Oldalak

2010. december 23., csütörtök

Dobtam a gesztenyét...


...miután szőrén-szálán eltűnt a mélyhűtőből a gesztenyepürém. Nem szeretem a rögtönzést, ha már megcsináltam a menetrendet, úgyhogy egy fél óráig egyhelyben futottam a garázsban, valahogy úgy, mint FoxiMaxi, csak, hogy lehiggadjak. Kész őrület ez a karácsony. A párhuzamos világomban csend van, és halkan szállongó stílenáht, gyertyafény meg gyufaillat. Itt meg vesszőfutok az idővel, hogy mire glédában áll a fa megy a három gyerek, addigra ne legyen lisztfelhőben úszó konyha és a légy seggreüljön a csillogó vízcsapon. Még egy deka ajándékot nem csomagoltam be. Pedig elhatároztam, hogy idén megteszem ezt a felesleges műveletet. Hiszen azért csomagolunk, hogy mások jól letépkedjék. De akkoris megteszem, mert gyerekeim gerjednek a becsomagolt dolgokra. A nap egyetlen fénypontja a karácsony estére szánt tortám elkészítése volt. Nem mintha annyira nagyon különleges lenne, egyszerűen minden tökéletesen ment vele. A krém szép kemény lett, a számításom miszerint sütök alulra egy tömörebb lapot, felülre meg egy habkönnyű mandulásat, nagyon talált, szép lett, magas lett, nem nyomódott össze a krém és mire elkészültem az összerakással, addigra a kandírozott narancsaim is szépen kiszáradtak. Az alapreceptet Kiskukta konyhájából emeltem el. A csokitortájánál említett csokis piskótát sütöttem alulra, csak emeltem a tétet 3 tojásra, arányosan a többi hozzávalóval együtt. A krém pedig egy ganache-típusú dolog, csak amikor a kihűlés után elkezdtem felverni a fehércsokis-narancshéjas habot, akkor adtam hozzá mascarpone-t és citromlevet. Tökéletes tortakrém lett belőle. Felülre szintén a csokis piskótás lapot sütöttem, csak a liszt háromnegyedét őrölt mandulával helyettesítettem és a 3 tojás fehérjéhez hozzácsaptam egy negyediket is. A pontos arányokat mindenképp feltüntetem, hogy a hozzám hasonló tortasütő antitalentumok is kedvükre próbálkozhassanak, mert ez egy tökéletes torta lett. Minden, de minden klappolt. Minden jó, ha a torta jó. A végét még úgysem tudjuk :) Kellemes Ünnepeket:)

...és akkor a recept, Kiskukta arányai szerint a 3 tojásos tésztához való mennyiség:

3 tojás
15 dkg cukor
26 dkg liszt (ebből 2 ek. kakaópor)
1,2 dl tej
1,2 dl olaj (ezek hivatalosan 1,12 dl-re jönnek ki, de nekem nincs ennyire pontos mérőpoharam... :) )
3,4 csomag sütőpor
6 dkg cukor, pár csepp citromlé és egy csipet só a tojáshab felveréséhez

A krémhez: (a telefonos segítségnyújtást ganache-ügyben, ezúton köszönöm Salsa barátnőmnek:))))

250 ml Lidl habtejszín
2 tábla (azaz 200 g fehércsoki)
2 narancs reszelt héja
1 citrom leve
1 zacskó zselatin a biztonság kedvéért
25 dkg mascarpone

Mivel semmit nem bíztam a véletlenre, az alsó lapot már előző nap megsütöttem. Kíváncsi voltam, hogy milyen állagú lesz, annyira jókat olvastam róla :) A cukrot kimértem és a tejjel meg az olajjal együtt egy keverőtálba tettem. Rögtön ráállítottam egy gyereket a folyamatos keverésre. Így spórolok a munkafolyamatokkal és már egészen belejöttek a dolgokba, már több hasznot csinálnak, mint kárt. Aztán szétválasztottam a tojásokat, a sárgákat a folyamatosan keverő gyerek tejes-cukrot táljába ejtettem, a fehérjéket pedig egy habüstbe és a citromlével és a sóval kemény, fényes, csúcsos habot vertem belőle. A lisztet a kakaóval és a sütőporral szitába öntöttem és a tojásos-cukrot-tejes masszához szitáltam. Aztán laza mozdulatokkal belekevertem a tojáshabot. Alul sütőpapírral kibélelt formában 175 fokon 30 percig sütöttem. Másnap reggel levágtam a púpos tetejét. A felső lapot ugyanígy sütöttem, csak 20 dekányi lisztet őrölt mandulával helyettesítettem. Ezt 15 perccel tovább kellett sütnöm, mire a közepe is megfelelő lett, de árgús szemekkel figyeltem, nehogy megégjen közben. Aztán jól lehűtöttem ezt a lapot is.

A krémhez a tejszínt felmelegítettem, de csak addig, hogy ne forrjon. Beletördeltem a fehércsokit és belereszeltem a megsikált narancsok héját. Aztán 3 ek. forró tejben felolvasztottam a zselatint és hozzáadtam a krémhez. Kitettem hűlni az ablakba. Amikor teljesen kihűlt, akkor habverővel felvertem és amikor már némileg habos volt, akkor hozzáadtam a mascarpone-t. Gyönyörű habos és kemény lett. Újabb hűtés után, (ekkorra már tökéletes volt az állaga) hozzáadtam a citromlevet. Azért vártam vele a végéig, mert nem akartam túllőni a célon azzal, hogy túl sokat adok hozzá és túlságosan folyékony lesz. Ezért a végleges hűlés után jobban tudtam játszani a mennyiségekkel.

Innentől az összerakás és díszítés kérdéskör a szabad fantáziára van bízva. Én az étcsoki-kandírozott narancsszelet kombót választottam.

A kandírozott narancsszeletekhez szirupot készítettem 1,5 dl vízből és 200 g cukorból. Amikor szépen elforrt róla a víz egy része, akkor beletettem 2 egész narancs 2-3 mm vastagon felkarikázott szeleteit. Cirka 10 perc után levettem a tűzről és hűlni tettem az ablakba. Amikor teljesen kihűlt, akkor rácsra szedtem (úgy, hogy alátettem egy tepsit, bele a rácsot és rá a narancsszeleteket), megszórtam porcukorral, aztán a sütőben légkeverésen, fakanállal kitámasztott ajtónál, 30 fokon a majdnem teljes száradásig bent hagytam. Félidőben megformáztam belőle a képen látható egyszerű kis hullámformát.

Amikor összeraktam a tortát, akkor középre, a krém tetejére is tettem a kandírozott narancsszeletekből egy réteget, arra simítottam még egy adag, kicsit vékonyabb réteg krémet, rá a mandulás tortalap (fordítva, hogy az egyenetlen fele legyen a krém felé a szép szabályos meg felfelé). A maradék krémet habzsákba töltöttem és az oldalán kiegyenlítettem a krém egyenetlenségeit. Késsel rásimítottam úgy 250 g étcsoki+1ek. teavaj olvasztott keverékét, ráhelyeztem a narancsszeleteket, megszórtam porcukorral és most lent várakozik a jó hideg spájzban, hogy este megegyük :) Már nem kell sokáig várnia :)

2010. december 22., szerda

Boldog Karácsonyt :))))

Nem tudom, hogy idejutok-e itt a nagy készülődésben, úgyhogy a következő bejegyzésig ezúton kívánok minden jót az erretévedőnek :))

2010. december 19., vasárnap

Narancsos, gyömbéres, mézes, roppanós, csodás

Éreztem, hogy sütöm kell valamit, de momentán kiütést kapok a mézeskalácstól. Nem keresgéltem sokáig, tulajdonképpen annyi kikötésem volt, hogy ne keksz legyen, és ne rendelkezzen domináns méz és fahéj ízzel. Még jó, hogy karácsony van mi?  Ebben a receptben az fogott meg, hogy a cím szerint végre valahára nem kekszállagú. Már most mondom, hogy csalódtam, mert az. De őrületesen finom keksz, úgyhogy rögtön mindent meg is bocsájtottam neki. Az eszméletlen mennyiségű reszelt naracs-,és citromhéj és a gyömbér adja meg az egész süti karakterét, de ezek mögött ott kullog azért - engedélyemmel - a méz is. A legfinomabb akkor volt, amikor úgy öt percet pihent a sütés után. Kívülről ropogós volt, belülről pedig lágy és fűszeres. Most, hogy átvert és végül mégiscsak kekszruhát öltött, kicsit meg vagyok sértődve, de azért megeszem :) Elég fura állagú tészta kerekedett belőle, amikor az alapanyagokat összeházasítottam. Mint a legfinomabb szemű nedves homok. Könnyedén dolgoztak vele fiúk. Mondjuk a golyókészítési fázis kicsit elhúzódott, mert golyók helyett mindenféle nem klasszikus formák születtek, de én most ragaszkodtam a pogácsa elképzeléshez és szigorúan golyósítottam minden egyes darabot. Felesleges volt. Éljenek az alternatív elképzelések.

Hozzávalók:

35 dkg liszt
20 dkg porcukor
12 dkg teavaj
3 ek. hársméz
2 narancs reszelt héja
1 citrom reszelt héja és leve
1 tk. szódabikarbóna
3 tk. sütőpor
2 ek. őrölt gyömbér
1 tojás

A lisztet a sütőporral, a szódabikrabónával és a gyömbérrel átküldtem egy szitán. A vajat a mézzel mikróban teljesen felolvasztottam. A porcukrot is leszitáltam, hozzáadtam a citrom levét, a tojást és a vajas-mézes, kicsit langyos keveréket. Ehhez hozzáadtam a gyümölcsök lereszelt héját, majd az egészet összevegyítettem a szárazanyagokkal. A sütőt 160 fokra melegítettem elő. A keverékből a fent említett golyókat megformáltuk, egymástól olyan 2-3 centire a sütőpapíros tepsire tettem őket és mindegyiket lenyomtam, hogy laposak legyenek. Olyan 18-20 perc alatt lett tökéletes. A sütőben eltöltött ideje alatt egyszer szépen megdagad, aztán márványos lesz a felülete, aztán kicsit összeesik és aranybarnává válik. Akkor tökéletes. Még rendesen képlékeny amikor kikerül a sütőből, ezért kicsit állni kell hagyni, mielőtt mozdítható (ekkor mindenképpen érdemes egy három-négy darabot egy szuszra benyomni, mert verhetetlen).

2010. december 16., csütörtök

Gesztenyés-szilvalekváros kalács


Ez a csoda is kevesebb, mint három napig tart. Még az egy napot sem éri meg. A reggeli kávé mellé simán el tudtam volna képzelni, erre azonban nem kerülhetett sor. A klasszikus kalácsreceptet dobtam fel igazán egyszerű módon. A kalács mindenféle ízesítés nélküli változatát is nagy csodálat övezi nálunk, lágy teavajjal és egy kis lekvárral vagy mézzel...de volt itthon egy kis biogesztenyepüré, ízesítetlen, natúr változatban, amit nem akartam elrontani szimpla cukor hozzáadásával, a melaszosnak pedig túlságosan karakteres íze van, elnyomná a gesztenye selymes, édeskés ízvilágát. Ezért aztán az elmaradhatatlan fehér rum (nem rumaroma!!!!) mellé belekanalaztam 3-4 ek. házi szilvalekvárt édesítésképpen. A kalácskészítés önmagában nem egy melós dolog, és én nagyon szeretem az ilyeneket, főleg vizsgaidőszakban. Egy hátránya van, meg kell várni amíg teljesen kihűl, ami az egyik legnehezebb momentuma az egésznek, lévén, hogy egy egyben sütött, magas, testes tésztáról van szó, ami viszonylag sokáig hűl. Tudom a "sokáig" egy igen határozatlan és relatív időmérték, de ez esetben minden perc számít. Tömegverekedésig még nem fajultunk, de ami késik nem múlik. A kalács egyértelműen vörös posztó.

 Az én alapreceptem a következő:

25 g élesztő
1+1 dl tej
60 g porcukor
500 g finomliszt
80 g vaj
20 g vaníliáscukor van 2 tk. vaníliaesszencia
1 csipet só
4 tojássárgája
1 citrom reszelt héja

a töltelékhez: 1 cs. ízesítetlen gesztenyepüré habosra keverve némi rummal és 3-4 ek. házi (gyömbéres-mentás) szilvalekvárral a mi esetünkben.

Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatom, a lisztet kelesztőtálba szitálom és a közepébe egy mélyedésbe beleteszem az élesztős tejet, hogy kovászt készítsek (kicsit az ujjammal összekeverem a liszttel. Ez 10 perc alatt el is készül. A vajat felolvasztom, hozzáadom a maradék 1 dl tejet, belekeverém a porcukrot, a vaníliát, a sót, a sárgákat és a citrom reszelt héját (citrom természetesen vagy bio, vagy pedig forró vízben kiáztatott és megsikált). Ezt a keveréket adom a kovászos liszthez és jól kidagasztom. 30-40 perc alatt kel a kétszeresére. Ezalatt a sütőt 200 fokra előmelegítem.
Amikor szépen megkelt, akkor lisztezett munkalapon hosszúkás, téglalap alakúra nyújtottam és az egész felületét megkentem a gesztenyés, lekváros krémmel és hosszában feltekertem. Egy kör alakú tűzálló tálat (jobb felső képen látszik) vastagon kivajaztam és a kész, megtöltött tésztát csiga formában beleigazítottam. A tetejét megkentem egy kis fehérjével és legalább 45-50 percig sütöttem, mire jó lett a tűpróbája. Rácson 25-30 percig hagytam hűlni.

2010. december 13., hétfő

Mézes puszedli


Egy élmény volt ennek a sütinek a készítése, nem beszélve a fotózásáról :)) Annyira szép nem? vagy csak elfogult vagyok? Lehetséges. De miért ne lennék az, amikor ezzel a sütivel minden olyan egyszerű. Két perc alatt lehet összeállítani a tésztát, fél óra alatt szépen lehűlt ebben a metsző hidegben, kellő mennyiségű liszttel meghintve a deszkát, hihetetlen könnyen kezelhető tésztává válik, szinte szót fogad az ember minden mozdulatának, 10 perc alatt kisül és indulhat a csinosítás, amit megintcsak kifejezetten élvezetes dolog. Az illat amit áraszt és a látvány amit nyújt egyedülállóan hangulatossá teszi őt magát és a napot is melyen az ember nekifog elkészíteni. A gyerekeim minden alkalommal válogatnak belőle. Azt hiszik, hogy attól, hogy más-más ruhába öltöztettem őket, az ízük is különbözik és azon vitáznak, hogy kié a finomabb. Nem fogom felvilágosítani őket arról, hogy mindenkié tökugyanolyan:)) Az a tésztaadag, amivel dolgoztam, az nagyjából 2 tepsire való cca. 3-4 cm átmérőjű körre vagy szivecskére volt elég. Ki-ki döntse el maga, hogy a lakáson belüli népességszám és az édességimádat egyéb faktorainak figyelembevételével mennyit készít el belőle, nálunk kevésnek bizonyult. Hogy mihez képest kevés? Fura dolog ez, mert az ember azért süt a családjának, mert tudja, hogy szeretik és hihetetlen jó érzés a látvány, ahogy falják a végeredményt, de egy pillanatnyi csalódottság is, hogy basszus ennyi volt? Ezért pingáltam annyit a tetejét?:))

Hozzávalók:

40 dkg jó minőségű hárs vagy akácméz
50 dkg finomliszt
1 púpozott ek. szódabikarbóna
12 dkg lágy teavaj
1 tojás
1 ek. őrölt gyömbér
1 ek. őrült szegfűszeg
és a rámenősebbek tehetnek bele fél tk. csiliport is :) én ezt most kihagytam de az eredeti receptben, amit egy kifejezetten mézeskalácsokkal foglalkozó könyvben találtam, ott figyel a hozzávalók között.

A mézet a lágy vajjal gyönyörű habosra lehet keverni. Csodás látvány. Utána hozzáadtam a tojást. A kimért liszthez hozzáadtam a szódabikarbónát és a fűszereket. Játszottam a gondolattal, hogy legyen-e inkább csokis, akkor azt csináltam volna, hogy a méznek csak a háromnegyedét használtam volna fel és a többit olvasztott étcsokival pótoltam volna, vagy a lisztbe dobtam volna 2 ek. holland kakaót de én most a klasszikus változatot készítettem. Dagasztóspirálra váltottam és a fűszeres lisztet kanalanként hozzáadtam a mézes masszához. Fél órára kitettem a hidegbe, és 180 fokra előmelegítettem a sütőt. Jól belisztezett deszkán olyan 8mm-1cm vastagra nyújtottam és kiszaggattam a köröket és a szíveket. Azt gondolom ez illik hozzá a legjobban. A vastagsága miatt nem bír el túlságosan cizellált formákat. Egy puszedlinek ducinak kell lennie. Már a neve is duci. Szóval 180 fokon 10 percig sültek, kicsit hűltek és megkapták a fellépőruhát :))

2010. december 11., szombat

Játékos kedvemben...


voltam ma délelőtt. Persze arról szó nincsen, hogy Pixie babérjaira törnék, attól nagyjából több fényévnyi távolság és még sok torta választ el. Rá kellett jönnöm, hogy a tortadíszítés nem az én idegrendszeremhez van kitalálva. Szépen, csendben kínálódtam vele a konyhában, de egy ponton egyszercsak elkezdtem élvezni. Főként akkor amikor sokáig nem szólt hozzám senki. A külcsín hagy tehát némi kívánnivalót maga után, de ez ugye nem minden :) És jelen esetben a belbecs sokat segít azon, hogy nagyon szépnek lássam esetlen kis karácsonyi tortámat, ami egyébként a családon belül igen komoly sikereket aratott kinézetével. Jól példázza ezt szigorú zsűrim - a tesóm - aki engedélyt adott arra, hogy ez legyen karácsony este az egyik desszert. Gondolkodtam azon, hogy válasszak-e egy ettől sokkalta decensebb, előkelőbb kinézetű tortát, de aztán győzött a gyermeki énem. A tészta egy egyszerű 6 tojásoskakaós piskótatészta, a töltelék pedig rumos, fehércsokis, mascarpone-s gesztenyekrém. Ez tehát egy igencsak édes dolog, mindenképpen igényel némi savanykás ellensúlyt, arra viszont ott lesz majd a Nigella-féle prosecco-vörösáfonyalé-grand marnier alkotórészekből álló koktél. hmmmmmm.....
Van ám mit csiszolnom még ezen a kis csodán. Ki kell találnom a megfelelő arányokat. Szeretném, ha egy kicsit magasabb lenne maga a tészta, és ha kicsit kevésbé lenne lágy a gesztenyekrém, úgyhogy rendületlenül fogok kísérletezni az elkövetkezenő pár napban. És akkor majd a mennyiségeket is felteszem mindenből. Ízre azonban már most is tökéletes:)) És ezután a tökéletes íz után, a nap tökéletes befejezéseképpen szánkózni mentünk. Az emberek úgy sétálnak mindenfelé, mintha verőfényes napsütés lenne. Szánkó és gyerek lóg mindenki mögött :) Mindenki köszön és vigyorog. Itt a helyem érzem. Mesebeli hely ez:))

2010. december 9., csütörtök

Gyümölcskenyér cupcake álcában



Holnap vendégségbe megyek egy olyan helyre, ahol három gyerkőc van. Nem egy klasszikus láblógatós vendégségről van szó, a vizsgaidőszakommal szorosan összefügg a látogatásom oka. De ahol ennyi potenciális sütiügyfél van, oda az ember nem megy üres kézzel. Gondolkodtam, hogy mit süssek, és hát a karácsony szelleme nem nagyon hagy másfelé orientálódni, így egy egyszerű de nagyszerű gyümölcskenyér mellett döntöttem. Valahogy az őzgerinc formát és a szeletelgetést annyira unalmasnak találtam, micsoda szerencse, mert az őzgerinc formámat megtámadta a rozsda úgyhogy rövid úton megszabadultam tőle és ezt a eszközhiányt egyenlőre nem pótoltam. Maradt tehát a muffinforma. Gyerekként a választásom egyértelműen a mini tortára esett volna szemben a klasszikus szeletelt változattal. Volt még itthon a múltkori eresztésből fehércsoki is, és ez az édes kis cukorgyöngyös virágocska. Nem volt hát kérdés tovább, hogy milyet készítsek és remélem, hogy telitalálat lesz. Nagyon finom lett, tele van datolyával, kandírozott narancshéjjal, mazsolával és vörösáfonyával. Ezeket nem nagyon méricskéltem hanem csak úgy marékszám összedobáltam őket, kicsit beliszteztem, hogy ne süllyedjenek le olyan szomorkásan a tészta aljára, hanem minden harapásba jusson belőlük. Szerintem cirka egy óra volt az egészet elkészíteni, én tehát ezt a nagyon gyorsak közé sorolom, ráadásul megfelelő körítéssel szintén dísze lehet a karácsonyi asztalnak.

A hozzávalók:

mindenféle szárított gyümölcsből úgy összesen 4 maréknyi 2 ek. liszttel összekeverve
160 g finomliszt
150 g porcukor
125 g vaj vagy margarin
4 tojás
2 tk. sütőpor
4 ek. rum (nem aroma!!!!!)
1 rúd vanília kikaparva
1 citrom héja és leve
1 zacsi vaníliás cukor vagy pár csepp esszencia

a tetejére 2 tábla olvasztott fehércsoki és bármilyen dísz

Kimértem a hozzávalókat, a vajat a cukrokkal habosra kevertem, hozzáadtam a vanília belsejét, a citrom levét és héját is, majd egyenként a tojásokat, végül a rumot, jól kikevertem. Hozzáadtam kanalanként a sütőporos lisztet, végül fakanállal a szárított gyümölcsöt. 180 fokra előmelegítettem a sütőt, mivel nem nő nagyra, majdnem teljesen megtöltöttem a kivajazott formákat és 20 percig sütöttem őket. Tökéletes állagúak lettek. Kicsit hagytam hűlni és utána feldíszítettem.

2010. december 8., szerda

A tökéletes minicipó

Ízre mindenképpen és úgy képzeltem, hogy nem lesz rajta repedés, olyan finom, puha lágy állagú tésztává állt össze az egész, de tévedtem. Az elmúlt hetek legfinomabb kenyér jellegű sütése, már ami az én sütőmet illeti. Eszméletlen egyszerű a receptje. Van ennek a kenyér dolognak egy számomra nagyon vonzó szimbólumrendszere (függetlenül attól jut ez most eszembe, hogy a posztban tulajdonképpen zsömléről van szó). Mivel ma már evidencia az, hogy a boltban van kenyér,sőt mitöbb ez az egyik legnagyobb ábécés alapvetés, ezért az emberek többségében fel sem merül, hogy ugyanezt igazából semmivel sem nagyobb energiabefektetéssel anélkül is előállíthatnák, hogy a lábukat ki kellene tenni otthonról. Övezi valamiféle misztikum az egész kenyérdolgot. Ha én valahol kimondom, hogy reggelire zsömlét sütöttem, akkor legtöbbször úgy néznek rám, mint egy ufóra, de a legjobb esetben is valami olyasmit feltételeznek magukban, hogy pék leszármazott vagyok, aki a klasszik dagasztóteknőben félig elmerülve kétségbeesett szemekkel órák óta tésztát punnyaszt. A kenyér számomra egyenértékű a családdal, a békességgel, a termékenységgel, a bőséggel. Az ember szinte tiszteletet érez, amikor megvág egy maga által sütött veknit. Ezek itt most mini kenyerek. A méretét úgy állítottam be, hogy a családom férfi tagja ne úgy nézzenek rá mint egy megtermett morzsára. A formáját pedig úgy, hogy könnyedén lehessen megtölteni mindenféle finomsággal, egyszóval legyen tárolófelülete :) Az összes hozzávaló 6 darab tenyérnyi méretű kis minicipóhoz 450 g BL80-as liszt, 1 ek. lágy teavaj, 1 tk. só, 1 zacsi szárított élesztő, 1 tojás és másfél bögre melegvíz. Ennyi. Jól jól kidagasztottam géppel és fél órát hagytam kelni. A tészta állaga olyan lett (ami nekem nagy kedvencem), hogy már csak lisztezett kézzel lehet hozzáérni, mert még ragad, de már összeállt olyan szép, fényes, hólyagos felületű. Bőségesen lisztezett deszkán lelapogattam, de már nem gyúrtam rajta, hanem 6 egyforma részre, olyan szabálytalan, inkább háromszög formára vágtam és 220 fokon 18 perc alatt tökéletesre sült. Gyönyörű, szivacsos állagú, nem fojtós és finom.

2010. december 5., vasárnap

Rozmaringos-diós kocka



Ez az egyik kísérletem a karácsony estére, még akkor is ha kinézetre egyenlőre nagyon furán néz ki. Egyszerűen nem bírtam kivárni a végét, hogy jól megdermedjen rajta minden. Azon melegében cincáltam viszonylagos kockákra, ahogy elkészültem vele. Emaitt úgy néz ki, mint egy falra hányt rozmaringos-diós kocka, de az íze - tudom mindenre ezt mondom, de hát ez valahol logikus is, érdekes lenne ha lehúznám a saját kreálmányaimat :) - elképesztően finom. A recept alapja egy "lajosmaris"diós kocka, de én túlságosan barnának találtam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy az étcsokikalapját fehércsokira cserélem, amibe apróra vágott friss rozmaringot teszek. Egyszer már használtam ezt a kreációt egy másik sütinél, nálam abszolút befutó, körülbelül akkora premissza, mint a paradicsom-bazsalikom páros. Ezen túl pedig - hangulatom permanens negatív tartományban való tartózkodása miatt - tudatosan megaédesre szándékoztam készíteni, nameg így tisztelegtünk a maradék hó előtt. A süti nem vesztette el elkészítésének egyszerűségét, de ezzel a rozmaringos csavarral különlegessé vált és apró kis papírtálcákon szervírozva rendkívül látványos tud lenni a karácsonyi asztalon. És ez nálunk egyáltalán nem mindegy. A nővérem egy olimpikon megszállottságával készül az ünnepi menü-teríték-látvány kombóra. Ott minden úgy fog állni mint a cövek, megkomponálva, kitalálva, pásszintva színre-szagra egyaránt. Mi csak lesünk és vesszük az utasításokat, ki-ki elvállalja a megálmodott látványból és ízből a maga részét mígnem egyszercsak összeáll a kép. Célom befotózni a karácsonyi asztalt, hogy ízelítőt adjak a látványból (egy ideillő képzavarral élve). Még vacillálok, hogy a Calvados-os almatortát készítsem vagy a karácsonyi gesztenyetortát, utóbbi alkalomhoz illőbb, előbbi kicsit frissebb, gyümölcsösebb, amit egy kicsit közelebb áll hozzám. Annyi biztos csak, hogy ebből a sütiből mindenképpen lesz az asztalon:)

A recept:

200 g jó minőségú, minimum 70%-os étcsoki
200 g dió (fele ledarálva, fele késsel összedarabolva)
100 g finomliszt
őrölt fahéj és szegfűszeg
250 g vaj/margarin
6 tojás (szétválasztva)
200g cukor
csipet só

300 g fehércsoki
friss rozmaring apróra vágva
átpasszírozott szilvalekvár

A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Az étcsokit vízfürdőben felolvasztottam. Közben a diókat kétféleképpen előkészítettem és a liszttel meg a fűszerekkel összekevertem. A tojásokat kettéválasztottam, a sárgákat a héjban hagytam, a fehérjéket csipet sóval felvertem. A lágy vajat a cukorral és az egyenként hozzáadott sárgákkal habosra kevertem, végül a langyosra hűlt étcsokit is hozzáadtam. A diós lisztet és a felvert habot felváltva evőkanállal adtam hozzá az alap keverékhez és nem géppel, hanem fakanállal dolgoztam össze. Sütőpapírral bélelt, magas falú tepsibe öntöttem és középső bordamagasságon 30 percig sütöttem, megkentem a tetejét a lekvárral és pihenni hagytam. Addig a fehércsokit felolvasztottam, hozzákevertem a rozmaringot, egy csepp olajat, majd amikor langyosra hűlt, akkor bevontam vele a tetejét, felkockáztam és mindegyiknek a tetejére egy fél diót ültettem.

2010. december 1., szerda

Epres-pezsgőkrémes habcsók


A tegnap gnocchi dolgon úgy becsibészeltem magam, hogy elhatároztam, hogy sütök egy olyat is, ami semmiféle csalódást nem okoz. Sütöttem hát olyat, mindjárt kettőt. Az egyikből - nem árulom el, mert megér egy másik posztot - kimaradt 4 tojásfehérje. Véletlenül volt hozzá aszalt eprem és édes pezsgőm is...Már vagy ezerszer határoztam el, hogy remek kinézete ellenére sem fogom elkészíteni a macaron nevű csodát, hanem inkább behelyettesítem valami hasonlóval. Nekem az túl túl túl. Én nem kedvelem a túl túl túlokat. Szeretem viszont a szabálytalan, esetlen és esetleges dolgokat, főként az édességek terén. Jobban is járok sokkal, mintha a szabályosat szeretném, mert az én konyhámban elég magas a sütés ideje alatt egy négyzetméterre eső gyerekek száma, ami majdhogynem lehetetlenné teszi a tökéletességet. A finomságra azonban nincs hatással, (ha jól odafigyelek). Ráadásul remek ihletet is kaptam. Nem vagyok egy klasszikus zene rajongó, de azért előfordul, hogy a Klasszikra vagy a Bartókra téved a rádióm. Általában akkor szokott ez előfordulni, ha már nagyon zilált vagyok és valami harmónikus társasmagányra vágyom. Így volt ez ma délelőtt, és a hulló hó, a csendesen eljátszadozó gyermek, a sütiillat és a Mozart G-moll hegedűverseny valami olyan hangulatba hozott amit nagyon nehezen tudok csak megfogalmazni. Végtelen boldogságszerűséget éreztem.Egy pillanatnyi tökéletességet az én tökéletlen sütijeim mellett (persze simán lehe, hogy a rendszeresen kóstolgatott epres pezsgőkrém is hatással volt a hangulatomra :) A végeredmény az én remekbe szabott hangulatom mellett egy édes, mandulás, roppanós habcsók amit jól ellensúlyoz a gyümölcsös pezsgőíz. Látványnak is nagyon mutatós, szerintem lesz belőle a karácsonyi asztalon!

A recept:

4 tojásfehérje
1 ek. citromlé és a citrom reszelt héja
140 g porcukor
30 g étkezési keményítő
100 g darált mandula

a krémhez:

100 g aszalt földieper (amit egy éjszakára a pezsgőbe tettem, hogy megszívja magát)
2 dl édes pezsgő
2 tojás sárgája
3 ek. porcukor

A fehérjéket vízgőz felett keményre verem az összes hozzávalóval, kiskanállal sütőpapírra cseppentek belőlük és 140 fokos, fakanállal kitámasztott légkeveréses sütőben fél órát, majd a hőről lekapcsolt, de tovább légkevert sütőben még 3 órát szárítom.

A beáztatott, felpuhult földiepret a 2 deci pezsgővel turmixolom, aztán vízgőz felett a sárgákkal és a porcukorral krémesre keverem.

Összepárosítom a habcsóklapocskákat és megtöltöm a krémmel. Simán kiskanállal csináltam, mert a kisülés után a belsejükben lesz egy szép kis mélyedés, pont egy kanálnyi krémnek való :)

2010. november 30., kedd

Gnocchi így, gnocchi úgy




Na mit szóltok? Ilyen is nagyon régen volt, hogy november végén leesett volna az első hó. Én örülök neki, bár a beláthatatlan következményeitől, amik a lakás előszobájában realizálódnak, na attól szívesen megkímélném magam. Meg attól is amik a totálvizes ruhájú és csontig átfázott gyerekben realizálódnak. Ennek következtében hétvégén nagyüzemben gyártottam a kakukkfűteát akácmézzel. Nem mondom ezt a részét egyébként élveztem, elképesztő finom tea.

 Ez a mai kaja - annak ellenére, hogy minden volt hozzá, sőt mi több félkészen volt hozzá, mert pld. a pulykasült fele ott csücsült a hűtőben tehát csak a körettel kellett volna foglalkoznom - sehogy sem akart összejönni. Már több napja gnocchival álmodok, olyan régen csináltam. Pénteken vendégeim voltak (hát messze nem azt tálaltam, amit korábban említettem, mert nem bírtam magammal :) ) és a salátából kifelejtettem a lényeget, egy szép nagy adag sült kápia paprikát. Össze is állt a kép az agyamban, hogy a kedvenc gnocchi-társításomon, a ropogósra sült zsályalevéllel és pirított fokhagymagerezdekkel tálalt változaton kívül még milyet készítsek. Ám a tészta másképp rendelkezett, pedig a golyók elkészítéséig minden a terv szerint haladt. Amíg az első adag szépen dorombolt a forróvízben, addig meg is pirítottam a zsályaleveleket és a fokhagymát. A megfelelő hatás érdekében egy teflonserpenyőben margarin és olívaolaj keverékén lassú tűzön pirítom és a fokhagymagerezdeket közben folyamatosan forgatom. Így a levelek olyanok lesznek mint egy harapásnyi fűszerropi. Eszméletlen. Namármost erre kellett volna az első adag főtt gnocchigolyóbist rápakolni, dehát azok úgy estek széjjel, hogy nem volt öröm nézni. Vagy a krumpli volt rossz (bevallom e téren nem voltam körültekintő, egy háló alján kallódó 4-5 darabot hoztam fel a spájzból különösebb átvizsgálás nélkül a fajtát illetően) vagy kevés lisztet adtam hozzá, de heroikus küzdelmet folytattam annak érdekében, hogy legalább néhány egyben maradjon. Mindeközben olyan kalandjaim voltak, mint a két éves gyermek torkának első találkozása egy lopott, egész csípőspaprikával. Háááát...egy fulladozó, gyomorból károgó vajrú, egy tüzet okádó, nagyon öreg sárkány és egy breaktáncos kémcsőbe tétele és erős összerázása lenne képes reprodukálni ugyanazt a látványt, amit a gyerek produkált. Ennek következtében a második adag tészta szanaszét főtt, de azértis megmentettem. Leszűrtem, kicsit hagytam darvadozni, hűlni, és amik egybenmaradtak, azokat megbüntettem az időközben elkészült sült és csípőspaprikás, bazsalikomleveles masszázzsal, végül néhány csepp tejszínnel és reszelt sajttal még a sütőben is reguláztam rajta. Mire elkészültem, addigra a langyos tejes öblögetéssel megtámogatott gyermek is jobban lett. Ő szegény nagy óvatossággal kóstolgatta a zsályás változatot és a színe miatt (piros volt ugyanis, paradicsomos egybesütés okán) hozzá sem ért a pulykasülthöz. Gondolom a szín mostantól ugyanúgy fog hatni rá, mint a bikákra, azonnal dühbe és tűzben jön tőle:) majd figyelmeztetek minden leendő "áldozatot", hogy az első grandevúra legkisebb fiammal semmiképp se vegyen piros koktélruhát. :))

A pontos recepteket teljességgel felesleges leírnom. Én cirka egy kilónyi krumplihoz olyan 5 púpos ek. lisztet tettem, de nem volt elég. Most találtam egy félhivatalos adatot egy kiló lisztes krumplihoz 25 deka lisztet ír, amit Vera barátnőm is alátámasztott saját konyhájában használatos mennyiségként. 1 db tojással gyúrtam össze a lisztet és a krumplit.

A kész tészta egyik felét a viszonylag sok zsiradékban megpirított fokhagymás-zsályás cucchoz adtam, a másik feléhez meg előre megsütött paprikát (héja nélkül) csíkokra vágtam, hozzáadtam a kimagozott chilit és a bazsalikomlevelet és kevés olajjal, tejszínnel és sajttal összesütöttem.

2010. november 25., csütörtök

Kukoricakrémleves


Ma együtt kajáltunk a madarakkal. Ők is kukoricát kaptak meg mi is. Illetve egészen pontosan ők még kaptak mellé kölest, szotyit és pirítatlan mogyorót. Az igazi gourmandok a mátyásmadarak. Ők lefölözik a mogyorót, és elkergetik a galambokat. Aztán, mikor végeztek, akkor jönnek a galambok, akik megeszik a kukoricát és közben elkergetik a feketerigókat. Akik viszont megeszik a kölest és közben elkergetik a széncinkéket. Úgyhogy nekik kitaláltam a méhviasszal összegyurmázott magokat, hogy mindenki megkapja ami neki jár, cserébe majd tavasszal irdatlan mennyiségben fogják fogyasztani a kártevőket. Szóval ez a leves a szakácskönyveim egyik legnagyobb anomáliája, ugyanis a karcsúsító, tavaszias jellegű ételek között említik...khm...hát ha ezt én esténként magamba injektálnám, akkor zumba ide, zumba oda, növesztenék magamra nem levehető szkafandert nagyon gyorsan. Egyszóval eszembe sem jutna se vacsorára, sem pedig tavasszal ilyet készíteni, amikor a kertben már frissen szedhető a retek, a saláta, a zöldhagyma és spenót. Most azonban, hogy megérkezett az igazán cidri idő, nagyon is jólesik ebédre egy meleg burgonyás kukoricakrémleves, friss metélőhagymával és krutonnal. Ráadásul a fényevőnek is bejön. És még kis mennyiségben is elég kalóriát tartalmaz ahhoz, hogy a delikvens ne fogyjon el teljesen. Igazán laktató étel. Mondanom sem kell, hogy a bolti fagyasztott vagy konzerv kukoricából készített változat össze sem hasonlítható azzal, amit nyáron a piacon vettem (még tejes állapotában) és magam fagyasztottam le. Mivel annak már se híre se hamva, ezért én most konzerv kukoricát használtam hozzá. Ha az ember két perc alatt átpasszírozza egy szűrőn, akkor a legkisebbek is bátran elfogyaszthatják, mert akkor igazán krémes lesz és nem marad benne a kukorica kemény héja, bár én mindenképpen egy éves kor felett ajánlanám a tej és a joghurt miatt. A generációk közötti különbség most biztos azt mondatná nagymamámmal, hogy kislányom ezzel a disznókat etettük :)) de én mindenkit bíztatok a kipróbálásra. Nem különleges, nem pikáns, nincs benne semmi extrém, egyszerűen csak finom és kalóriadús:)

A hozzávalók:

1 kukoricakonzerv
2 kisebb vagy 1 nagy burgonya
1 nagy vöröshagyma
1 fokhagyma
1 babérlevél
1 liter zsírdús tej
4-5 ek. joghurt
só,bors

Az összes hozzávalót együtt felteszem főni, úgy, hogy a hagymát és a burgonyát apróra vágom, és amikor jól megpuhult (cca. 20 perc közepes lángon) akkor kiveszem a babérlevelet és az egészet összeturmixolom botmixerrel, aztán szűrőn át passzírozom és a végén hozzáadom a meghagyott egész kukoricaszemeket, még egyet melegítek rajta és a metélőhagymát a tálaláskor teszem a tetejére.

2010. november 23., kedd

Húszperces vajaszsömle


Fura, hogy nálunk minden húsz perc mi? :)) felmerül a kérdés, hogy igazat mondok-e, de talán ez motivál majd legjobban a kipróbálásra minden kétkedőt. Ezt a zsömit egyszer már megsütöttem és fel is tettem, de úgy érzem, hogy nem kapott megfelelően nagy hangsúlyt a fotón, ráadásul a Segítsüti licit napján tettem fel, amikor meg egyáltalán nem az volt a fontos, hogy én mit sütök. A recept tehát itt megtalálható. Reggelihez, teához, kakaóhoz, vajjal és felvágottal, vagy vajjal és lekvárral, melegen vagy hidegen de még aznap, vagy éppen avokádókrémmel, kőrözöttel, vagy fokhagymás görögjoghurttal, egyszóval bármivel isteni, azon túl, hogy rettentő hamar el lehet készíteni. Az alapanyagok összegyúrása nemesen egyszerű, a tészta könnyen kezelhető, és ezerféleképpen variálható, friss metélőhagymával vagy éppen citromborssal egy jó kis tonhalkrémhez. Az íze engem kicsit a korpovit kekszére emlékeztet. Mindenképpen valami krém vagy joghurt mellé szoktam készíteni, mert sűrű állagú tészta. Ha egy kicsi sajtot szórnék a tetejére még pogácsaként is megállná a helyét. Mindenképpen érdemes vele kísérletezni. A gyerekek kifejezetten imádják, pont gyerkőckézbe való méret, ha egy sima vizespohárral szaggatom ki. Legutóbb panírozott hallal és káposztasalátával kínáltam és pénteken vendégeim lesznek vacsorára, úgyhogy ebből fogok tükörtojásos miniburgereket készíteni ropogósra pirított szalonnacsíkokkal, paradicsommal és fetával. Kötényre fel :))

2010. november 22., hétfő

Zumba és citrus


Ezt a végletesen melankólikus (és egyharmad gyerek arányban kólikus) őszi napot már reggel is csak két dologgal tudtam gondolatban elviselhetővé tenni. Esőben a kert kilőve, a szügyig sárban gázoló kisded gondolata a kávé ellenére rendkívül felizgatott, úgyhogy gyorsan el is hesegettem. Az már kevésbé volt zavaró látomás, mikor a fenti muffin képe alattomos zavarkeltő módon beszivárgott elmémbe, de mivel az utóbbi napok hedonista zabálással és megnövekedett számú édességkészítéssel teltek így ezzel egyenes arányban növekedni kezdett bennem a lelkiismeretfurdalás is, amit egy 45 perces cardio zumbával kívánok ellensúlyozni az elkövetkezendő egy órában. A párosítás egyébként tökéletes. Ez a zumba téma az emberben olyan mértékben szabadít fel boldogsághormonokat, hogy az elképesztő. Ha a gyerekek ébren vannak, akkor nagyon furcsán néznek rám, miközben őrjöngve salsázom, meg merengézek, olykor megpróbálnak beszállni is, de többnyire leesett állal csodálkoznak azon, hogy az anyukák is el tudják veszteni a józan eszüket. Leglább nem árulok zsákbamacskát. Három gyerek ide vagy oda, én lélekben még kamasz vagyok. Ha mentálisan nem is zavarnak, akkor megteszik fizikálisan. Amíg mások lábra szíjazható súlyokkal nehezítik a témát, addig nekem minden lábamra jut egy 12 kilónyi gyerek, aki megkísérel ráülni ide-oda topogó lábfejemre és állatira csodálkozik, hogy engem ez sem állít meg :)) Már csak azt kell eldöntenem, hogy mi legyen a sorrend. Először tömjem meg magam ezekkel az isteni muffinokkal és akkor lesz energiám végigtáncolni a 45 percet, vagy arra hivatkozva, hogy vannak még tartalékaim, nyomjam le a táncot és utána helyezzem magamhoz elég közel a sütistálat, hogy a jóleső fáradtságtól a kanapéhoz szegeződve mindenképp elérjem azokat. Harmadik megoldásként szerintem a süti-tánc-süti kombót fogom választani jusson is-maradjon is alapon. A receptet még egykoron Nigellától loptam, de átdolgoztam kissé saját ízlésemre. Mennyei finomság. Ajánlom figyelmetekbe:))

Hozzávalók:

75 g majdnem folyós teavaj
250 g finomliszt
75 g porcukor
2 tk. sütőpor
30 g őrölt mandula
1 dl zsíros tej
75g porcukor
1 dl frissen facsart narancslé és a gyümölcs frissen reszelt héja
0,5 dl frissen facsart citromlé és a gyümölcs frissen reszelt héja
1 tojás

A száraz hozzávalókat összeszitálom, a nedveseket összekeverem, majd a nedvesekhez adom hozzá kanalanként a lisztes keveréket és fakanállal keverem, mert a muffin akkor a legfinomabb, ha éppenhogycsak össze vannak dolgozva az alapanyagok. 12 dbos formába adagolom, 8-at teljesen megtöltök, 4-et pedig csak félig. 200 fokos előmelegített sütőben 20 percig sütöm. 10 percig állni hagyom. A tetejükre 1 citrom levét 4 ek porcukorral és 2 ek. őrölt pirított mandulával kikeverem és szépen bevonom vele őket. A laposabbakba kandírozott narancshéjakat nyomkodtam, a púpos muffinokra pedig narancshéjat reszeltem.

2010. november 20., szombat

Könnyű narancsos csokikrém


Amikor hazafelé autóztam az agyilag rendkívül tikkasztó SPSS óráról, igazán szívmelengető látványban volt részem, ahogy a lemenő nap megfestette az égboltot. Eszembe juttatta nagymamám édes kis lódítását arról, hogy az ég alja kizárólag akkor és csak akkor ennyire narancssárga, mikor az angyalkák sütik a szaloncukrot. A történet több ponton is hibádzik, én azonban mégis elhittem minden szavát. Annak ellenére, hogy egy évben, karácsonytól karácsonyig minimum 365 naplemente van és sok esetben ugyanilyen színű az ég alja :) Meg annak ellenére is, hogy a szaloncukor viszonylag nehezen süthető. A gyermeki agy kreativitása és a gyermeki lélek csordultig telt bizalma összekeveredve végtelen hitet eredményez a mesékkel szemben. Egy szó mint száz azonnal karácsonyi hangulatba kerültem. Másodpercek alatt. Azon kezdtem el morfondírozni, hogy ezt a hirtelen generálódott hangulatot hogyan ültethetném át a gyakorlatba annak ellenére, hogy ettől a bizonyos karácsonyi hangulattól még úgy 5-6 hétre vagyunk. Végigzongorázva a kellékeket, a rendelkezésre álló alapanyagok egy narancsos csokikrém formájában manifesztálódtak a már kicsit sem gyermeki agyamban. Még soha nem csináltam csokikrémet, úgyhogy fogalmam sincs, hogy hasonlít-e az enyém bármihez is, mindenesetre az én preferenciáim megfelelően jellemzik, gyors, egyszerű és finom. A sors csúnya fintora, hogy mire elkészültem vele, addigra rámtört a gyermekektől örökölt óvodai gyomorforgató baktériumkoktél és közel álltam ahhoz, kidobjam a taccsot, de ez mit sem von le az értékéből, 5 tanúm is van rá :) az én pohárdesszertem így holnapig a hűtőben csücsül :)

Hozzávalók:

a csokis krémhez:

1 db Alnatura gluténmentes csokipuding
2,5 dl frissen facsart narancslé
2,5 dl zsíros tej
4 púpozott ek. melaszos, lágy barnacukor
az összes kifacsart narancs reszelt héja
1 tk. őrölt szegfűszeg
150 g étcsoki

A fehér túrós krémhez:

250 g lágy krémes natúr túró (amit a Lidl-ben lehet kapni fél kilós kiszerelésben, teljesen sima állagú és én nagyon szeretem, de ha ez nincsen, akkor lecsepegtetett tejföl vagy mascarpone is tökéletesen megteszi)
1 rúd vanília
2 ek. porcukor
1 narancs leve és reszelt héja

A pudingot a hagyományos módon a fele narancslé-fele tejben megfőztem. Közben vízgőz felett felolvasztottam a csokit, hozzáadtam a reszelt narancshéjat és a szegfűszeget, majd az egészet a még meleg pudinghoz kevertem. Végül két ek. túrókrémmel fellazítom. A maradék túrókrémet az összes hozzávalóval botmixerrel összeturmixoltam, szűrőn átpasszíroztam. A kétféle krémet borospohárba rétegeztem, a tetejére narancsszeleteket és vörösáfonyát szórtam.

2010. november 18., csütörtök

Gyors randikaja


Ha tegnap este lenne, akkor ezt a kaját nem főzném meg mára. Függetlenül attól ugyanis, hogy kétségbeesett kutatások után a mélyhűtőben és a sima hűtőben fellelhető maradékokból készült, nem pazarolnám bele két finnyáskodó, hörghurutos, síró-pityogó-óvodábanemvaló gyerekbe. Nézni is rossz volt azt a turkálást, amit lerendeztek ebéd közben, ekkor kezdett körvonalazódni bennem egy olyan álomkép, hogy az üres lakásban ketten ülünk a háziúrral egy csinosan megterített, gyertyafényben úszkáló asztalnál, valami lágy zene hangja cincog az éterben és mi homályos szemmel vedeljük a fehérbort emellé az igencsak íncsiklandó fogás mellé. Ezért hát úgy döntöttem, hogy ez egy tipikus randikaja. Az ovis szekció bosszúból megkapta a tegnap ebéd maradékát, ezt a finomságot pedig eltettem estére (cserébe körübelül ötször lopták el a kést meg a villát a fényképezés közben, úgyhogy most 1:1 a meccs állása).
Natehát eltettem estére, de ezen a ponton megintcsak gellert kap a történet, mert az este szintén nem egy házirandiról fog szólni, ugyanis vendégünk érkezik, méghozzá többnapos, all inclusive ellátásra, de úgy érzem, hogy neki szívesebben adom majd oda :) tudom ez most csúnyán hangzik, nadehát mely szakács szereti ha finnyáskodnak az általa készített ételen. Gyanítom semelyik. Alapanyagok tekintetében a hal típusáról nem fogok tudni referálni, mert ezt a 4 szeletet még egyszer pár hónappal ezelőtt fagyasztottam le úgy, hogy szétszedtem egy kilós kiszerelést. Annyi bizonyos, hogy tengeri hal és hogy filé. Az elkészítés cirka 20 percet vett igénybe. Eljátszottam a totálisan lehetetlen gondolattal, hogy még nagyon-nagyon fiatal vagyok, és már önálló lakásom van, egy garzon, ahol EGYEDÜL lakom. Felteszem fél8-ra érkezik a vacsorapartnerem és én fél6tól háromnegyed7ig a kádban henyélek, trendi újságokat olvasva és mondjuk lime-os, szódás gint iszogatva. 7től fél8ig pedig szinte már unottnak tűnő nyugalommal elkészítem ezt az ételt. Közben nem mamikáznak, nem akar senki kakilni, inni, nem keresi rajtam, vagy keresteti velem a kissé nyálkaszagú alvóállatkáját vagy nem pisil a szőnyegre, hogy aztán azon lapozgassa az elázott legoújságot. Csokonainak Jószef Attilával szemben rohadtul igaza volt, úgyhogy én a továbbiakban az ábrándozást hagyom másra, és megyek vissza a dagadt ruhához. De előtte megosztom veletek a randikaját :)

Hozzávalók:

4 szelet tengeri halfilé
1 ujjpercnyi gyömbér
1 fokhagyma
5-6 zsályalevél
1 db kápia paprika
nagy fej vöröshagyma
fél szelet póréhagyma
2 dl fehérbor
2 dl tejszín


Nincs itt semmi varázslat. A vöröshagymát apróra, a pórét és a kápiát nagyobb darabokra vágtam, kevés olívaolajra rádobtam, utána mehet a zsályalevél, az is nagyobb darabokra vágva, hogy az olajban kijöjjön az erőteljesebb íze, egy keverés, rá a halszeletek, fedő, így 5 perc nagyobb lángon, míg a hal levet nem enged. Aztán mehet a reszelt gyömbér és a nyomón átpréselt fokhagyma, rá a bor, még 10 perc a fedő alatt. Végül a tejszín. Én szeretem ha sok leve van, mert a nagy kagylótésztába istenien belefolyik.

2010. november 15., hétfő

A lakásban karácsonyillat...


...kint meg szájonvág a tavasz. Hát ezt nem hiszem el :)) Ma délelőtt kizártam magam a lakásból - vagy legalább egy hosszú órán keresztül azt hittem - így kénytelen voltam azon merengeni, míg a gyermek kiflit majszolt a templomkertben, hogy mit fogok ma sütni. Ehhez be is szereztem a boltban fellelhető, összes létező receptújságot (hosszú kintlétre készülvén :)) ), pedig itthon lévőkkel is simán papírgyűjtésversenyt nyernénk. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy a kulcs ott van, ahol mindig is lenni szokott, a kabátzsebemben, amit előtte hússzor átforgattam, kitaperoltam, kifordítottam és nem találtam. Még ebben a nemtalálás fázisban felhívtam a háziurat, hogy legyen kedves hazatávozni a munkahelyéről, mert nem tudok bemenni a közös otthonunkba. Még jó, hogy időközben megleltem a kulcsot, és erről időben tájékoztattam, mert nem is tudom miket gondolt volna rólam, ha kiderül, hogy a kulcs mégiscsak nálam volt, őt meg feleslegesen megfuttattam.
Az újságokat lapozgatva egy süti sem fogott meg igazán. Annyira ugyanarra a sémára készülnek, csak mással vannak bekenve meg feldíszítve. De ezen a csinos kis élesztős, omlóstésztából készülő aprósütin megakadt a szemem. Főként, hogy itt tobzódik a spejzban hozzá az anyukám mentás-gyömbéres szilvalekvárja. Az eredeti meggylekvárral készül, de én most formabontottam. A leírás kicsit ugyan cicósnak tűnteti fel az elkészítését, de közel sem ennyire pepecs, nagyon hamar elkészültem vele. És hát a végeredmény úgy érzem igencsak meggyőző. Szinte sajnálom, hogy ma nem zárhatom be a lakásba az illatát, mert ezt a csodás friss meleg levegőt muszáj vagyok minden ablakon beengedni, így aztán már el is illant. Körülbelül ilyen gyorsan fognak elillanni a sütik is. Ez majdnem száz százalék. A kérdés csak az, hogy még én elillantom délutánig, vagy meg tudják várni a további illantókat :))

A hozzávalók:

500 g finomliszt
250 g puha vaj
1citrom reszelt héja
csipet só
100 g porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1,25 dl tej
3 dkg élesztő
1 üveg szv (azaz szabadon választott) lekvár

Összemorzsoltam a lisztet, a vajat a cukrokkal és a sóval. A langyos tejben kevés cukorral felfuttattam az élesztőt és összegyúrtam a tésztát. Nem tettem hűtőbe, és igazából a recept is azt írja, hogy nem kell. Kinyújtottam olyan 3mm vastagra, vizetpohár méretű köröket szaggattam belőle. A közepére egy kevés lekvárt tettem a szélét megkentem tojással és megformáztam. 180 fokos sütőben sült 15 percig.

2010. november 13., szombat

Márton napi dőzs (liba nélkül)





Minthogy délután valami hihetetlen mértékű zabálásnak leszünk kitéve egy lokálisan megrendezett, táncházzal egybekötött libabálozás okán, én nem gyúrtam rá erre a szárnyas témára. Sokkal inkább motivált az, hogy az egyik gyerek taknyol, a másik nem írom le mit csinál, de a gyomrával kapcsolatos, nameg elvállaltam a délutáni gyerekbálra egy halom süti elkészítését. Igaz, hogy miközben mindezen kedves feladatoknak tettem eleget, azon sajnálkoztam, hogy most akár kint is lehetnék a verőfényes napsütésben elvégezni a napi kerti semmittevési feladataimat. Merthogy az időjárásból fakadóan az ember azt hinné, hogy ilyenkor a kertben már szinte semminemű feladat nincsen, nálunk mindig akad valami. Mégha oly felesleges feladat is, mint a gyerekek által a komposztálóba reszelt 5 centi vastag hungarocellréteg eltávolítása, ami teljesen szükségtelen összetevője lesz majd a tavaszi, érett szervestrágyának :)
A héten elvégzett receptszortírozás arra sarkallt, hogy előszedjen az anyukám által készített gyerekkori kedvenceim leírását. El is határoztam, hogy mind egy szálig megfőzöm azokat, amik mély nyomot hagytak bennem. Fenti menüben két ilyen is van, ami nem utolsósorban remekül passzol a torokfájós és a gyomorilag igencsak törékeny gyermekek étrendjébe. Az egyik egy kapros fokhagymakrémleves, ami tulajdonképpen az égvilágon semmiben sem különbözik a klasszikus elődjétől, csak én, még a pirítás fázisában egy nagy csokor, friss, apróra vágott kaprot is beledobok. A kapor, illetve egészen pontosan az íze és az illata az egyik leghatásosabb segítségem a múltidézésben. Gazszámra nőttek a mecseki szőlőben mindenfelé és imádtuk a belőle készült köményes-kapros tojáslevest, vagy akár a fenti fokhagymakrémlevest. Felsőlégúti megbetegedésben szenvedő gyereknek meg egyenesen gyógyír. A receptjét közhelyes lenne megosztanom, de mindenkit arra sarkallnék, hogy próbálja ki ebben a formában.
A főétel pedig a mai napig az egyik legeslegnagyobb kedvencem. A fantázianeve az volt, (merthogy emlékszem az első elkészítésére) hogy Goethe kedvence. A sztori úgy emlékszem annyi, hogy a nagy író bejárónője kísérletezte ki ezt az ételt arra az esetre, amikor a mester betegedkedik. Hihetetlen ízletes étel, én annyival kombináltam, hogy az eredetileg csak marhalábszárból készülő ételt kiegészítettem egy kis csirkehúsos saslikkal, hogy kedvezzek a háziuraknak. Meglepő, hogy az XY kromoszóma nem determinál arra, hogy a mammuthúst is élvezettel fogyasszák...nálunk valahogy a marhahúsért csak én vagyok oda. A süti pedig a világ egyik legegyszerűbb bögrés sütije, csak én most libásítottam rajta egy kicsit. Nem meglepő, hogy mire eljutottam oda, hogy a recepteket is közhírré tegyem, addigra abbahagyták a nemalvást, a hangospihenőt, vagy nem is tudom minek csúfoljam azt amit alvás helyett csinálnak, úgyhogy majd este megtoldom a posztot a receptekkel. Addigra már élményanyaggal is fogok tudni szolgálni a sütim fogyásfaktorát illetően. Ha másért nem eszik majd meg, hát a kinézete miatt biztosan, szerintem nagyon csinos lett :)

Hozzávalók Goethe kedvencéhez:

1,5 kg marhalábszár vagy szegy, de szerintem a lábszárat talán szebben lehet szeletelni
1 fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 darabka gyömbér
néhány egész bors, só
annyi burgonya, ahány személyre készül
2-3 nagy szál sárgarépa
1-2 szál fehérrépa

a mártáshoz:

6 db főtt tojás
1dl olaj
pici só, cukor, bors, vegeta
egy leveles mélyhűtött spenót fele lecsepegtetve
1 csokor kapor
1 csokor petrezselyem
1 kis doboz tejföl
pár csepp citrom

A megmosott húst 3 liter vízben felteszem főni. Amikor lobogva forr, akkor mellédobom a vöröshagymát, a fokhagymát, a félbevágott gyömbért, sót, borsot és kuktában 2,5 órát kis lángon főzöm. Az utolsó fél órában már elzárom a tűzhelyet alatta. Aztán kinyitom a kuktát és az előzőleg felkockázott krumplira, sárgarépára és fehérrépára rámerek annyi levest, hogy ellepje és abban megfőzöm a zöldségeket. Ha kész, akkor a zöldség levét visszaöntöm a húshoz.

A mártáshoz a sárgákat összekeverem az olajjal és a fűszerekkel, majd hozzáteszem a kockára vágott fehérjét, a lecsepegtetett spenótot és az apróra vágott kaprot és petrezselymet. Végül hozzákeverem a tejfölt és a hűtőbe teszem. (érdemes esetleg ezzel kezdeni, mert úgy finom, ha összeérnek az ízei a hűtőben.)
Lehet tálalni levesként, de én igazából úgy szeretem, hogy felszeletelem a húst, melléteszem a zöldséget és nyakonöntöm a mártással. A saslikhoz a csirkét aludtejben pácoltam, sok fokhagymával, kis Alnatura ételízesítővel, borssal és összezúzott római köménnyel. Azért aludtejben, mert nem volt joghurt itthon, de azzal is tökéletes.

A libás-csokis-bögrés sütihez:

20 dkg puha teavaj
1 bögre barnacukor
1 csomag vaníliáscukor
3 tojás
3 ek. keserű kakaó
1 bögre tej
2 bögre liszt
1 tk. sütőpor

a mázhoz:

4 ek. frissen főzött kávé
2 ek. kakaópor
1 bögre porcukor
2 ek. olvasztott vaj
szóráshoz porcukor

Sütőt 200 fokra bekapcsolom. A vajat a cukrokkal és a tojásokkal habosra keverem, majd mehet bele a kakaópor és a tej. Ezen a ponton nagyon bénán fog kinézni, de nyugi, amikor felveszi a lisztet, akkor egy gyönyörű homogén valami lesz belőle :)) A lisztbe teszem a sütőport és úgy szitálom a sütibe. Tepsibe simítom és 15 perc alatt megsütöm, mindig tűpróbázok.
A kávét elkeverem a kakaóporral é a porcukorral, hozzáadom az olvasztott vajat és az egészet simára keverem, majd a langyos süteményt bevonom a mázzal.

Mivel fenti süti gyerekeknek készült, a kávét kihagytam és simán langyos vízzel csináltam, de kávéval az igazi!!!!

2010. november 9., kedd

Rozmaringos valami házikiflivel :))




Ma kevés időt szántam a főzésre. Ennek legfőbb oka az volt, hogy nem volt itthon semmi :)) Illetve, hát a semmi sem egészen jó kifejezés lsd. fenti fotók. Inkább csak úgy semminek tűnt elszúrva a hűtőben, de egész jól kipofoztuk. Az ötletet az adta, hogy tegnap a narancslekváros lánynál ejtőztünk a legkisebb eresztékemmel és az irgalmatlan zabálás közepette a delicious magazint böngésztem, amiben volt egy isteni kinézetű egytálétel. Bátor vállalkozás volt nekifognom egy szál paszternákkal, egy szál újhagymával, egy nagyobb vöröshagymával, kevés maradék grillcsirkével és néhány szem héjában sült krumplival, de utóbb kiderült, hogy a rozmaringos-fokhagymás-szerecsendiós takaró remekül rejti el az esetlenségeket, nem beszélve arról, hogy a hozzá sütött házikifli olyan ez esetben, mint az i-n a pont.

A házikifli receptje:

68 dkg BL80-as liszt
2,5 dkg élesztő vagy ennek megfelelően 1 zacskó instant élesztő (természetesen előbbivel nagyobb a siker)
1,5 dkg só
2 dkg porcukor
2 dkg tejpor
2 dkg olvasztott teavaj
4,5 dl langyos tej
a tetejére nagy szemű só és pirított szezámmag

A tej egy részében kis cukorral felfuttattam az élesztőt, és amikor megkelt akkor az összes többi hozzávalóval úgy negyed órán át dagasztóspirállal dagasztottam. Kelesztőtálban egy órát kelt, majd hosszúkás téglalap alakúra nyújtottam, háromszögekben bevagdaltam (lsd képen), feltekertem, vízzel lekentem és megszórtam a tetejét a sóval és a szezámmaggal. Addig készen tovább kelt, amíg a sütő 200 fokra felmelegedett, majd 15 perc alatt pirosra sütöttem.

Az egytálételnek gyakorlatilag nincs receptje :) a zöldségeket összevágtam kicsit nagyobb rusztikusabb darabokra, a maradék grillcsirkéről lemarcangoltam a húst az egészet. Alulra olívaolaj, rá a hagymák, rá a karós zöldségek a tetejére a hús és a héjában főtt krumpli, majd egy rozmaringos, szerecsendiós, fokhagymás (úgy 2-3 gerezd fokhagymát pirítottam meg a vajon hozzá) besamellel leöntöttem és pirulásig sütöttem.

2010. november 4., csütörtök

A korai sötétedésben...



...összesen két jó dolog van. Az egyik a korai vacsora - ami valljuk be egy olyan, főzni és enni szerető, de három gyerek mellett viszonylag kevés célzott testmegmozgatási lehetőséghez jutó házirobotnak/néninek/sárkánynak/istennőnek (kiki válasszon igényei szerint), mint amilyen én vagyok nem hátrány - a másik pedig a mécsesgyújtás. Utóbbit megszállottan és megszámolatlan égetem a lakás különböző pontjain, mert varázslatosnak tartom a belőlük áradó vígasztalóan meleg hangulatot. Csepp kis lobogó tüzek, otthonillaú táncoló lángocskák. A legközönségesebb esős hétköznapot is képesek átmelegíteni akár visszamenőleg is. Sőt, már-már perverz módon én éjszaka is gyújtok egyet, szigorúan a sókristályba tehetőt, hogy nehogy a nagy mécsesimádatom botrányba fulladjon egy házleégéssel, mert egyszer valahol azt olvastam, hogy ez távol tartja a világok között eltévelyedőket, bolyongókat és vissztérőket. Nem vagyok egy ezoterika, de jólesik a tudat, hogy egy olyan kiszolgáltatott és öntudatlan állapotban, mint az alvás, ilyen erős bástyák védelmeznek :)

Tegnap este, egy ilyen mécsesfélhomályos merengésben a receptjeimet szortíroztam, rendezgettem, szelektáltam. Kénytelen voltam, mert lassan kifolynak a különböző összefirkált cetlik a polcról és a füzeteimből. Megrögzött jegyzetelő vagyok, igen, volt már, hogy odáig vetemedtem, hogy egy receptet, csak azért, hogy meglegyen gyorsírással firkáltam le magamnak, mert nem találtam tollat és így lecsúsztam az elejéről. A kezembe akadt néhány, számomra rendkívül értékes papírdarab, amire még a dédnagymamám csodásan cirkalmas kézírásával vannak feljegyezve általa kedvelt finomságok. A baj csak az, hogy ceruzával írta, így néhány helyen már olyan halvány, hogy alig lehet elolvasni. Találtam közötte egy angol citromkrém elnevezésűt, ami felkeltette az érdeklődésem, de kénytelen voltam improvizálni vele kapcsolatban a foghíjjak miatt. Ez adta a mai desszertötletet. Főleg, hogy vajas kekszet sem kellett sütnöm hozzá, mert van itthon egy isteni fajta, ami a képen is látható. A krém egy részébe az általa leírtakon kívül citromfüvet és zselatint is tettem és most szilikonformákba öntve pihen a hűtőben kíváncsi vagyok mi lesz belőle.


Itt a zselatinos végeredmény:) nagyon finom, mindkét formában. A felhasználás mikéntjét szerintem nálunk az fogja meghatározni, hogy a fiúknak könnyebb lesz kanállal enni a keksz mellé, nekünk viszont jobban tetszik a tortásított változat, sőt sokféleképpen ünnepivé tehető!!


Ma reggel pedig egy mély sóhaj közepette felhasználtam az utolsó zacskót nyáron termett zöldborsómat is a mélyhűtőből. Igazából szinte meglepetés volt, mert azt hittem már nincs több, de az én mélyhűtőm, pusztán a feledékenységem és a rendetlenségem miatt mindig úgy néz ki, hogy az ember úgy érzi, itt akár egy Boeing 747-es is simán megbújhat. A kedvenc változatomat főztem, a sok petrezselymes, kicsit édes, tejszíneset parmezános-szerecsendiós vajgaluskával. Egyszerű, gyors és verhetetlenül finom. 



Az angol citromkrém receptje:

1 liter zsíros tejföl
2 zacskó Dr. Oetker Zseltain Fix
2 biocitrom leve és héja
12 deka porcukor
5 dkg kockacukor
1 rúd indiai citromfű

A tejfölt lecsepegtettem egy pelenkában fellógatva. Mikor lecsepegett beletettem a robotgépbe. Lereszeltem a citrom héját, kinyomtam a levét és a kockacukorral együtt a tejfölhöz adva keverni kezdtem. A zseltaint a porcukorhoz tettem és folyamatosan adagoltam a krémhez, amit géppel legalább negyed óráig kevertem. Őszintén szólva se a kockacukor létét nem tudom megmagyarázni, sem pedig azt, hogy miért javasolt ilyen sokáig keverni, de betartottam az előírást :) a végén beletettem a citromfüvet, jah igen, én késes robotgépben kevertem ki a kockacukor miatti aggodalmam okán. Aztán erre az általam nagyon favorizált kekszágyra fektettem egy kerek szilikonformába és szépen megdermesztettem a hűtőben.

A kedvenc zöldborsólevesem receptje:

250 g zöldborsó
1 ek. teavaj
1 nagy marék friss zöldpetrezselyem
0,5 l húsleves
0,5 l zsíros tej 1 púpozott ek. étkezési keményítővel csomómentesre elkeverve
2 ek. barnacukor
csipet só, bors

A vajgaluskához:

1 ek. teavaj
1 egész tojás
annyi liszt, amitől galuska állagú lesz
2 ek. parmezán
frissen reszelt szerecsendió
nagyobb csipet só és kevés bors


A teavajat felforrósítom és rádobom a barnacukrot kicsit karamellizálódni, aztán mehet a petrezselyem, egy keverésnyit pirítom és hozzáadom a zöldborsót. Picike vizet öntök rá és párolni kezdem. 5 perc után felöntöm először a húslevessel, majd amikor az is felforrósodott, akkor besűrítem a keményítős tejjel, sózom, borsozom és még 10 percig hagyom főni. (hangsúlyozom az időintervallumok valóban zsenge, saját termesztésű zöldborsóra vonatkoznak, a zacskósat addig kell főzni nyilván míg puha nem lesz). A vajgaluskához a vajat összekeverem a tojással és kanalanként adagolom hozzá a lisztet. Amikor eléri a kellő állagot, akkor beleteszem a fűszereket és a lassan forró levesbe szaggatom. Gyorsan kifő, úgyhogy ezzel már csak egyet hagyom rottyanni és lezárom alatta a lángot. Fedő alatt hagyom még egy 10 percig.

2010. október 31., vasárnap

Nemsoká jő a szélvihar...





...s a kertben jajongva tép le lombot és gyümölcsöt,
virágot szaggat éjjel a garázda.
Ezért, ha virágot szednél még - ma tedd!
Mert holnap reggel talán már hiába.

Ezzel az idézettel kezdtem a napot...mikor is? Igen, igen, régi időszámítás szerint ötkor. A gyermekek nem születnek időérzékkel...
Bálint György könyvében olvastam az idézetet és ebben a fél vagy inkább teljesen kómás állapotban valóban annyira fenyegetőnek éreztem, hogy azonnal megfogadtam a tanácsát. Csak megvártam amíg kivilágosodik. És amikor feljött a nap és olyan jellegzetes ősziesen arany fénnyel suttyant be az ablakon, akkor már éreztem, hogy ez egy nagyon jó nap lesz. Hogy nem egy szomorkás halottak napja előtti nap, esővel meg hideggel, hanem egy olyan nap amiből annyi energiát gyűjtenénk, hogy a paksi atomerőmű leállása esetén sem lennénk bajban. Nagy, buci, marhahúspogácsás házi hambit ebédeltünk a kertben raklapokon ücsörögve. Megmetszettem a fákat, a fiúk meg elégették őket az összegyűjtött levelekkel együtt. Leszedtem a megmaradt csilipaprikákat és összeszedtem a diót. Szétültettem a szabadföldben termett körömvirág kezdeményeimet. Egérkéket láttunk. Kávézgattunk. Virágokat gyűjtöttem és csokrot készítettem holnapra a temetőbe a nagyszüleimnek és apámnak.  Emlékeztem. Szinte egész nap emlékeztem. Közben arra is gondoltam, hogy vajon a fiúk emlékezni fognak-e erre a nagyon szép, együtt töltött napra. (Vagy csak az a pillanat marad meg bennük, hogy ezen a napon verték össze egymást először úgy istenigazából :) Merthogy ma ez is kipipálódott.) Amikor mindenki együtt volt, mert délután megérkeztek a tesómék. Együtt voltunk mindannyian és a karácsonyi menüről beszélgettünk a vacsoraasztal mellett. Tökéletes nap volt. És a tökéletes nap szülte tökéletes csokrok holnap a helyükre kerülnek, odacseppentek a temetőbe valamit a mából. A szemkápráztató színek után, a lakásba bejőve még vakítóbb volt a virágba borult karácsonyi kaktuszom. Ezt még bimbós állapotában nem tudtam otthagyni a kertészetben, de a bimbókból úgy ítéltem rózsaszínű lesz a virága. Ehelyett gyönyörű hófehér lett azzal a csinos, ciklámenszínű kis seprűvel a közepén. Nem tudom levenni róla a szemem.

