Ez a süti annyira édes...

...hogy csak a legelvetemültebbeknek ajánlom. Elképesztően édes és friss egyszerre. Én azért választottam mára ezt a sütit, mert nálunk, rajtam kívül mindenki extraédesszájú, mert az édes édesszájúak ma indultak először együtt itthonról az oviba, kézenfogva, vigyorogva, és mert ma volt az első judoedzés, szóval mindenféle világrengető dolog történt ma velük :)) és mert rettentő sok időm volt lamentálni azon, hogy hogy megnőttek. Ja, és mert annyira jó nézni, ahogy megeszik. És mert ezután mindig elhangzik, hogy én vagyok a világ legjobb főzője:)
Ebben a sütiben, ami első ránézésre egy klasszikus lepényszerű dolognak néz ki, az a jó, hogy nem az. A textúrái (mert kettő is van neki) és az ízei is kontrasztban vannak egymással, ezt teszi egy kicsit különlegesebbé. Az elkészítése pofonegyszerű.

Hozzávalók a tésztához:

1,5 csésze liszt
0,5 csésze barna és 0,5 csésze kristálycukor
Másfél tk. sütőpor
125 g felkockázott vaj

Ezt morzsásra össze kell gyúrni, majd 2/3 - 1/3-ad arányban szétszedni. A nagyobbik felét a sütőtálba teszem. A tetejére barackot és málnát kellett volna tennem, de mivel délelőtt lelegeltük az összes málnaszemet, ezért a barack mellé én egy tavalyi, nagyon finom meggylekvárból kiszedett néhány szem meggyel pótoltam.

A maradék tésztához hozzáadok 3/4 csésze tejet, 1 tk. vaníliaesszenciát és 1 tk. sütőport. Ezt ráöntöm a barackra és 180 fokon nagyjából egy óra alatt szép pirosra sütöm. Amikor tányérra szedem még forrón, akkor a tetejére simán felveretlenül öntöm a hideg tejszínt, ami hihhetetlen selymessé teszi a karamellesre pirult morzsás alaptésztát.

Ha esetleg nem szentimentalizmusból készíteném, mint ahogy ma is tettem, akkor egy csendes, esős, tipikus könyvbújós napon állnék neki és egy csésze finom forró teával kínálnám.