Házi kenyér - ha unjuk a bolti banánt

Tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok minden otthonsütések zsándárkja, a dagasztóteknők királynője, az egyetemes lisztzsonglőr. Nem miattam került vissza a női köztudatba annak a lehetőségnek a felismerése, hogy az otthoni kenyeret semmi szín alatt nem helyettesítheti még a legjobb bolti kenyér sem. Én csak egyszerűen szeretnék elbüszkélkedni életem legjobban sikerült példányával, amit Fűszeres Eszter egyik kenyérreceptjéből kreáltam. Már említettem, hogy a hozzávalók hiánya nálam egy csakazértis érzést okoz, ráakaszkodom a témára mint egy pitbull és addig nem eresztem amíg nem csinálok belőle más arányok, vagy más összetevők felhasználásával mégis valami olyasmit mint az eredeti recept. Most mondjuk nem volt valami bonyolult dolgom. Az eredeti szerint fele arányban kell felhasználni réteslisztet és finomlisztet. De nekem csak teljes kiőrlésű rozslizstem volt itthon meg egy kevés, egészen pontosan 38 dkg finomlisztem. Ehhez igazítottam tehát az egészet. És elkövettem egy óriási hibát, ami a végeredmény szerint mégsem az. Ő 35 dkg langyos vizet ír a receptjében, sőt még ki is hangsúlyozza, hogy szándékosan adta meg dekában a mennyiséget. Én viszont csak lekörmöltem és megfeledkeztem erről. Aztán 3,5 dl langyos vizet adtam hozzá, mikor beötlött, hogy nem erről szólt a fáma. Azt ugyan nem tudom így nagy hirtelen, hogy a liter és a deka hogy viszonyulnak egymáshoz, de feltételezem, hogy oka van annak, hogy Eszter ezt így kihangsúlyozta. Nem voltak tehát illúzióim, a teljes kiőrlésű fantazmagóriáimmal eddig amúgy is mindig megjártam. Sosem olyan ízű, sosem olyan állagú és sosem olyan formájú lett, mint amire számítottam. Ez az első kivétel. De ez egy igazi alfa a sok-sok omegához képest. Eszméletlen lett. A héja roppan, a belseje rugalmas, és ízletes, foszlós és puha. A két cipó közül az egyiket azon melegében elpusztítottuk (ketten), mert nem lehetett abbahagyni. A másik is csak azért maradt meg, mert iszonyatos akaraterőről tanúbizonyságot téve bebugyoláltam, a kenyértartó dobozba tettem és letéptem magam az ajtajáról. Ez egyben annyit is jelent, hogy fogyókúrázók kizárólag a reggeli órákban készítsék el, a maradékot pedig tegyék a mélyhűtőbe:) Nekem jelenleg ez a TÖKÉLETES kenyér.

hozzávalók:

10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
38 dkg finomliszt (BL80, de én simából is megcsinálom ma próbaképpen)
3,5 dl langyos víz
1,5 kk szárított élesztő
3 kk. só
1 kk. cukor

A kétféle lisztet a tálba tettem, a finomlisztet szitáltam, a rozst meg csak úgy zutty. A só kivételével az összes hozzávalót jól összedagasztottam, gépi spirállal dolgoztam legalább negyed óráig, majd hozzátettem a sót és azt is belekevertem. Kelesztőtálban a kétszeresére kelesztettem, nagyjából másfél óra alatt. Utána kettéosztottam a tésztát, megformáztam a hosszúkás cipókat, lisztezett konyharuhán még úgy 35 percig hagytam kelni. Sütőpapírra tettem, bevagdostam a tetejét majd a 250 fokra melegített sütőben 35 perc alatt tökéletesen megsült. Amikor betettem a sütőbe (amiben benne volt a sütőlap is, erre csúsztattam sütőpapírostól) akkor aláöntöttem úgy másfél dl vizet.

Sütikenyér rumos-gyömbéres szilvalekvárral

Ahol egynél több pasas van, ott mindenképpen tökélyre kell fejleszteni a lekváros kenyeret. Lusták várni, tehát gyorsnak kell lenni. Szeretik a változatosságot, tehát az ízpalettát ki kell szélesíteni. Bosszúból pedig nem híznak tőle egy árva dekagrammot sem. Hogy nekünk ebben mi a jó? Az a pár morzsa ami megmarad belőle. Mert bizony mi még attól is hízunk, akár több kilót is másnapra :) Nálunk ez a lekvároskenyerek szupernovája. Olyan gyorsan tűnik el, mintha nem is lett volna. A kenyeret körülbelül öt perc összedobni, fél órát kel, fél órát sül. Az eredeti recept többször keleszti, de nálam erre nincs idő :) Frissen a legeslegfinomabb, lágy teavajjal, és hideg lekvárral. Ki ma ide betérsz, tégy ígéretet, hogy mindenképpen kipróbálod. Rettentő egyszerű, akár maguk az érintettek is el tudnák készíteni, de ezen a ponton hirtelen megnő a lustaság-faktor. 

Simontól a Sütikenyér fantázianevet kapta és a hozzávalók  mármár nevetségesen triviálisak:

45 dkg finomliszt

2 dkg kakaópor

1 zacskó szárított élesztő

2 dkg barnacukor

1 ek. olaj

3 dl langyos víz

1 tk. só

Az őzgerincet kivajazom, a lisztet és a kakaóport tálba szitálom, belekeverem a többi anyagot és a langyos vízzel az egészet rugalmas tésztává dagasztom. A tetejét beolajozom, fél órát kelesztem, majd bedoboz az őzgerinc formába és 200 fokon fél óráig sütöm. 

A tegnapi begyűjtött paradicsomcsapat a fenti lekvár miatt maradt pártában. Márpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a lottyadt szilvák fénysebességgel rántották magukkal a rothadás áldatlan állapotába egészségesebb társaikat, úgyhogy mielőbb el kellett készítenem őket. Van egy nagyon finom rumos-gyömbéres szilvalekvár receptem, azt kotortam elő minden receptet megmozgatva. Namármost ez sem túl bonyolult, tehát belefér a szigorú elvárásokba, főként ha már előző nap előkészítjük, mert az ízének nagyon jót tesz, ha egy napig állni hagyjuk. 

1,5 kg érett szilva

1 kg cukor

1 kk. fahéj

2 ek. rum

1 kk. szegfűszeg

1 rúd vanília

2 kk. frissen reszelt gyömbér kell hozzá.

A szilvákat megmosom, a hibás részeket kivágom, negyedelem, hozzákeverem a cukrot és a fűszereket és egy napig állni hagyom. A vaníliarudat félbevágva kikaparom, tehát nem teszem bele az egész rudat (hanem egy kis barnacukorba beleállítom, hogy a finom illatát átvegye). Másnap egy nagy lábasban az egészet közepes hőfokon felforralom, fakanállal folyamatosan keverem, körülbelül 10 percig hagyom forrni,  aztán lehúzom a tűzről és a kifertőtlenített üvegekbe töltöm, forrón lezárom és fejreállítom. A hosszútávra szóló tartósításról nem kell gondoskodnom, mert attól sokkal hamarabb fogynak itt azok a dolgok amik ehetőek. 

Tegnap elkészítettem tehát a lekvárt, ma pedig egy óra alatt megsütöttem a kenyeret, ez volt a vacsora, és tényleg csak volt, szó szerint semmi, egyetlen árva morzsa nem maradt belőle csak az illat jelzi, hogy valaha létezett :)