Ahol egynél több pasas van, ott mindenképpen tökélyre kell fejleszteni a lekváros kenyeret. Lusták várni, tehát gyorsnak kell lenni. Szeretik a változatosságot, tehát az ízpalettát ki kell szélesíteni. Bosszúból pedig nem híznak tőle egy árva dekagrammot sem. Hogy nekünk ebben mi a jó? Az a pár morzsa ami megmarad belőle. Mert bizony mi még attól is hízunk, akár több kilót is másnapra :) Nálunk ez a lekvároskenyerek szupernovája. Olyan gyorsan tűnik el, mintha nem is lett volna. A kenyeret körülbelül öt perc összedobni, fél órát kel, fél órát sül. Az eredeti recept többször keleszti, de nálam erre nincs idő :) Frissen a legeslegfinomabb, lágy teavajjal, és hideg lekvárral. Ki ma ide betérsz, tégy ígéretet, hogy mindenképpen kipróbálod. Rettentő egyszerű, akár maguk az érintettek is el tudnák készíteni, de ezen a ponton hirtelen megnő a lustaság-faktor.
Simontól a Sütikenyér fantázianevet kapta és a hozzávalók mármár nevetségesen triviálisak:
45 dkg finomliszt
2 dkg kakaópor
1 zacskó szárított élesztő
2 dkg barnacukor
1 ek. olaj
3 dl langyos víz
1 tk. só
Az őzgerincet kivajazom, a lisztet és a kakaóport tálba szitálom, belekeverem a többi anyagot és a langyos vízzel az egészet rugalmas tésztává dagasztom. A tetejét beolajozom, fél órát kelesztem, majd bedoboz az őzgerinc formába és 200 fokon fél óráig sütöm.
A tegnapi begyűjtött paradicsomcsapat a fenti lekvár miatt maradt pártában. Márpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy a lottyadt szilvák fénysebességgel rántották magukkal a rothadás áldatlan állapotába egészségesebb társaikat, úgyhogy mielőbb el kellett készítenem őket. Van egy nagyon finom rumos-gyömbéres szilvalekvár receptem, azt kotortam elő minden receptet megmozgatva. Namármost ez sem túl bonyolult, tehát belefér a szigorú elvárásokba, főként ha már előző nap előkészítjük, mert az ízének nagyon jót tesz, ha egy napig állni hagyjuk.
1,5 kg érett szilva
1 kg cukor
1 kk. fahéj
2 ek. rum
1 kk. szegfűszeg
1 rúd vanília
2 kk. frissen reszelt gyömbér kell hozzá.
A szilvákat megmosom, a hibás részeket kivágom, negyedelem, hozzákeverem a cukrot és a fűszereket és egy napig állni hagyom. A vaníliarudat félbevágva kikaparom, tehát nem teszem bele az egész rudat (hanem egy kis barnacukorba beleállítom, hogy a finom illatát átvegye). Másnap egy nagy lábasban az egészet közepes hőfokon felforralom, fakanállal folyamatosan keverem, körülbelül 10 percig hagyom forrni, aztán lehúzom a tűzről és a kifertőtlenített üvegekbe töltöm, forrón lezárom és fejreállítom. A hosszútávra szóló tartósításról nem kell gondoskodnom, mert attól sokkal hamarabb fogynak itt azok a dolgok amik ehetőek.
Tegnap elkészítettem tehát a lekvárt, ma pedig egy óra alatt megsütöttem a kenyeret, ez volt a vacsora, és tényleg csak volt, szó szerint semmi, egyetlen árva morzsa nem maradt belőle csak az illat jelzi, hogy valaha létezett :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése