Oldalak

2010. október 23., szombat

Kedvenckekszek



Imádjuk a kekszeket. A linzertésztákat és a teasütiket. Az omlósokat. És, minthogy az ipari karácsony feeling már most ömlik az arcunkba, a gyerekek joggal tették fel a kérdést, hogy nem akarok-e karácsonyi sütiket sütni végre, hiszen nemsoká ünneplünk...Én pedig akartam, mert engem a sok műkarácsonyi látványosság helyett ez hoz igazán hangulatba. Minden évben ez van. Az ünnepeket megelőző 2 hónapban folyamatosan sütök és folyamatosan azt is hiszem, hogy marad valami belőle szentestére :) Hogy szép dobozokban fog majd sorakozni közvetlen a lekvárok mellett. Hogy addig jól megpuhul (holott még megkeményedni sincs ideje). Aztán 24.-e előtt két nappal kezdem az egészet előről, vagy inkább úgy mondanám, hogy a finisbe érve megsütöm az utolsó tepsiket. A gyömbéres-csokis és a gyömbéres-mandulás kekszek elsőszámú befutók. Persze bármilyen más fűszerrel lehet őket ízesíteni, de nálunk így aratta első sikereit, és mint mondtam, én szeretem őrizni a bevált recepteket. Fahéjra amúgy sem cserélném, mert az már szinte közhelyesen karácsonyi :) persze úgy is nagyon finom. A csokis változatot azért is nagyon szeretem, mert méltó ellenfele a mézeskalácsnak, csak kevesebb ideig tart és kicsit gazdaságosabb is. Nálunk ugyanis a minőség mellett előkelő szerepet kap a mennyiség is...

A gyömbéres-csokis keksz receptje:

55 dkg liszt
30 dkg teavaj
2 sárgája
10 dkg porcukor
10 dkg méz
1 kk. sütőpor
4 dkg keserűkakaó
fél tábla jó minőségű étcsoki nagyon finomra reszelve
2 ek. gyömbér
(és ha extrakarácsonyosra akarom, akkor mézesfűszerkeveréket teszek bele)

Semmi trükk. Minden legyen szobahőmérsékletű. Összeszitálom a szárazakat, hozzáadom a többi alkatrészt és a végén a kakaót és a csokit. Hűtőben állni hagyom, aztán fél cm vastagra nyújtom és kiszaggatom. Légkeverésen 180 fokon 5 percig sütöm.

A gyömbéres-mandulás keksz receptje:

50 dkg liszt
30 dkg teavaj
2 egész tojás
25 dkg porcukor
15 dkg darált mandula
1 citrom reszelt héja
1 ek. gyömbér fűszer
1 ek. friss gyömbér

A lisztet a vajjal elmorzsolom. Hozzákeverem az elhabart tojásokat és az összes többi hozzávalót. Eléggé ragacsos masszát kapunk, amit jó 3 órán át állni kell hagyni a hűtőben. Ezt 120 fokon 15-20 percig sütöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése