL.