Oldalak

2011. április 10., vasárnap

Gerslirizottó gombával és pestoval


Ez a gyönyörűség csak frissen finom, úgyhogy soha többé nem készítem fél kiló gersliből. Másnapra mind felszívta azt a sok finom levet és sem zöldséglé, sem pedig tejszín hozzáadásával nem lett már olyan isteni finom, mint frissen. Az egész onnan jött, hogy gombán és gerslin és egy darabka parmezánsajton kívül semmi sem volt itthon, utóbbi is csak azért mert elkezdtem kipróbálgatni a köretalternatívákat, ráuntam a tészta, rizs, krumpli hármasra. Kuszkusz, gersli, bulgur, quinoa stb., stb. Utólag nem tudom eldönteni, hogy ezt a gerslitémát állagra mely formájában szeretem jobban, a frissen készült, roppanósat, vagy a másnapra minden levet beszippantó puhább változatot, azt hiszem valahol a kettő között, sok finom, krémes szafttal. A gyerekeim viszont ignorálták az első falat után, még a mindenevő is, pedig ugyanebben a formában el szoktam készíteni arborio rizzsel is, és azt gond nélkül megeszik. Ergo a gerlivel lehetett bajuk. Nekem viszont ízlett, főként egy kis rukkolás pesto-val a tetején, így meg is osztom veletek és az adagokat felezett mennyiségben írom, mert 500 grammból baromi sok lesz.



hozzávalók:

250 g gersli (én nem áztattam be)
300 g barnacsiperke (vagy vegyesen laksával, esetleg más típusú gombákkal, vargányával vagy rókagombával)
1 nagy fej vöröshagyma
3-4 gerezd szeletelt fokhagyma, hogy az íze ne legyen olyan nagyon durva
0,5 l zöldség alaplé (minimum ennyi, de lehet, hogy még vízzel pótolni kell, ahogy folyamatosan adagoljuk)
1,5 dl száraz fehérbor
1 dl tejszín
1 nagy csokor petrezselyem és friss kakukkfű
parmezán
teavajdarabkák
a tálaláshoz 1-1 ek. házi pesto
só, bors

A hagymát felaprítottam, és vaj-olaj keveréken párolni kezdtem. Hozzáadtam a fokhagymát és a kakukkfüvet is. Azért adom hozzá ilyen korán, mert az illóolajai jól kioldódnak, de ehhez viszonylag mérsékelt láng kell, hogy ne égjen oda. Közben - mivel nálam általában fagyasztott alaplé van- felmelegítem. Ha ne adj'Isten, leveskockából kéne dolgoznod, ne ess kétségbe egyáltalán :)) A lényeg, hogy az alaplé meleg legyen. A kakukkfüves hagymás alaphoz hozzáadtam a gerslit, keveset kevertem rajta és már öntöttem is hozzá annyi alaplevet, amennyi ellepi. Ezt szépen folyamatosan adagoltam hozzá szükség és kóstolgatás szerint. Közben már lehet sózni, borsozni is, de óvatosan, lévén az alaplében általában már van valamennyi só. A gombát akkor tettem bele, amikor már viszonylag puhának éreztem, de még érezni lehetett, hogy kell neki egy kevés főzés. A gomba sok levet enged, amit mind felszívhat magába a gersli. Hozzáadtam a bort és amikor elfőtte az erejét akkor a petrezselymet is. A legvégén került bele a tejszín és egy marék reszelt parmezán, aztán a vajdarabkák, végül a tetejére mehet még egy kis kakukkfű és a pesto. Forrón és frissen a legfinomabb...

5 megjegyzés:

  1. Hallod Igorka, fél kg az nem semmi!!!! :))
    A gersli nagyon szapora "jószág", én marékra mérem általában. Szerintem klasszul helyettesíthető vele a megunt rizs, ha nincs véletlenül kuszkusz otthon, akkor a legtöbb kuszkuszos recept is átírható árpára. Quinoa-ról nem tudok nyilatkozni, még nem ettem.
    Most már én sem áztatom, én úgy tanultam, hogy kell, de kipróbáltam és mostmár azonnal főzöm.
    Hidegen, melegen jöhet!

    VálaszTörlés
  2. Hú Thrini, azt hittem sosem fogy el :)) és igen, egyből főztem és tökéletes lett!

    VálaszTörlés
  3. a kutyafáját de jól néz ez ki, Igorka!
    én imádom a gerslit. szoktam is készíteni, még egyszer chili & vaniliánál találtam egy háromhagymás gerslirizottó receptet. sajnos a gyerekeim nekem sem eszik, a férjem meg aztán végképp nem, de magamnak simán megfőzöm hébe-hóba, 25-30 dkg-ból (!), eszem is néhány napig:) a Tiédet is ki fogom próbálni legközelebb.
    üdv,
    zsófi
    a muffinformás;)
    (a múltkor nem engedett a google fiókommal kommentelni a rencer)

    VálaszTörlés
  4. Kösz Verám :))
    Szia Zsófi :)) próbáld ki mindenképp, szerintem isteni, de tényleg csak frissen, sok-sok krémes szafttal!! találtál végül miniformát?????

    VálaszTörlés