Oldalak

2010. december 23., csütörtök

Dobtam a gesztenyét...


...miután szőrén-szálán eltűnt a mélyhűtőből a gesztenyepürém. Nem szeretem a rögtönzést, ha már megcsináltam a menetrendet, úgyhogy egy fél óráig egyhelyben futottam a garázsban, valahogy úgy, mint FoxiMaxi, csak, hogy lehiggadjak. Kész őrület ez a karácsony. A párhuzamos világomban csend van, és halkan szállongó stílenáht, gyertyafény meg gyufaillat. Itt meg vesszőfutok az idővel, hogy mire glédában áll a fa megy a három gyerek, addigra ne legyen lisztfelhőben úszó konyha és a légy seggreüljön a csillogó vízcsapon. Még egy deka ajándékot nem csomagoltam be. Pedig elhatároztam, hogy idén megteszem ezt a felesleges műveletet. Hiszen azért csomagolunk, hogy mások jól letépkedjék. De akkoris megteszem, mert gyerekeim gerjednek a becsomagolt dolgokra. A nap egyetlen fénypontja a karácsony estére szánt tortám elkészítése volt. Nem mintha annyira nagyon különleges lenne, egyszerűen minden tökéletesen ment vele. A krém szép kemény lett, a számításom miszerint sütök alulra egy tömörebb lapot, felülre meg egy habkönnyű mandulásat, nagyon talált, szép lett, magas lett, nem nyomódott össze a krém és mire elkészültem az összerakással, addigra a kandírozott narancsaim is szépen kiszáradtak. Az alapreceptet Kiskukta konyhájából emeltem el. A csokitortájánál említett csokis piskótát sütöttem alulra, csak emeltem a tétet 3 tojásra, arányosan a többi hozzávalóval együtt. A krém pedig egy ganache-típusú dolog, csak amikor a kihűlés után elkezdtem felverni a fehércsokis-narancshéjas habot, akkor adtam hozzá mascarpone-t és citromlevet. Tökéletes tortakrém lett belőle. Felülre szintén a csokis piskótás lapot sütöttem, csak a liszt háromnegyedét őrölt mandulával helyettesítettem és a 3 tojás fehérjéhez hozzácsaptam egy negyediket is. A pontos arányokat mindenképp feltüntetem, hogy a hozzám hasonló tortasütő antitalentumok is kedvükre próbálkozhassanak, mert ez egy tökéletes torta lett. Minden, de minden klappolt. Minden jó, ha a torta jó. A végét még úgysem tudjuk :) Kellemes Ünnepeket:)

...és akkor a recept, Kiskukta arányai szerint a 3 tojásos tésztához való mennyiség:

3 tojás
15 dkg cukor
26 dkg liszt (ebből 2 ek. kakaópor)
1,2 dl tej
1,2 dl olaj (ezek hivatalosan 1,12 dl-re jönnek ki, de nekem nincs ennyire pontos mérőpoharam... :) )
3,4 csomag sütőpor
6 dkg cukor, pár csepp citromlé és egy csipet só a tojáshab felveréséhez

A krémhez: (a telefonos segítségnyújtást ganache-ügyben, ezúton köszönöm Salsa barátnőmnek:))))

250 ml Lidl habtejszín
2 tábla (azaz 200 g fehércsoki)
2 narancs reszelt héja
1 citrom leve
1 zacskó zselatin a biztonság kedvéért
25 dkg mascarpone

Mivel semmit nem bíztam a véletlenre, az alsó lapot már előző nap megsütöttem. Kíváncsi voltam, hogy milyen állagú lesz, annyira jókat olvastam róla :) A cukrot kimértem és a tejjel meg az olajjal együtt egy keverőtálba tettem. Rögtön ráállítottam egy gyereket a folyamatos keverésre. Így spórolok a munkafolyamatokkal és már egészen belejöttek a dolgokba, már több hasznot csinálnak, mint kárt. Aztán szétválasztottam a tojásokat, a sárgákat a folyamatosan keverő gyerek tejes-cukrot táljába ejtettem, a fehérjéket pedig egy habüstbe és a citromlével és a sóval kemény, fényes, csúcsos habot vertem belőle. A lisztet a kakaóval és a sütőporral szitába öntöttem és a tojásos-cukrot-tejes masszához szitáltam. Aztán laza mozdulatokkal belekevertem a tojáshabot. Alul sütőpapírral kibélelt formában 175 fokon 30 percig sütöttem. Másnap reggel levágtam a púpos tetejét. A felső lapot ugyanígy sütöttem, csak 20 dekányi lisztet őrölt mandulával helyettesítettem. Ezt 15 perccel tovább kellett sütnöm, mire a közepe is megfelelő lett, de árgús szemekkel figyeltem, nehogy megégjen közben. Aztán jól lehűtöttem ezt a lapot is.

A krémhez a tejszínt felmelegítettem, de csak addig, hogy ne forrjon. Beletördeltem a fehércsokit és belereszeltem a megsikált narancsok héját. Aztán 3 ek. forró tejben felolvasztottam a zselatint és hozzáadtam a krémhez. Kitettem hűlni az ablakba. Amikor teljesen kihűlt, akkor habverővel felvertem és amikor már némileg habos volt, akkor hozzáadtam a mascarpone-t. Gyönyörű habos és kemény lett. Újabb hűtés után, (ekkorra már tökéletes volt az állaga) hozzáadtam a citromlevet. Azért vártam vele a végéig, mert nem akartam túllőni a célon azzal, hogy túl sokat adok hozzá és túlságosan folyékony lesz. Ezért a végleges hűlés után jobban tudtam játszani a mennyiségekkel.

Innentől az összerakás és díszítés kérdéskör a szabad fantáziára van bízva. Én az étcsoki-kandírozott narancsszelet kombót választottam.

A kandírozott narancsszeletekhez szirupot készítettem 1,5 dl vízből és 200 g cukorból. Amikor szépen elforrt róla a víz egy része, akkor beletettem 2 egész narancs 2-3 mm vastagon felkarikázott szeleteit. Cirka 10 perc után levettem a tűzről és hűlni tettem az ablakba. Amikor teljesen kihűlt, akkor rácsra szedtem (úgy, hogy alátettem egy tepsit, bele a rácsot és rá a narancsszeleteket), megszórtam porcukorral, aztán a sütőben légkeverésen, fakanállal kitámasztott ajtónál, 30 fokon a majdnem teljes száradásig bent hagytam. Félidőben megformáztam belőle a képen látható egyszerű kis hullámformát.

Amikor összeraktam a tortát, akkor középre, a krém tetejére is tettem a kandírozott narancsszeletekből egy réteget, arra simítottam még egy adag, kicsit vékonyabb réteg krémet, rá a mandulás tortalap (fordítva, hogy az egyenetlen fele legyen a krém felé a szép szabályos meg felfelé). A maradék krémet habzsákba töltöttem és az oldalán kiegyenlítettem a krém egyenetlenségeit. Késsel rásimítottam úgy 250 g étcsoki+1ek. teavaj olvasztott keverékét, ráhelyeztem a narancsszeleteket, megszórtam porcukorral és most lent várakozik a jó hideg spájzban, hogy este megegyük :) Már nem kell sokáig várnia :)

2010. december 22., szerda

Boldog Karácsonyt :))))

Nem tudom, hogy idejutok-e itt a nagy készülődésben, úgyhogy a következő bejegyzésig ezúton kívánok minden jót az erretévedőnek :))

2010. december 19., vasárnap

Narancsos, gyömbéres, mézes, roppanós, csodás

Éreztem, hogy sütöm kell valamit, de momentán kiütést kapok a mézeskalácstól. Nem keresgéltem sokáig, tulajdonképpen annyi kikötésem volt, hogy ne keksz legyen, és ne rendelkezzen domináns méz és fahéj ízzel. Még jó, hogy karácsony van mi?  Ebben a receptben az fogott meg, hogy a cím szerint végre valahára nem kekszállagú. Már most mondom, hogy csalódtam, mert az. De őrületesen finom keksz, úgyhogy rögtön mindent meg is bocsájtottam neki. Az eszméletlen mennyiségű reszelt naracs-,és citromhéj és a gyömbér adja meg az egész süti karakterét, de ezek mögött ott kullog azért - engedélyemmel - a méz is. A legfinomabb akkor volt, amikor úgy öt percet pihent a sütés után. Kívülről ropogós volt, belülről pedig lágy és fűszeres. Most, hogy átvert és végül mégiscsak kekszruhát öltött, kicsit meg vagyok sértődve, de azért megeszem :) Elég fura állagú tészta kerekedett belőle, amikor az alapanyagokat összeházasítottam. Mint a legfinomabb szemű nedves homok. Könnyedén dolgoztak vele fiúk. Mondjuk a golyókészítési fázis kicsit elhúzódott, mert golyók helyett mindenféle nem klasszikus formák születtek, de én most ragaszkodtam a pogácsa elképzeléshez és szigorúan golyósítottam minden egyes darabot. Felesleges volt. Éljenek az alternatív elképzelések.

Hozzávalók:

35 dkg liszt
20 dkg porcukor
12 dkg teavaj
3 ek. hársméz
2 narancs reszelt héja
1 citrom reszelt héja és leve
1 tk. szódabikarbóna
3 tk. sütőpor
2 ek. őrölt gyömbér
1 tojás

A lisztet a sütőporral, a szódabikrabónával és a gyömbérrel átküldtem egy szitán. A vajat a mézzel mikróban teljesen felolvasztottam. A porcukrot is leszitáltam, hozzáadtam a citrom levét, a tojást és a vajas-mézes, kicsit langyos keveréket. Ehhez hozzáadtam a gyümölcsök lereszelt héját, majd az egészet összevegyítettem a szárazanyagokkal. A sütőt 160 fokra melegítettem elő. A keverékből a fent említett golyókat megformáltuk, egymástól olyan 2-3 centire a sütőpapíros tepsire tettem őket és mindegyiket lenyomtam, hogy laposak legyenek. Olyan 18-20 perc alatt lett tökéletes. A sütőben eltöltött ideje alatt egyszer szépen megdagad, aztán márványos lesz a felülete, aztán kicsit összeesik és aranybarnává válik. Akkor tökéletes. Még rendesen képlékeny amikor kikerül a sütőből, ezért kicsit állni kell hagyni, mielőtt mozdítható (ekkor mindenképpen érdemes egy három-négy darabot egy szuszra benyomni, mert verhetetlen).

2010. december 16., csütörtök

Gesztenyés-szilvalekváros kalács


Ez a csoda is kevesebb, mint három napig tart. Még az egy napot sem éri meg. A reggeli kávé mellé simán el tudtam volna képzelni, erre azonban nem kerülhetett sor. A klasszikus kalácsreceptet dobtam fel igazán egyszerű módon. A kalács mindenféle ízesítés nélküli változatát is nagy csodálat övezi nálunk, lágy teavajjal és egy kis lekvárral vagy mézzel...de volt itthon egy kis biogesztenyepüré, ízesítetlen, natúr változatban, amit nem akartam elrontani szimpla cukor hozzáadásával, a melaszosnak pedig túlságosan karakteres íze van, elnyomná a gesztenye selymes, édeskés ízvilágát. Ezért aztán az elmaradhatatlan fehér rum (nem rumaroma!!!!) mellé belekanalaztam 3-4 ek. házi szilvalekvárt édesítésképpen. A kalácskészítés önmagában nem egy melós dolog, és én nagyon szeretem az ilyeneket, főleg vizsgaidőszakban. Egy hátránya van, meg kell várni amíg teljesen kihűl, ami az egyik legnehezebb momentuma az egésznek, lévén, hogy egy egyben sütött, magas, testes tésztáról van szó, ami viszonylag sokáig hűl. Tudom a "sokáig" egy igen határozatlan és relatív időmérték, de ez esetben minden perc számít. Tömegverekedésig még nem fajultunk, de ami késik nem múlik. A kalács egyértelműen vörös posztó.

 Az én alapreceptem a következő:

25 g élesztő
1+1 dl tej
60 g porcukor
500 g finomliszt
80 g vaj
20 g vaníliáscukor van 2 tk. vaníliaesszencia
1 csipet só
4 tojássárgája
1 citrom reszelt héja

a töltelékhez: 1 cs. ízesítetlen gesztenyepüré habosra keverve némi rummal és 3-4 ek. házi (gyömbéres-mentás) szilvalekvárral a mi esetünkben.

Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatom, a lisztet kelesztőtálba szitálom és a közepébe egy mélyedésbe beleteszem az élesztős tejet, hogy kovászt készítsek (kicsit az ujjammal összekeverem a liszttel. Ez 10 perc alatt el is készül. A vajat felolvasztom, hozzáadom a maradék 1 dl tejet, belekeverém a porcukrot, a vaníliát, a sót, a sárgákat és a citrom reszelt héját (citrom természetesen vagy bio, vagy pedig forró vízben kiáztatott és megsikált). Ezt a keveréket adom a kovászos liszthez és jól kidagasztom. 30-40 perc alatt kel a kétszeresére. Ezalatt a sütőt 200 fokra előmelegítem.
Amikor szépen megkelt, akkor lisztezett munkalapon hosszúkás, téglalap alakúra nyújtottam és az egész felületét megkentem a gesztenyés, lekváros krémmel és hosszában feltekertem. Egy kör alakú tűzálló tálat (jobb felső képen látszik) vastagon kivajaztam és a kész, megtöltött tésztát csiga formában beleigazítottam. A tetejét megkentem egy kis fehérjével és legalább 45-50 percig sütöttem, mire jó lett a tűpróbája. Rácson 25-30 percig hagytam hűlni.

2010. december 13., hétfő

Mézes puszedli


Egy élmény volt ennek a sütinek a készítése, nem beszélve a fotózásáról :)) Annyira szép nem? vagy csak elfogult vagyok? Lehetséges. De miért ne lennék az, amikor ezzel a sütivel minden olyan egyszerű. Két perc alatt lehet összeállítani a tésztát, fél óra alatt szépen lehűlt ebben a metsző hidegben, kellő mennyiségű liszttel meghintve a deszkát, hihetetlen könnyen kezelhető tésztává válik, szinte szót fogad az ember minden mozdulatának, 10 perc alatt kisül és indulhat a csinosítás, amit megintcsak kifejezetten élvezetes dolog. Az illat amit áraszt és a látvány amit nyújt egyedülállóan hangulatossá teszi őt magát és a napot is melyen az ember nekifog elkészíteni. A gyerekeim minden alkalommal válogatnak belőle. Azt hiszik, hogy attól, hogy más-más ruhába öltöztettem őket, az ízük is különbözik és azon vitáznak, hogy kié a finomabb. Nem fogom felvilágosítani őket arról, hogy mindenkié tökugyanolyan:)) Az a tésztaadag, amivel dolgoztam, az nagyjából 2 tepsire való cca. 3-4 cm átmérőjű körre vagy szivecskére volt elég. Ki-ki döntse el maga, hogy a lakáson belüli népességszám és az édességimádat egyéb faktorainak figyelembevételével mennyit készít el belőle, nálunk kevésnek bizonyult. Hogy mihez képest kevés? Fura dolog ez, mert az ember azért süt a családjának, mert tudja, hogy szeretik és hihetetlen jó érzés a látvány, ahogy falják a végeredményt, de egy pillanatnyi csalódottság is, hogy basszus ennyi volt? Ezért pingáltam annyit a tetejét?:))

Hozzávalók:

40 dkg jó minőségű hárs vagy akácméz
50 dkg finomliszt
1 púpozott ek. szódabikarbóna
12 dkg lágy teavaj
1 tojás
1 ek. őrölt gyömbér
1 ek. őrült szegfűszeg
és a rámenősebbek tehetnek bele fél tk. csiliport is :) én ezt most kihagytam de az eredeti receptben, amit egy kifejezetten mézeskalácsokkal foglalkozó könyvben találtam, ott figyel a hozzávalók között.