2010. október 30., szombat

Adakozó kertem...




legeslegutolsó, elalvás előtti lehelletét főztem bele a mai ebédbe. Tegnapi körsétám alkalmával ugyanis felfedeztem még néhány kandikáló sárgarépát azokon a csodás virágokon túl, amiket bűnbocsánatként téli elpilledéséért kinevel még földjéből a kert. Korábban teljesen lemondtam a répákról, mert tele voltak lyukakkal, rágásnyomokkal és kicsik voltak, meg csúnyák, meg szőrösek...én meg lusta. Ezekbe viszont majdnem belebotlottam. Minthacsak érzékelték volna nem túl megtisztelő véleményemet létezésük tekintetében, fogták magukat és nemes egyszerűséggel megnőttek normális répákká :) A szó legszorosabb értelmében nem maradhattak parlagon. Kezdem azt hinni, hogy belőlem a spontaneitás hozza ki a legjobbat, ha kajáról van szó. A mai ebéd ugyanis semmiben sem hasonlít eredeti elképzeléseimhez. Azt tudtam, hogy a sárgarépából krémlevest szeretnék csinálni, egyrészt mert időtakarékos, másrészt mert nálunk sláger, harmadrészt pedig azért, mert ha sárgarépáról van szó, a saját termesztésű ízében össze sem hasonlítható a boltival és ennek megtapasztalását a krémleves remekül érzékelhetővé teszi. Körülbelül olyan a különbség közöttük, mintha egy pohár vizet hasonlítanánk egy jóféle tokajihoz.


A leves hozzávalói:

1 csokor friss sárgarépa (lehetőleg egyenesen a kertből, de minima a piacról)
diónyi vaj
pirított szezámmag
1 gerezd fokhagyma (és ezt utólag biggyesztem ide, mert lemaradt korábban pedig egyértelműen van benne, de csak akkor jöttem rá, mikor az unokaöcsémnek feltálalva a tesóm megjegyezte, hogy ennyire fűszereset nem evett még a kis tizenegyhónaposa)
szemes tengeri só, összetört római kömény, 1 zsenge ágacska rozmaring, őrölt fekete bors
1 l víz
2 ek. tejszín

Feltettem tehát a klasszikus módon a levest főni. Amikor már megfuttattam vajon a félkörre szeletelt sárgarépát és felöntöttem volna a vízzel akkor a forró gőz miatt kicsit megcsapott az ablakban lévő rozmaring illata és eszméletlenül passzolt a kettő egymással úgyhogy azon melegében bele is pakoltam egy zsenge ágacskát, azt is megmutattam a forró vajnak s csak ezután öntöttem fel. Kevés tengeri sóval, borssal és őrölt római köménnyel ízesítve 15 percig főztem és 2 ek. tejszínnel turmixoltam össze. 


Közkívánatra második fogásként sült afrikai harcsát készültem asztalra tenni, de mellé fogalmam sem volt, hogy milyen köretet készítsek. Előhalásztam még néhány paszternákot a pincéből és megnéztem, hogy milyen tésztáim vannak. Találtam még farfalle-t, úgyhogy össze is állt, hogy mit akarok. A végeredmény isteni lett. Biztos mások is kitalálták előttem ezeket, de én így ebben a formában még nem találkoztam vele, úgyhogy nekem kifejezetten nagy gasztroélmény volt.

Hozzávalók az afrikai harcsához:

1 szép, bőrös harcsaszelet
citromos bors fűszer
1 ek. teavaj
2 ek. olívaolaj
3-4 nagy bazsalikomlevél
4 maréknyi farfalle tészta
2 dl tejszín
2 nagy vagy két kisebb paszternák lereszelve
1 citrom leve

A halszeletekhez egy olyan nyeles, zománcozott tálat vettem elő amit utána a sütőbe lehet tenni. A tálban  felolvasztottam a vajat az olajjal. A szeleteket befűszereztem a citromos borssal és egy nagyon kicsi tengeri sóval, de én szándékosan nem teszek hozzá semmi mást a világon, mert ez így, ebben a nagyon egyszerű formában a legfinomabb (szerintem). Rátettem a forró vaj-olaj keverékre és rádobtam a bazsalikomleveleket. 5 percig magas hőfokon fedő nélkül és 10 percig alacsonyabb hőfokon fedővel sütöttem, majd bedobtam a 250 fokra előmelegített grill alá szintén 10 percre. Közben kifőztem a tésztát egy kicsit sósabb vízben mint normálisan és lereszeltem a paszternákot. Amikor a hal elkészült, kiszedtem a szeleteket egy tálalóedényre és a visszamaradt pörzsanyagra rádobtam a lereszelt paszternákot. Kellett hozzá még egy kevés vaj is, majd kis pirulás után a tejszín felét kozzáadtam és lefedte főztem egy pár percig. Utána hozzáadtam a kifőtt tésztát, rácsavartam egy citrom levét és hozzáadtam a maradék tejszínt, egyet még forraltam rajta és lehúztam a tűzről. Pont kész lett a hal is. Már csak egy bibi van. A technokraták elmentek autót mosatni. És nem értek haza ebédre. Csak remélni merem, hogy az én kis házi gasztroélményeimbe nem vernek éket egy emberes mekdonaldizálással. 

Ez a kaja frissen a legfinomabb. Úgyhogy ma magamnak és a legkisebbnek főztem. Utóbbi fényevő egyed egy felnőtt adagot vágott be a tésztából és a halból és korábbi nagy kedvencét, a krémlevest totálisan ignorálta. Az étel egyetlen hátulütője, hogy ebből a kecses kis masniformájú tésztából a világon semmi nem látszik, mert a többszöri kevergetéssel jól összetörtem, ez azonban az ízén mit sem változtat.


2010. október 28., csütörtök

A szerelmes bronzérmes


Az elmúlt napok, mint este kiderült a kádban(!!!) hasaló, állát könyökén támasztó, alvó gyermek láttán, minden szempontból sűrűek voltak. Kis világában hétmérföldes csizmájával nagyot lépett előre és ez elfárasztotta. Nem hülyéskedett mikor azt mondta, hogy dolgozni megy, mint apa.  Sorsdöntő események zajlanak, én meg mosolyogva nézem, ahogy elvégzi őket. Egyrészt másfél hete izgulunk egy tegnap realizálódott judo bronzérem miatt, amit egy kis "házi" motivációs verseny keretében nyert el, másrészt szerelmes lett. Igen. Az én majdnem hat éves, a lányokat szállongó porszemnek, madárházi hanganyagnak tekintő, szemmelverő, gúnyoskodó, hajathúzó és létezésüket olykor megkérdőjelező nagyfiam szerelmes lett. S ezt töredelmesen, szemlesütve, szégyenkezve-somolyogva be is vallotta, majd pipacspiros fejjel elszaladt. Hajlamosak vagyunk felnőttként ezt lekicsinyleni. Legyinteni egyet, megmosolyogni, és azt gondolni, hogy ez majd elmúlik. De sokkal jobb, ha tudjuk, hogy a tényszerű elmúlást egy hihetetlen érzelmi felfordulás előzi meg, mégha nem is akkora amplitúdóval, ahogy azt felnőttként átéltük már párszor és jó esetben egyszer nagyon magasra lendülve. Tisztelnünk kell bennük ennek a nagy dolognak a kis bimbóit, amelyek most kezdenek nyiladozni.
Ilyenforma testi-lelki színeváltozásait megspékelte még egy kerti tűzrakásban való hathatós segédkezéssel és sünkuckóépítéssel. (sünkuckó képe mellékelve és jelentem mára lakója is van és hogy ez a lakó sün-e azt nem tudom, de nagyon rendezkedik, pakol, szöszmötöl, lomol. hangosan :)) Szóval tényleg elfáradt. Még soha nem láttam ennyire elpilledni a sosemalvó pattogógépünket. A tegnap esti vacsora nagy nehezen még lecsúszott, majd azon kaptuk magunkat, hogyha nem cselekszünk időben, akkor egy húszkilós kis sáskát kell az emeletre felcipelnünk. Ezért aztán a ma esti kajaszeánsz előkészületei már javában zajlanak. A korai sötét, a csípős levegő arra ösztönöz, hogy valami jó meleg, kalóriában és ízben bővelkedő, tápláló de mégis könnyen feldolgozható dolgot tegyek eléjük (tehát nagy kedvencem, a csülökpörkölt kilőve:))). Mivel gyönyörű póréhagymát vettem, csuklónyi vastagságú, friss ropogós és hihetetlen hosszú, haragoszöld végű, ezért egy nagyon egyszerű, sok-sok hagymából, gorgonzolából és darálthúsból készült levest főztem a hazatérőknek mandulás csokoládékockával megspékelve. Megkóstoltam, estére még finomabb lesz, mert addigra összeérnek, harmonizálódnak az ízek. Úgy a legjobb, hogyha a tálaláskor forró levesre egy kevés apróra vágott friss póréhagymazöldet szórtok!!

Hozzávalók a leveshez:

2 nagy fej vöröshagyma
2 szál póréhagyma
fél kiló vegyes darálthús
kevés friss szerecsendió, só, bors
3 dl fehérbor
5 dl zöldséglé vagy húsleves, vagy alaplé
2 dl tejszín
1 ek. étkezési keményítő
kevés gorgonzola

Diónyi vajon megpárolom az apróra vágott hagymákat, rádobom a darálthúst, 10 percig fedő alatt tovább párolom. Rádobom a fűszereket, felöntöm a borral és a zöldséglével és fél órát göngyözve főzöm. A végén a tejszínt elkeverem a keményítővel és a sajttal együtt hozzáadom a leveshez, majd a következő rottyanás után elzárom.

Hozzávalók a sütihez:

200 g 81%-os étcsoki
4 tojás
150 g porcukor
100 g liszt
150 g teavaj
2-3 ek. darált mandula
1 kupaknyi mandula aroma

Kisebb, szögletes formát kivajaztam és félretettem. Vízgőz felett a csokit és a vajat külön-külön egymás után felolvasztottam. A 4 tojást a porcukorral 2 perc alatt habos-sűrűre kevertem, hozzászitáltam a lisztet. Elkevertem majd hozzáadtam a darált mandulát és fakanállal azt is beledolgoztam. A csokit és a vajat összeöntöttem és a mandulaaromával együtt az egészet az tojásos keverékhez adtam. A kivajazott formába öntöttem és 160 fokon 30 percig sütöttem. Kivétel után 10 percig állni hagytam, majd nedves tiszta konyharuhára borítva még egy órát állni hagytam, utána lehet szeletelni.