Gyerekkorom legnagyobb kedvence volt ez az édesség. Az abszolút gyerekzsúrbefutó és sütőkímélő, és egész egyszerűen isteni. Én most csak annyi változtattam rajta, hogy a tetejét megszórtam a hétvégi macarontortúrából maradt legfelvállalhatatlanabb darabokkal :) Merthogy megküzdöttem a macaron-jelenséggel és mondhatom nem vettem jól az akadályokat. Pedig Piszke a blogján mindent megtett, hogy a legszerencsétlenebb fakanálforgatók is megérthessék és megpróbálhassák elkészíteni. Még csak most elemzem a sikeretelenség faktorokat, három dolgot tudok elképzelni: nem állt elég ideig a tojásfehérje szobahőmérsékleten, a sütőm hőfoka nem biztos, hogy megbízhatóan 160 fok és nem állt elég ideig a tepsiben kiporciózva a kész sütialapanyag. Pedig a fehércsokis-rumos-narancsos ganache ott árválkodik hozzá a hűtőszekrényben, úgyhogy ahhoz is sürgősen ki kell találnom valamit. Nameg a sárgákból, amik megmaradtak. Előzőhöz valami csokis kekszet fogok kreálni, utóbbiból pedig kalács lesz. Belőlünk meg gömbőc. De nem adom fel. Irtózatosan becsibészeltem magam erre a macaron témára. Pasiból is mindig azok kellettek akik nem adták magukat könnyen. Reszkess macaron, az enyém leszel!!!!!!! Hogy kiheverjem a fáradalmakat egy kicsit nosztalgiáztam. Gyerekkoromban rettenetesen sokat ettem ebből a banános-málnás-habos édességből. Gyakorlatilag fél perc alatt készen van. Egy banán félbevágva, ez adja az édességét, a tetejére egy-egy evőkanál házi málnalekvár, ami a savanykásságért felelős, arra szigorúan cukor nélkül felvert tejszínhab, feladata a könnyedség biztosítása és a tetejére a roppanós mandulás tésztakosárkák összetörve. Nem részletezem tovább...de nálam hozzájön a gyerekkor íze...ezzel együtt pedig verhetetlen:))
