...bár fizikailag és lelkileg is itthon vagyok és a megérkezésem pillanatában mélyen magamba szívtam az otthonom, a gyerekeim és a férjem illatát. Ők is az enyémet, bár ne tették volna :) A csontomig átitatott a 4 napig tartó tábortűz füstszaga. De gondolatban ottmaradtam. Maradtak olyan emlékeim, beszélgetések emberekkel, földközeli bölcsekkel, amik sokáig elkísérnek még. Sajnos ez a négy nap kevés volt ahhoz, hogy megérthessen az ott élőket és az őket körülvevő kis univerzummal való szimbiózist. Nem mindennapi élményben volt részem, főként, hogy Taliándörögdön a kőfalak réseiből páfrány és vérehulló fecskefű nő, minden és mindenki átitatott a természetességével, hogy Annus néni, annak ellenére, hogy aznap látott először életében, szinte már az intimitás határát súroló dolgokat osztott meg velem több órán át a nyári konyhájában, miközben a saját borával töltötte színültig a poharam (száraz fehérbor, mégis puha mint a méz), később János bácsi is kiül hozzánk a délutáni pihenője után és bölcsen, befogadón, barátságosan, de hangok nélkül kommunikál. Reggel lódobogásra ébredek, lezuhanyzom, hátrasétálok és meglesem a lovardában dolgozó lányokat. Körbesétálom a birtokot. Az almafa ágai roskadoznak a permetet nem látott, hibátlan, roppanós gyümölcstől. A gólyafészkek üresen várják a tavaszi beköltözőket. Monumentális fenyők árnyékában lépdelek. Megszúr egy gyönyörű rózsa tövise. Belebotlom egy körtefába, leszakítok egy gömbölyű szilvát, a nadrágomba törlöm és megeszem. Feszül a csend köztem és a táj között. Mély levegőt veszek. Bódító lehet tavasszal. Arra gondolok, hogy ezt a fiúknak is látnia kell. Éreznie kell. Nálam a fényképezőgép. Az apró részletekre koncentrálok.
Mindezeket az ábrándozásokat szinte tönkretette az amúgy izgalmas kötelező feladatunk :) Pedig Annus nénit, mint életélményt is ennek a feladatnak köszönhetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése