Oldalak

2010. november 15., hétfő

A lakásban karácsonyillat...


...kint meg szájonvág a tavasz. Hát ezt nem hiszem el :)) Ma délelőtt kizártam magam a lakásból - vagy legalább egy hosszú órán keresztül azt hittem - így kénytelen voltam azon merengeni, míg a gyermek kiflit majszolt a templomkertben, hogy mit fogok ma sütni. Ehhez be is szereztem a boltban fellelhető, összes létező receptújságot (hosszú kintlétre készülvén :)) ), pedig itthon lévőkkel is simán papírgyűjtésversenyt nyernénk. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy a kulcs ott van, ahol mindig is lenni szokott, a kabátzsebemben, amit előtte hússzor átforgattam, kitaperoltam, kifordítottam és nem találtam. Még ebben a nemtalálás fázisban felhívtam a háziurat, hogy legyen kedves hazatávozni a munkahelyéről, mert nem tudok bemenni a közös otthonunkba. Még jó, hogy időközben megleltem a kulcsot, és erről időben tájékoztattam, mert nem is tudom miket gondolt volna rólam, ha kiderül, hogy a kulcs mégiscsak nálam volt, őt meg feleslegesen megfuttattam.
Az újságokat lapozgatva egy süti sem fogott meg igazán. Annyira ugyanarra a sémára készülnek, csak mással vannak bekenve meg feldíszítve. De ezen a csinos kis élesztős, omlóstésztából készülő aprósütin megakadt a szemem. Főként, hogy itt tobzódik a spejzban hozzá az anyukám mentás-gyömbéres szilvalekvárja. Az eredeti meggylekvárral készül, de én most formabontottam. A leírás kicsit ugyan cicósnak tűnteti fel az elkészítését, de közel sem ennyire pepecs, nagyon hamar elkészültem vele. És hát a végeredmény úgy érzem igencsak meggyőző. Szinte sajnálom, hogy ma nem zárhatom be a lakásba az illatát, mert ezt a csodás friss meleg levegőt muszáj vagyok minden ablakon beengedni, így aztán már el is illant. Körülbelül ilyen gyorsan fognak elillanni a sütik is. Ez majdnem száz százalék. A kérdés csak az, hogy még én elillantom délutánig, vagy meg tudják várni a további illantókat :))

A hozzávalók:

500 g finomliszt
250 g puha vaj
1citrom reszelt héja
csipet só
100 g porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1,25 dl tej
3 dkg élesztő
1 üveg szv (azaz szabadon választott) lekvár

Összemorzsoltam a lisztet, a vajat a cukrokkal és a sóval. A langyos tejben kevés cukorral felfuttattam az élesztőt és összegyúrtam a tésztát. Nem tettem hűtőbe, és igazából a recept is azt írja, hogy nem kell. Kinyújtottam olyan 3mm vastagra, vizetpohár méretű köröket szaggattam belőle. A közepére egy kevés lekvárt tettem a szélét megkentem tojással és megformáztam. 180 fokos sütőben sült 15 percig.

2 megjegyzés:

  1. tisztára, mint nagymamámnnál, nagyon szépek, és teljesen biztos, hogy irtó fincsik is :))

    VálaszTörlés
  2. hát az tuti...abba is hagytam kis időre a fogyózást (úgy karácsony végéig :)) )

    VálaszTörlés