A mézet a lágy vajjal gyönyörű habosra lehet keverni. Csodás látvány. Utána hozzáadtam a tojást. A kimért liszthez hozzáadtam a szódabikarbónát és a fűszereket. Játszottam a gondolattal, hogy legyen-e inkább csokis, akkor azt csináltam volna, hogy a méznek csak a háromnegyedét használtam volna fel és a többit olvasztott étcsokival pótoltam volna, vagy a lisztbe dobtam volna 2 ek. holland kakaót de én most a klasszikus változatot készítettem. Dagasztóspirálra váltottam és a fűszeres lisztet kanalanként hozzáadtam a mézes masszához. Fél órára kitettem a hidegbe, és 180 fokra előmelegítettem a sütőt. Jól belisztezett deszkán olyan 8mm-1cm vastagra nyújtottam és kiszaggattam a köröket és a szíveket. Azt gondolom ez illik hozzá a legjobban. A vastagsága miatt nem bír el túlságosan cizellált formákat. Egy puszedlinek ducinak kell lennie. Már a neve is duci. Szóval 180 fokon 10 percig sültek, kicsit hűltek és megkapták a fellépőruhát :))

2010. december 11., szombat

Játékos kedvemben...


voltam ma délelőtt. Persze arról szó nincsen, hogy Pixie babérjaira törnék, attól nagyjából több fényévnyi távolság és még sok torta választ el. Rá kellett jönnöm, hogy a tortadíszítés nem az én idegrendszeremhez van kitalálva. Szépen, csendben kínálódtam vele a konyhában, de egy ponton egyszercsak elkezdtem élvezni. Főként akkor amikor sokáig nem szólt hozzám senki. A külcsín hagy tehát némi kívánnivalót maga után, de ez ugye nem minden :) És jelen esetben a belbecs sokat segít azon, hogy nagyon szépnek lássam esetlen kis karácsonyi tortámat, ami egyébként a családon belül igen komoly sikereket aratott kinézetével. Jól példázza ezt szigorú zsűrim - a tesóm - aki engedélyt adott arra, hogy ez legyen karácsony este az egyik desszert. Gondolkodtam azon, hogy válasszak-e egy ettől sokkalta decensebb, előkelőbb kinézetű tortát, de aztán győzött a gyermeki énem. A tészta egy egyszerű 6 tojásoskakaós piskótatészta, a töltelék pedig rumos, fehércsokis, mascarpone-s gesztenyekrém. Ez tehát egy igencsak édes dolog, mindenképpen igényel némi savanykás ellensúlyt, arra viszont ott lesz majd a Nigella-féle prosecco-vörösáfonyalé-grand marnier alkotórészekből álló koktél. hmmmmmm.....
Van ám mit csiszolnom még ezen a kis csodán. Ki kell találnom a megfelelő arányokat. Szeretném, ha egy kicsit magasabb lenne maga a tészta, és ha kicsit kevésbé lenne lágy a gesztenyekrém, úgyhogy rendületlenül fogok kísérletezni az elkövetkezenő pár napban. És akkor majd a mennyiségeket is felteszem mindenből. Ízre azonban már most is tökéletes:)) És ezután a tökéletes íz után, a nap tökéletes befejezéseképpen szánkózni mentünk. Az emberek úgy sétálnak mindenfelé, mintha verőfényes napsütés lenne. Szánkó és gyerek lóg mindenki mögött :) Mindenki köszön és vigyorog. Itt a helyem érzem. Mesebeli hely ez:))

2010. december 9., csütörtök

Gyümölcskenyér cupcake álcában



Holnap vendégségbe megyek egy olyan helyre, ahol három gyerkőc van. Nem egy klasszikus láblógatós vendégségről van szó, a vizsgaidőszakommal szorosan összefügg a látogatásom oka. De ahol ennyi potenciális sütiügyfél van, oda az ember nem megy üres kézzel. Gondolkodtam, hogy mit süssek, és hát a karácsony szelleme nem nagyon hagy másfelé orientálódni, így egy egyszerű de nagyszerű gyümölcskenyér mellett döntöttem. Valahogy az őzgerinc formát és a szeletelgetést annyira unalmasnak találtam, micsoda szerencse, mert az őzgerinc formámat megtámadta a rozsda úgyhogy rövid úton megszabadultam tőle és ezt a eszközhiányt egyenlőre nem pótoltam. Maradt tehát a muffinforma. Gyerekként a választásom egyértelműen a mini tortára esett volna szemben a klasszikus szeletelt változattal. Volt még itthon a múltkori eresztésből fehércsoki is, és ez az édes kis cukorgyöngyös virágocska. Nem volt hát kérdés tovább, hogy milyet készítsek és remélem, hogy telitalálat lesz. Nagyon finom lett, tele van datolyával, kandírozott narancshéjjal, mazsolával és vörösáfonyával. Ezeket nem nagyon méricskéltem hanem csak úgy marékszám összedobáltam őket, kicsit beliszteztem, hogy ne süllyedjenek le olyan szomorkásan a tészta aljára, hanem minden harapásba jusson belőlük. Szerintem cirka egy óra volt az egészet elkészíteni, én tehát ezt a nagyon gyorsak közé sorolom, ráadásul megfelelő körítéssel szintén dísze lehet a karácsonyi asztalnak.

A hozzávalók:

mindenféle szárított gyümölcsből úgy összesen 4 maréknyi 2 ek. liszttel összekeverve
160 g finomliszt
150 g porcukor
125 g vaj vagy margarin
4 tojás
2 tk. sütőpor
4 ek. rum (nem aroma!!!!!)
1 rúd vanília kikaparva
1 citrom héja és leve
1 zacsi vaníliás cukor vagy pár csepp esszencia

a tetejére 2 tábla olvasztott fehércsoki és bármilyen dísz

Kimértem a hozzávalókat, a vajat a cukrokkal habosra kevertem, hozzáadtam a vanília belsejét, a citrom levét és héját is, majd egyenként a tojásokat, végül a rumot, jól kikevertem. Hozzáadtam kanalanként a sütőporos lisztet, végül fakanállal a szárított gyümölcsöt. 180 fokra előmelegítettem a sütőt, mivel nem nő nagyra, majdnem teljesen megtöltöttem a kivajazott formákat és 20 percig sütöttem őket. Tökéletes állagúak lettek. Kicsit hagytam hűlni és utána feldíszítettem.

2010. december 8., szerda

A tökéletes minicipó

Ízre mindenképpen és úgy képzeltem, hogy nem lesz rajta repedés, olyan finom, puha lágy állagú tésztává állt össze az egész, de tévedtem. Az elmúlt hetek legfinomabb kenyér jellegű sütése, már ami az én sütőmet illeti. Eszméletlen egyszerű a receptje. Van ennek a kenyér dolognak egy számomra nagyon vonzó szimbólumrendszere (függetlenül attól jut ez most eszembe, hogy a posztban tulajdonképpen zsömléről van szó). Mivel ma már evidencia az, hogy a boltban van kenyér,sőt mitöbb ez az egyik legnagyobb ábécés alapvetés, ezért az emberek többségében fel sem merül, hogy ugyanezt igazából semmivel sem nagyobb energiabefektetéssel anélkül is előállíthatnák, hogy a lábukat ki kellene tenni otthonról. Övezi valamiféle misztikum az egész kenyérdolgot. Ha én valahol kimondom, hogy reggelire zsömlét sütöttem, akkor legtöbbször úgy néznek rám, mint egy ufóra, de a legjobb esetben is valami olyasmit feltételeznek magukban, hogy pék leszármazott vagyok, aki a klasszik dagasztóteknőben félig elmerülve kétségbeesett szemekkel órák óta tésztát punnyaszt. A kenyér számomra egyenértékű a családdal, a békességgel, a termékenységgel, a bőséggel. Az ember szinte tiszteletet érez, amikor megvág egy maga által sütött veknit. Ezek itt most mini kenyerek. A méretét úgy állítottam be, hogy a családom férfi tagja ne úgy nézzenek rá mint egy megtermett morzsára. A formáját pedig úgy, hogy könnyedén lehessen megtölteni mindenféle finomsággal, egyszóval legyen tárolófelülete :) Az összes hozzávaló 6 darab tenyérnyi méretű kis minicipóhoz 450 g BL80-as liszt, 1 ek. lágy teavaj, 1 tk. só, 1 zacsi szárított élesztő, 1 tojás és másfél bögre melegvíz. Ennyi. Jól jól kidagasztottam géppel és fél órát hagytam kelni. A tészta állaga olyan lett (ami nekem nagy kedvencem), hogy már csak lisztezett kézzel lehet hozzáérni, mert még ragad, de már összeállt olyan szép, fényes, hólyagos felületű. Bőségesen lisztezett deszkán lelapogattam, de már nem gyúrtam rajta, hanem 6 egyforma részre, olyan szabálytalan, inkább háromszög formára vágtam és 220 fokon 18 perc alatt tökéletesre sült. Gyönyörű, szivacsos állagú, nem fojtós és finom.

2010. december 5., vasárnap

Rozmaringos-diós kocka



Ez az egyik kísérletem a karácsony estére, még akkor is ha kinézetre egyenlőre nagyon furán néz ki. Egyszerűen nem bírtam kivárni a végét, hogy jól megdermedjen rajta minden. Azon melegében cincáltam viszonylagos kockákra, ahogy elkészültem vele. Emaitt úgy néz ki, mint egy falra hányt rozmaringos-diós kocka, de az íze - tudom mindenre ezt mondom, de hát ez valahol logikus is, érdekes lenne ha lehúznám a saját kreálmányaimat :) - elképesztően finom. A recept alapja egy "lajosmaris"diós kocka, de én túlságosan barnának találtam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy az étcsokikalapját fehércsokira cserélem, amibe apróra vágott friss rozmaringot teszek. Egyszer már használtam ezt a kreációt egy másik sütinél, nálam abszolút befutó, körülbelül akkora premissza, mint a paradicsom-bazsalikom páros. Ezen túl pedig - hangulatom permanens negatív tartományban való tartózkodása miatt - tudatosan megaédesre szándékoztam készíteni, nameg így tisztelegtünk a maradék hó előtt. A süti nem vesztette el elkészítésének egyszerűségét, de ezzel a rozmaringos csavarral különlegessé vált és apró kis papírtálcákon szervírozva rendkívül látványos tud lenni a karácsonyi asztalon. És ez nálunk egyáltalán nem mindegy. A nővérem egy olimpikon megszállottságával készül az ünnepi menü-teríték-látvány kombóra. Ott minden úgy fog állni mint a cövek, megkomponálva, kitalálva, pásszintva színre-szagra egyaránt. Mi csak lesünk és vesszük az utasításokat, ki-ki elvállalja a megálmodott látványból és ízből a maga részét mígnem egyszercsak összeáll a kép. Célom befotózni a karácsonyi asztalt, hogy ízelítőt adjak a látványból (egy ideillő képzavarral élve). Még vacillálok, hogy a Calvados-os almatortát készítsem vagy a karácsonyi gesztenyetortát, utóbbi alkalomhoz illőbb, előbbi kicsit frissebb, gyümölcsösebb, amit egy kicsit közelebb áll hozzám. Annyi biztos csak, hogy ebből a sütiből mindenképpen lesz az asztalon:)

A recept:

200 g jó minőségú, minimum 70%-os étcsoki
200 g dió (fele ledarálva, fele késsel összedarabolva)
100 g finomliszt
őrölt fahéj és szegfűszeg
250 g vaj/margarin
6 tojás (szétválasztva)
200g cukor
csipet só

