A kertszerető ember egyik legjobb barátja és kétharmad gyermeke látható a képen :) a jó öreg talicska, akit ma inkább úgy ismerünk, mint a kőművesmester egyik kubikusát. Ne degradáljuk le őt (nálunk már családtag, enni nem kér, de rendszeresen fürdetjük és saját ágya van a kisház egyik sarkában), hanem inkább ismerjük fel sokrétű felhasználásában rejlő végeláthatatlan lehetőségeket. Most azt kérded magadban, hogy mikor szelhette ketté ilyen súlyosan a tudatomat valami gömbvillám, hogy ne legyek morbidabb egy ásós példával. Elárulom, hogy eredeti budaihegyekbe született, városi csaj voltam, aki sosem gondolt a paprikára másképp csak bolti készlecsó formában és azt hitte, hogy a tojásgyümölcs és a tojás egyenesági leszármazásban vannak egymással. Azt, hogy a növény él, hogy illata van, hogy megszületik, hogy tapintható, hogy gondoskodásra vágyó, hogy jó szótól gyorsabban növő tulajdonságai vannak, azt anyányi koromra láttam be. De térjünk vissza talicska barátunkhoz. Őszintén hálás vagyok neki a sok segítségért, amit a kert kialakításában, a föld és a szerves hulladék hordásában, a gyerekek sebesség iránti vágyának kielégítésében, olykor árnyékolásban, palántabölcsőként és útépítőként letett nálunk az asztalra.
Az önellátással kapcsolatos gondolkodásmódot anyám plántálta belém, de egy ideig veszett fejsze nyele voltam. Tudniillik volt nekünk egy dunavarsányi mesebeli kiskertünk, omladozó, de helyre és felpofozott kis vályogházzal, szalmaillattal, a padláson felejtett kincseket rejtő porillatú ládákkal, (amiben igazi abrocsos esernyőt és régi családfotókat is el lehetett csípni), régi könyvekkel és újságokkal, kézifúróval és mindenféle, ma már természetesen szinte csak gépesített formában létező háztáji munkát segítő eszközökkel, és apám számára legtöbbet jelentő kinccsel, néhány cirádás kézírással teleírt levéllel. Anyám oda, a kisház mögé, varázsolt egy biokertészek álmát jelentő mikrokozmoszt. Engem azonban csak egy dolog érdekelt. A bányatavak lúdbőrös vizeiben való búvárkodás apámmal, a felfedezőkirállyal. Egyszóval úgy kaptam vénásan végülis a dolgokat, hogy nem vettem észre a branült. Mert akkor engem istenemre egyáltalán nem érdekelt, hogy miből lesz a cserebogár.
Ma hajnalban, amikor a 4:50-es ébresztő után kint a lábalógó esőben felkötöttem a paradicsompalántákat és leszedtem az érett cukkinicsodákat az óriási levélkezek hónaljaiból, és az illat kedvéért végighúztam a kezem a cirmos zsályaleveken, ezen járt az eszem.

Mielőtt a múlt rejtelmeiben elmerülök, mindenféle pontos hozzávalók megadása nélkül befotózom a zsályás cukkinikrémlevest pirított hagymával. A tej etyeki termelőtől van, hófehér, zsíros, gyönyörűség, a többi hozzávaló pedig barátomtól, a FÖLDTŐL.