A legnagyobb gyerekem a sótlan. Betegségtudata szárnyal. Csak fekszik. Olykor sírdogál is, azzal a nemtudommibajom-devalakinagyonsajnáljon sírással. Enni sem eszik. Én viszont baromi lusta vagyok. Végeztem a vizsgákkal, ezért azokat a szó szerint pillanatokat, amikor nem a három gyermek körüli teendőkkel vagyok elfoglalva, masszív lustálkodással töltöm. Rögtön feltett lábbal szexésnyújorkot nosztalgiázom. Délutánra megsajnáltam az éhenhalni készülő gyerkőcömet és kreáltam neki egy kis édességet, mert megfigyeltem - nem mondok újat szerintem - hogy az még a legmasszívabb rota idején is simán lecsúszik. Engedtem tehát, de nem mindenben. A cél az volt, hogy édes legyen, megegye, és ne legyen lelkiismeretfurdalásom, hogy egész nap édességet evett a gyerek. Jah és nagyon hamar elkészüljön és ne kelljen hozzá bekapcsolni a sütőt. Az elvi alapok gyakorlatba való áthelyezése felér egy óvodás kézművesteljesítményével. Ennélfogva még a gyermek önmaga jóleső elszórakoztatására is alkalmas. Remekül lehet vele trutymózni, golyókázni, gyúrni, gurigatni. Tehát ha őszinte akarok lenni nem is én csináltam. Sőt kijelenthetem, hogy a gyerek magának csinált édességet :) Kell ennél ideálisabb árukapcsolás?
A hozzávalók:
20 deka házilekvár (én gyömbéres körtelekvárból csináltam)
15 deka kölespehely, vagy darált zabpehely vagy búzacsíra stb. (én kölespehelyből csináltam)
1 evőkanál méz
kevés porcukorral kevert darált dió
A lekvárt, a mézet és a pelyhet kézzel összegyúrtam és egy pár percet állni hagytam, hogy elkezdjen megdagadni a köles benne. Aztán átadtam a stafétabotot :)) golyókat formált belőle és diós-cukrot darálékba hempergette. Azt hazudtam, hogy állnia kell egy keveset a hűtőben, így le is tudtam fényképezni. A leggyorsabb, legegészségesebb és legyszerűbb édességek egyike szerintem. És nem utolsósorban eszméletlen finom is :)
ps: a gyanúm kicsit később az orvosnál beigazolódott, a világon semmi baja, sótlanságra nincs gyógyír...vagy mégis? :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése