Adakozó kertem...

legeslegutolsó, elalvás előtti lehelletét főztem bele a mai ebédbe. Tegnapi körsétám alkalmával ugyanis felfedeztem még néhány kandikáló sárgarépát azokon a csodás virágokon túl, amiket bűnbocsánatként téli elpilledéséért kinevel még földjéből a kert. Korábban teljesen lemondtam a répákról, mert tele voltak lyukakkal, rágásnyomokkal és kicsik voltak, meg csúnyák, meg szőrösek...én meg lusta. Ezekbe viszont majdnem belebotlottam. Minthacsak érzékelték volna nem túl megtisztelő véleményemet létezésük tekintetében, fogták magukat és nemes egyszerűséggel megnőttek normális répákká :) A szó legszorosabb értelmében nem maradhattak parlagon. Kezdem azt hinni, hogy belőlem a spontaneitás hozza ki a legjobbat, ha kajáról van szó. A mai ebéd ugyanis semmiben sem hasonlít eredeti elképzeléseimhez. Azt tudtam, hogy a sárgarépából krémlevest szeretnék csinálni, egyrészt mert időtakarékos, másrészt mert nálunk sláger, harmadrészt pedig azért, mert ha sárgarépáról van szó, a saját termesztésű ízében össze sem hasonlítható a boltival és ennek megtapasztalását a krémleves remekül érzékelhetővé teszi. Körülbelül olyan a különbség közöttük, mintha egy pohár vizet hasonlítanánk egy jóféle tokajihoz.

A leves hozzávalói:

1 csokor friss sárgarépa (lehetőleg egyenesen a kertből, de minima a piacról)

diónyi vaj

pirított szezámmag
1 gerezd fokhagyma (és ezt utólag biggyesztem ide, mert lemaradt korábban pedig egyértelműen van benne, de csak akkor jöttem rá, mikor az unokaöcsémnek feltálalva a tesóm megjegyezte, hogy ennyire fűszereset nem evett még a kis tizenegyhónaposa)

szemes tengeri só, összetört római kömény, 1 zsenge ágacska rozmaring, őrölt fekete bors

1 l víz

2 ek. tejszín

Feltettem tehát a klasszikus módon a levest főni. Amikor már megfuttattam vajon a félkörre szeletelt sárgarépát és felöntöttem volna a vízzel akkor a forró gőz miatt kicsit megcsapott az ablakban lévő rozmaring illata és eszméletlenül passzolt a kettő egymással úgyhogy azon melegében bele is pakoltam egy zsenge ágacskát, azt is megmutattam a forró vajnak s csak ezután öntöttem fel. Kevés tengeri sóval, borssal és őrölt római köménnyel ízesítve 15 percig főztem és 2 ek. tejszínnel turmixoltam össze. 

Közkívánatra második fogásként sült afrikai harcsát készültem asztalra tenni, de mellé fogalmam sem volt, hogy milyen köretet készítsek. Előhalásztam még néhány paszternákot a pincéből és megnéztem, hogy milyen tésztáim vannak. Találtam még farfalle-t, úgyhogy össze is állt, hogy mit akarok. A végeredmény isteni lett. Biztos mások is kitalálták előttem ezeket, de én így ebben a formában még nem találkoztam vele, úgyhogy nekem kifejezetten nagy gasztroélmény volt.

Hozzávalók az afrikai harcsához:

1 szép, bőrös harcsaszelet

citromos bors fűszer

1 ek. teavaj

2 ek. olívaolaj

3-4 nagy bazsalikomlevél

4 maréknyi farfalle tészta

2 dl tejszín

2 nagy vagy két kisebb paszternák lereszelve

1 citrom leve

A halszeletekhez egy olyan nyeles, zománcozott tálat vettem elő amit utána a sütőbe lehet tenni. A tálban  felolvasztottam a vajat az olajjal. A szeleteket befűszereztem a citromos borssal és egy nagyon kicsi tengeri sóval, de én szándékosan nem teszek hozzá semmi mást a világon, mert ez így, ebben a nagyon egyszerű formában a legfinomabb (szerintem). Rátettem a forró vaj-olaj keverékre és rádobtam a bazsalikomleveleket. 5 percig magas hőfokon fedő nélkül és 10 percig alacsonyabb hőfokon fedővel sütöttem, majd bedobtam a 250 fokra előmelegített grill alá szintén 10 percre. Közben kifőztem a tésztát egy kicsit sósabb vízben mint normálisan és lereszeltem a paszternákot. Amikor a hal elkészült, kiszedtem a szeleteket egy tálalóedényre és a visszamaradt pörzsanyagra rádobtam a lereszelt paszternákot. Kellett hozzá még egy kevés vaj is, majd kis pirulás után a tejszín felét kozzáadtam és lefedte főztem egy pár percig. Utána hozzáadtam a kifőtt tésztát, rácsavartam egy citrom levét és hozzáadtam a maradék tejszínt, egyet még forraltam rajta és lehúztam a tűzről. Pont kész lett a hal is. Már csak egy bibi van. A technokraták elmentek autót mosatni. És nem értek haza ebédre. Csak remélni merem, hogy az én kis házi gasztroélményeimbe nem vernek éket egy emberes mekdonaldizálással. 

Ez a kaja frissen a legfinomabb. Úgyhogy ma magamnak és a legkisebbnek főztem. Utóbbi fényevő egyed egy felnőtt adagot vágott be a tésztából és a halból és korábbi nagy kedvencét, a krémlevest totálisan ignorálta. Az étel egyetlen hátulütője, hogy ebből a kecses kis masniformájú tésztából a világon semmi nem látszik, mert a többszöri kevergetéssel jól összetörtem, ez azonban az ízén mit sem változtat.