Oldalak

2011. szeptember 14., szerda

Könnyű csokis volt-nincs :)

Nekem állandóan naprakésznek kell lennem. Főleg mióta újra dolgozom. A gyerekeim hozzászoktak egy kajamennyiséghez és színvonalhoz és nem engednek belőle. Úgy csüngenek rajtam, mint három szájzáras pitbull. Követelőznek, és mindeközben segíteni is, meg enni isakarnak. Mindenből és állandóan. És persze a "meglepi" sosem maradhat el. A múltkori posztban sirattam a nyarat, most azonban már sok a jóból. De édességgel mindenképpen készülnöm kellett, egyrészt miattuk, másrészt pedig azért, mert holnap sütinapot tartunk kollektíve munkahelyileg, aminek semmi más lényege nincsen, mint az, hogy mindenki aki akar, készít valamit és egész álló nap csak habzsolva zabálunk :) dícséretes kezdeményezés, és guillotine-ként súlyt le azokra, akik bőszen fogyóznak. Én összekötöttem a kellemest a hasznossal. Leszögeztem, hogy ilyen melegben be nem kapcsolom a tűzhelyet, úgyhogy olyat kerestem, ami gyereksegédlettel, sütés nélkül elkészülhet, ki is néz valahogy és még finom is. Bár egy feltételnek nem felel meg, a választásom erre az édes kis semmiségre esett, ami a klasszikus chokito-szerű randasággal bír, az íze azonban valami eszméletlen finom. A lényege természetesen a jó alapanyag. És a legjobb benne, hogy arra hivatkozva, hogy le kell hűlnie, el lehet tüntetni a sáskák szeme elől, hogy valami még maradjon is holnapra. A másik kiváló felhasználási módja a gyerekzsúr. Én biztos ellövöm a következő alkalommal.

A recept:

1 tábla 46%-os tejcsoki
1 tábla 70%-os étcsoki
100 g jó minőségű vajas keksz
1 marék arany mazsola
1 marék paradió, mandula, dió, pisztácia vegyesen, pirítva
1 ek. akácméz
80 g teavaj

A csokit vízgőz felett felolvasztottam a vajjal, az egyik gyerek a kekszet törte, a másik az olajos magvakat, amiket leheletnyi barnacukorral kicsit megpörköltem, aztán az összes hozzávalót alaposan összekevertük, egy lapos műanyag dobozba tettük, lenyomkodtuk, mélyhűtőbe került egy fél órára, aztán csíkokra, majd kis háromszögekre vágtam és a muffinpapírba ültettem őket. Pont falatnyiak és isteniek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése