Oldalak

2011. május 19., csütörtök

Borbás Marcsi...

valamelyik nap, egy beszélgetős műsorban azt mondta, hogyha újrakezdhetné az életét gazdálkodna. Ezúton megállapítom, hogy ugyanabban a betegségben szenvedhetünk, vagy, hogy stílszerű legyek, egy tőről fakadunk, mert amikor valami olyan kerül a konyhába, aminek a születése az én felügyeletem alatt, a kertben történt meg, az csodálattal tölt el, annak számomra ereje van. Még akkor is ha nem csilipaprika az :) Az eheti befutók a bodza, a korai retek és a saláta. A tegnapomat bodzaszörpkészítésre szántam, ehhez tavaly már jó előre bespájzoltam egy halom paradicsomleves, csavaros üveget. Összesen 6 és fél liternyi pihen most a spájzban és a hűtőben. Annyi bodzaszörp recept kereng már a neten, hogy feleslegesnek tartom leírni, én a citromsavval tartósított változatot részesítem előnyben.


Este pedig salátázni fogok, méghozzá friss, tavaszi salátát készítek avokádós mártogatóssal és sülthússal. Nagy valószínűséggel erről is fogok képet készíteni, de egyenlőre a szüreteléssel foglalatoskodom. Még egyik évben sem sikerült ennyire tökéletes, pont elég csípős és egyben pont elég édeskés, leveses, roppanós retket előállítanom. Most nagyon ügyeltem arra, hogy ne szórjam egymáshoz túl közel a magokat, így mindenki megkapta a magáét abból a tápanyagból, amit tavasszal begereblyéztem. A fejek óriásiak és hibátlanok, egyetlen rágás, vagy repedés sincsen rajtuk. További jó kertészkedést mindenkinek :)

3 megjegyzés:

  1. Hát igen, a kertben termett sajátunk a legfinomabb.

    VálaszTörlés
  2. fél királyságomat egy kicsi kertért :((((

    VálaszTörlés
  3. szia,
    irigyellek a saját kis konykertedért, és szívből gratulálok Neked! a lelkesedésed pedig példaértékű!!!!!
    amennyiben kertecskéd/időd engedi, én szívesen venném a bodzaszörpöd leírását, mert tényleg annyi kering a neten, hogy inkább neki sem álltam! DE a te recepjeidben eddig még soha nem csalódtam, így kérlek oszd meg velünk a tutit!
    köszönöm!
    Noja

    VálaszTörlés