300 g fehércsoki
friss rozmaring apróra vágva
átpasszírozott szilvalekvár

A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Az étcsokit vízfürdőben felolvasztottam. Közben a diókat kétféleképpen előkészítettem és a liszttel meg a fűszerekkel összekevertem. A tojásokat kettéválasztottam, a sárgákat a héjban hagytam, a fehérjéket csipet sóval felvertem. A lágy vajat a cukorral és az egyenként hozzáadott sárgákkal habosra kevertem, végül a langyosra hűlt étcsokit is hozzáadtam. A diós lisztet és a felvert habot felváltva evőkanállal adtam hozzá az alap keverékhez és nem géppel, hanem fakanállal dolgoztam össze. Sütőpapírral bélelt, magas falú tepsibe öntöttem és középső bordamagasságon 30 percig sütöttem, megkentem a tetejét a lekvárral és pihenni hagytam. Addig a fehércsokit felolvasztottam, hozzákevertem a rozmaringot, egy csepp olajat, majd amikor langyosra hűlt, akkor bevontam vele a tetejét, felkockáztam és mindegyiknek a tetejére egy fél diót ültettem.

2010. december 1., szerda

Epres-pezsgőkrémes habcsók


A tegnap gnocchi dolgon úgy becsibészeltem magam, hogy elhatároztam, hogy sütök egy olyat is, ami semmiféle csalódást nem okoz. Sütöttem hát olyat, mindjárt kettőt. Az egyikből - nem árulom el, mert megér egy másik posztot - kimaradt 4 tojásfehérje. Véletlenül volt hozzá aszalt eprem és édes pezsgőm is...Már vagy ezerszer határoztam el, hogy remek kinézete ellenére sem fogom elkészíteni a macaron nevű csodát, hanem inkább behelyettesítem valami hasonlóval. Nekem az túl túl túl. Én nem kedvelem a túl túl túlokat. Szeretem viszont a szabálytalan, esetlen és esetleges dolgokat, főként az édességek terén. Jobban is járok sokkal, mintha a szabályosat szeretném, mert az én konyhámban elég magas a sütés ideje alatt egy négyzetméterre eső gyerekek száma, ami majdhogynem lehetetlenné teszi a tökéletességet. A finomságra azonban nincs hatással, (ha jól odafigyelek). Ráadásul remek ihletet is kaptam. Nem vagyok egy klasszikus zene rajongó, de azért előfordul, hogy a Klasszikra vagy a Bartókra téved a rádióm. Általában akkor szokott ez előfordulni, ha már nagyon zilált vagyok és valami harmónikus társasmagányra vágyom. Így volt ez ma délelőtt, és a hulló hó, a csendesen eljátszadozó gyermek, a sütiillat és a Mozart G-moll hegedűverseny valami olyan hangulatba hozott amit nagyon nehezen tudok csak megfogalmazni. Végtelen boldogságszerűséget éreztem.Egy pillanatnyi tökéletességet az én tökéletlen sütijeim mellett (persze simán lehe, hogy a rendszeresen kóstolgatott epres pezsgőkrém is hatással volt a hangulatomra :) A végeredmény az én remekbe szabott hangulatom mellett egy édes, mandulás, roppanós habcsók amit jól ellensúlyoz a gyümölcsös pezsgőíz. Látványnak is nagyon mutatós, szerintem lesz belőle a karácsonyi asztalon!

A recept:

4 tojásfehérje
1 ek. citromlé és a citrom reszelt héja
140 g porcukor
30 g étkezési keményítő
100 g darált mandula

a krémhez:

100 g aszalt földieper (amit egy éjszakára a pezsgőbe tettem, hogy megszívja magát)
2 dl édes pezsgő
2 tojás sárgája
3 ek. porcukor

A fehérjéket vízgőz felett keményre verem az összes hozzávalóval, kiskanállal sütőpapírra cseppentek belőlük és 140 fokos, fakanállal kitámasztott légkeveréses sütőben fél órát, majd a hőről lekapcsolt, de tovább légkevert sütőben még 3 órát szárítom.

A beáztatott, felpuhult földiepret a 2 deci pezsgővel turmixolom, aztán vízgőz felett a sárgákkal és a porcukorral krémesre keverem.

Összepárosítom a habcsóklapocskákat és megtöltöm a krémmel. Simán kiskanállal csináltam, mert a kisülés után a belsejükben lesz egy szép kis mélyedés, pont egy kanálnyi krémnek való :)